Szépség

Nem kor kérdése
Ne higgyük el, hogy 40 felett lehetetlen fogyni. Semmi sem lehetetlen, esetleg más stratégiát kell követnünk, mint eddig. Ha figyelembe veszünk néhány alapvető élettani változást, ami bennünket is érint, és ehhez igazítjuk az életmódunkat, akkor sikerrel fogunk járni.
Kerülje el őket!
Apró, piros, fájdalmas pöttyök, vágások, benőtt szőrszálak – a probléma ismerős lehet azoknak is, akik évek óta borotválkozással szabadulnak meg a nem kívánt szőrszálaktól, és azoknak is, akik csak nagy ritkán folyamodnak ehhez a módszerhez. Hibákat akkor is elkövetünk, ha rutinos borotválkozónak számítunk, és akkor is, ha kezdők vagyunk. Íme, a leggyakoribb borotválkozási bakik, és néhány jó tanács, hogy hogyan legyünk kíméletesebbek önmagunkhoz.
A felnőttkori pattanások nem csak zavaróak, de sokszor az egészségünkkel kapcsolatos gondokra is figyelmeztetnek. A száj körül megjelenő pattanások például hormonális vagy gyomor- és bélrendszeri problémákat is jelezhetnek, de a fogkrém vagy bizonyos étel, kozmetikum is kiválthat pattanásokat.
Amikor rohanni kell
Szeretné mindig a legjobb formáját hozni, de a munka és a család mellett kevés ideje van önmagára? Időtakarékos ötleteink segítenek, hogy szempillantás alatt bomba nőt varázsoljon magából rohanós reggeleken vagy akár álmos estéken.
A szabadság önnek is a koktélokról, a napozásról és a táncról szólt? Energiával feltöltődve tért haza, mégis úgy érzi, hogy a megjelenése nem ezt tükrözi? Nincs egyedül a problémával. Itt az ideje, hogy viszsza térjen a megszokott ápoláshoz, és formába hozza a bőrét.
Az arc- és testápolás egy idő után rutintevékenységgé válik. Időről időre változtassa meg a szokásait: az új szépségápolási praktikák segítenek, hogy ne váljon unalmassá a megjelenése. Kezdje apró lépésekkel a változtatást, hogy újra ragyogjon!
A „lapos has” a legtöbb ember számára hosszú távú célkitűzés, amiért keményen megdolgoznak nap mint nap. Nyáron, a szabadság előtt azonban még az is a hasára fókuszál, aki egyébként nem foglalkozik a pluszkilókkal, a nem megfelelő táplálkozás, a mozgáshiány miatti kellemetlen puffadással. Néhány tipp, hogy pár nap alatt lapos hasat varázsoljon magának.
A drogériák polcai roskadoznak a különböző bőrápoló készítményektől. Ám hiába minden „csodaszer”, ha nem figyelünk az étkezésre. Az ételekből ugyanis rengeteg méreganyag kerül a szervezetbe, amely bőrünkön is nyomot hagy. Ahelyett, hogy újabb és újabb kozmetikumokat próbálnánk ki, érdemes belülről is táplálni a bőrt.
Puha
A kéz érzékeny bőre mindennap erős igénybevételnek van kitéve. A kezek és a körmök a nőiesség szimbólumai, gyakran kerülnek a figyelem középpontjába, így nagyon fontos, hogy kézbőre mindig puha és bársonyos, a körme pedig tökéletesen manikűrözött legyen. Ehhez elengedhetetlen a rendszeres, gondos ápolás.
Házi praktikák + profi kezelések
Az arc finom bőrén az évek előrehaladtával egyre több apró ránc jelenik meg, amelyek kialakulásáért az öröklött tényezőkön túl az életmód és a környezeti hatások a felelősek. A ránc elleni kezelések minden korban elkezdhetőek, és sebészeti beavatkozás nélkül is szép eredményeket lehet elérni.
Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.