Inni vagy nem inni? Ez itt a kérdés. Most illene azt mondanunk, hogy soha, semmilyen körülmények között nem inni, de ez elég álságos lenne. Mindenkinek jólesik időnként egy pohár bor vagy pezsgő a vacsorához, és igenis vannak olyan alkalmak, amelyek szinte megkívánják a koccintást. Azonban kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor semmiképpen nem tanácsos a pohár után nyúlni.

Spicc vagy Sicc?

1. Már csak egyetlen tabletta van hátra az antibiotikumkúrájából, de szuperül érzi magát. És egyébként is, este buli!

Semmilyen gyógyszerre nem javallott még minimális alkoholt sem inni. Még akkor sem tanácsos a poharazás, ha ezt az utolsó szem tablettát kihagyja. A szervezete az elmúlt napokban valószínűleg telítődött a gyógyszerekkel, amelyek hatása még jó pár napig tarthat. Nem éri meg az az egy-két pohár bor, hogy kockáztassa az egészségét. Ha alkohollal rontja az antibiotikumok hatását, azzal csak azt éri el, hogy a szervezete nem lesz elég ellenálló a gyulladással vagy fertőzéssel szemben, amire az antibiotikumos kezelést kapta. Még az is könnyen megeshet, hogy az állapota hirtelen romlásnak indul és kiújul a betegsége.

2. Épp egy hosszú utazásról érkezett haza, és még szenved az időeltolódástól.

Bizony, akárhogyan legyen is, ne igyon alkoholt az előtt, hogy a szervezete visszatalálna az aktuális időzónába. Eleve szörnyű érzés megküzdeni az időeltolódással, de ha erre még jól be is borozik, akkor csak még rosszabb lesz. pihenjen, amennyit csak tud, kerüljön ágyba minél hamarabb, és arra koncentráljon, hogy a teste és az idegrendszere megtalálja a helyes időzónát. Egy-két nap, és jöhet az a bizonyos pohár bor is.

3. Az első „ottalvós” randin.

Na, ne tessék szó szerint érteni! Egyáltalán nem illik berúgni vagy akár csak nőiesen spiccesnek lenni az első randin. Egy pohár bor azonban oldja a feszültséget, amit a párok általában az első intim együttlét előtt tapasztalnak. Koccintás az első szexre – az lehet dögös. De egyikőjük se igyon szex előtt egy pohárnál többet. A túl sok alkohol rontja a teljesítményt. A férfiakét mindenképpen. Nők esetében pedig a sok alkohol dehidratáltságot okoz… ott is. A vagina túl száraz lesz és nem biztos, hogy elegáns síkosítóért kiáltani az első szex során.

4. Éppen egy elegáns spa-ban tölti a délutánt, ahol masszázs után pezsgővel kínálják.

Kortyoljon el bátran egy pohárkával! A masszázs eleve ellazítja az izmokat és nyugtatóan hat az idegrendszerre. A pezsgőnek szintén nyugtató hatása van, így miért ne fogadna el egy pohárral? Arra azonban ügyeljen, hogy utána igyon meg legalább két pohár vizet. Mind a masszázs, mind pedig az alkohol dehidratáló hatással bír, amit muszáj kompenzálni. De a pezsgőből ne igyon meg egy pohárnál többet! Egy pohárnyi gyöngyöző finomság felszabadítja a boldogsághormonokat, kettő azonban már könnyen dekoncentrálttá tehet. és persze utána ne üljön autóba!

5. Egész nap rohangált, alig evett valamit, és most a vacsora mellé jólesne egy pohár hideg bor.

Egy pohárka jó minőségű fehér- vagy vörösbor nem fog megártani a vacsorához. De arra legyen gondja, hogy mielőtt alkoholt inna, egyen is valamit. Szóval, ne a vacsora előtt, hanem közben vagy utána gurítsa le a nyugtató nedűt. Ha valóban egész nap nem volt ideje rendesen enni, akkor vacsorája legyen könnyű, de tápláló. Kerülje a nehéz, zsíros ételeket, mert ha ezeket keveri alkohollal, akkor szinte biztosan nyugtalan és álmatlan éjszakája lesz. Egy könnyű vacsora egy pohár borral szépen lassan elfogyasztva, utána egy forró fürdő azonban garantálja a kellemes pihenést.

Ezek is érdekelhetnek

Rubint Réka és Schóbert Norbert új digitális közösséget indított: Fitt Magyarországért
Rubint Réka és Schóbert Norbert új kezdeményezést indítottak, amely túlmutat a hagyományos edzéseken és az egyéni életmódváltáson: megszületett a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kör, amelynek célja, hogy a mozgás és az egészségtudatosság valódi közösségi ügy legyen.
Táplálkozás, lélek, mozgás: a sikeres újrakezdés titkai
Új diéta, új edzésterv, új fogadalmak. Aztán jön egy nehéz nap, kimarad egy edzés, becsúszik egy pizza, és máris úgy érzed, elrontottad. Ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Pedig nem az számít, hányszor kezdtél már bele – hanem az, hogy nem adtad fel.
Diétázol? Készítsd el a tökéletes hamis palacsintát reggelire
Ha diétázol, de nem akarsz lemondani a palacsintáról, itt a megoldás: a hamis palacsinta gyors, egészséges és bűntudatmentes reggeli vagy uzsonna minden napra
Wall Pilates kezdőknek és haladóknak – 15 perc a teljes tested átmozgatásához
A fal stabil támaszt nyújt, így a gyakorlatok biztonságosabbak és könnyebben kivitelezhetők, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
PCOS és gyermekvállalás: Van remény? Van remény!
A PCOS vagy más néven policisztás ovárium szindróma egy különösen gyakori nőgyógyászati betegség, amely nagyon sok nőt érint világszerte, mégis rengetegen tabuként kezelik. Különösen azok, akik gyermekvállalási nehézségektől küzdenek.
Az új gasztrotrend: adj egy kovászt, kapsz egy barátot!
Október 16-án ünnepli a világ az Élelmezési Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás, az élelmezésbiztonság és a fenntartható élelmiszerrendszerek fontosságára.
A brownie, amit nyugodt szívvel ehetsz – cukor nélkül is csábítóan finom
A brownie az a desszert, aminek egyszerűen nehéz ellenállni – most pedig elkészítheted a diétás, cukormentes változatát is. Puhán szaftos, csokisan gazdag, mégis könnyed és bűntudatmentes – pont olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ha imádod Dua Lipa zenéjét és izzasztó otthoni kardióra vágysz, ezeket ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttünk három szuper cardió edzést, különböző hosszúságban – így attól függően választhatsz, mennyi időd van, és mennyire szeretnéd izzasztani magad: