Ha nem akar sokat költeni, de szívesen barangolna Magyarországon, és még bringázni is szeret, akkor ezt a túrát érdemes végigjárnia. Három nap alatt hét csodálatos várat fedezhet fel a Zemplénben. Megterveztük az útvonalat, önnek már csak el kell indulnia!

7 vár 3 nap alatt – bringával Zemplénben

Első nap: Sárospataki Rákóczi-vár- Károlyi-kastély – Füzér Vára

A túra első állomása Sárospatak, ami vonattal könnyen megközelíthető. A városban található reneszánsz vár ma is látogatható legrégebbi része a Vörös-torony. A Rákócziak a XVII. században kezdtek folyamatos építkezésben, ekkor készült el a belső udvari loggia is. Miután osztrák kézbe került, kiépült a kényelmes palota. A csatákban tönkrement külsővár ágyúbástyáit a környék lakói hordták el, hogy lakóházat építsenek a kövekből. Látogasson el a Vörös-toronyba, nézze meg a Rákóczi-kiállítást s híres lovagtermet, és a korábban említett loggiát. Mielőtt továbbindul a 33 kilométerrel távolibb Károlyi kastélyba, uzsonnázzon meg a Bodrog partján!

Sárospatak – Károlyi-kastély 33 km

Füzérradványon, erdők által körülölelt területen található a Károlyi-kastély. Bár kívülről az épületen a romantika jeleit figyelhetjük meg, belső tereimben már az itáliai reneszánsz, és a korai barokk uralkodik. A Zempléni-hegység csücskében álló kastélyt, számos firenzei alkotó munkája díszítette, de sok berendezési tárgynak nyoma veszett a II. világháború éveiben. Ám nemcsak a díszes épületet, hanem a különleges kastélyparkot is érdemes megnézni, és akár a szabadban megebédelni. Az kertben található platánfák, az ország legnagyobb példányai közé tartoznak.

Károlyi kastély – Füzér Vára 13 km

A nap utolsó állomásához alig 13 kilométert kell tekerni a kerékpárral Füzér településig. Itt magasodik ki az ösvényen át megközelíthető Alsó Vár, és Felső Vár. A bringákat érdemes a Várparkolóban hagynia, mivel a Felső Várba meredek fa- és sziklalépcsőn keresztül vezet az út. Úgy számoljon az idővel hogy az időjárás, és a terepviszonyok miatt a Várba akár 30-40 perces séta is lehet az út. Az ösvény időnként csúszóssá, vizessé válhat, így érdemes ennek megfelelően kiválasztani a cipőt a túrához! Füzéren legalább húsz vendégház működik, nem árt előre érdeklődni az elérhető szálláshelyek számáról, hogy ne kelljen a szabadba éjszakáznia.

Második nap: Regéci vár – Boldogkő vára

Füzér Vára – Regéci vár – 49 km

Húzósabb, közel 50 kilométeres távval kezdődik a nap, megkerülve a Zempléni Tájvédelmi körzetet, Füzértől egészen a Regecnél található várig. Felvetések szerint a vár 1285-ben már állt, amit egy 1298-as oklevélre alapozták. Itt töltötte gyeremekkorát II. Rákóczi Ferenc, majd a Thököly-felkelés idején a Habsburg csapatok 1685-ben elfoglalták a várat. A következő évtől kezdve megkezdődött az építmény lerombolása.

Regéci vár – Boldogkő vára 18 km

Regecről Boldogkő vára felé kell tekerni, hogy egy igazán filmbeillő építménnyel és látvánnyal találkozzon az ember. Egész évben régészeti- és hadtörténeti kiállítás várja a látogatóak, de megtekinthető a várbörtön, a zászló, és címerkiállítás, ahogyan a kovácsműhely is. A Boldogkőváralja község felett emelkedő várról csak az a biztos, hogy a tatárjárás után épült. Az első oklevél, melyben megemlítik 1282-es keltezésű. Boldogkőváralján számos vendégház gondoskodik arról, hogy kipihenje a letekert kilométereket.

Harmadik nap: Szerencsi Rákóczi-vár, Tokaji vár romjai

Boldogkői vár – Szerencs 26 km

A túra utolsó napján 25-26 kilométert kell tekerni, de nem a szerencsi csokigyárig, hanem a városban található, reneszánsz stílusú Rákóczi várig. Ha már unja a folyamatos múzeumokat és várakat, akkor érdemes kipróbálnia lazításként a Szerencsi Fürdő & Wellnesházat, főleg ha a nyári kánikulában indult útnak.

Szerencs – Tokaji vár romjai 20 km

Túráját Tokajban, a régi vár romjainál fejezi be. Vegye fel a kapcsolatot a helyi Tourinform irodával, ahol kerékpártúrákat szerveznek a Zempléni-hegységbe Tokajon és környékén. A bringát lezárva, számos tanösvényen, és túraútvonalon is bebarangolhatjuk a környéket.

Zemplén a vízitúra szerelmeseinek is tartogat izgalmakat. A Bodrogon Sárospataktól lefelé haladva, Szegin keresztül haladhatunk. De csodálatos látványt nyújt a Bodrog és a Tisza találkozása is Tokajnál.

 

Fontos! Edzés, felkészülés nélkül ne vágjon bele a túrába. Bár egy-egy állomás között pihenőt terveztünk, készüljön fel előtte a napi 50 kilométeres távolságokra. Ne felejtse el a bemelegítést, és ha úgy érzi, szálljon le a bringáról, nyújtsa meg a lábait!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!

Ajánlataink