Fitten

„Nekem erre nincs időm.” Ismerős? Ez a leggyakoribb kifogásunk, ha hanyagoljuk az edzést. Legalábbis csak volt, egészen eddig: íme öt tipp, hogy azok is időt szakítsanak a mozgásra, akiknek majdnem minden percük be van táblázva.
Új kihívást keres az edzésben? Szeretne kipróbálni mást is, mint amit eddig megszokott? Ha még az egyensúlyérzékén is javítani akar, és egy edzésre csak fél órát tud szánni az életéből, akkor a FloatFitet próbálja ki, valószínűleg pont olyan edzésforma, amilyenre szüksége van!
Combos
A nyári, szoknyás, rövidnadrágos időszakban még többet kell dolgoznunk a vékonyabb combokért. A gyorsabb eredmény érdekében jó, ha beépítjük az alábbi trükköket az edzéstervünkbe.
A térdfájdalom, a különböző térdsérülések igen gyakoriak a sportolók között. Nem véletlenül, hiszen mozgás közben talán e testrészünket éri a legnagyobb terhelés. Beletörődnünk azonban nem kell, sőt a mozgás örömétől sem kell megválnunk. Néhány gyakorlattal sokat segíthetünk az állapotunkon.
Egy-egy sűrűbb hét során nehéz beilleszteni a sok teendő közé az edzést is. Hiszen ott a munka, a család, a mindennapi teendők, amelyek halaszthatatlanok – szinte természetes, hogy a mozgás a feladatok listájának végére kerül. Pedig szükségünk lenne rá, és nem csak a fogyás érdekében: már egy rövid „edzés” is jótékony hatással bír, felpörget, segít csökkenteni a stresszt, jobb kedvre derít, így egyéb munkáinkat is könnyebben végezzük majd. Szakítsunk hát a mozgásra pár percet, például egy kiadósabb ebéd után. 10-20 perc mindössze, ám a hatás nem marad el.
Ízlés és megszokás kérdése, hogy izomcsoportok vagy teljes testet átmozgató gyakorlatok szerint szeretünk edzeni. Szakértőnk szerint a legjobb eredmény érdekében érdemes ezt a kettőt kombinálni.
Magosi Zsombor men’s physique-versenyzőként számos díjat bezsebelt már, ugyanakkor nemcsak rendkívül tiszteletre méltó külső megjelenésével, hanem erejével és állóképességével is kitűnik a sporttársai közül. Ehhez a komplex módon tökéletes fizikumhoz nem csak sokoldalú edzésekre, de kidolgozott étrendre is szükség van. A BioTechUSA Elite Challenge-ének kihívója most elárulja, milyen étrendet követ a versenyen kívüli időszakban.
Az aerobik megszületése óta rengeteg változáson ment keresztül, ami úgy tűnik, hogy még a mai napig is tart. Ilyenek a különböző dinamikus dance aerobic, alakformáló vagy kardio kick-boksz órák, vagy a lassabb, mediatívabb body&mind irányzatok. Most viszont egy olyan egyszerű, ám zseniális eszközt vezettek be az aerobik világába, ami majdnem hogy megkétszerezi az óra aktivitását, ezáltal gyorsabban érhetünk el látványos eredményeket. A DBandsről Borsos Péter aerobik prezenter, vezető edzőt kérdeztük.
Nem telik el hétvége ma Magyarországon futóverseny nélkül. A futás rendkívül népszerű lett, kocogókat látunk mindenhol. Nem véletlenül, ennek a kardiomozgásnak jótékony hatásait felsorolni kevés itt a hely. És ahogy mondani szokták, legyünk bármilyen korúak, neműek, a futás elkezdéséhez nincs alkalmasabb idő a mostnál.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!