A kapcsolat elején természetes, hogy szinte vibrál a levegő két ember között. Ahogy múlnak az évek, a szikra kihunyhat. Néhány ötlet, hogy a szerelmi élete ne laposodjon el.

Hogyan tartsa életben a szenvedélyt?

Beszéljenek a kapcsolatukról!

Szakemberek szerint nagyon fontos, hogy a párok őszintén beszéljenek arról, mit éreznek, mi foglalkoztatja őket. Egy-egy meghitt pillanatban mondják el egymásnak, mit jelent számukra a kapcsolatuk, hogyan próbálják megőrizni, mit tesznek azért, hogy sokáig tartson az önöket összekötő szerelem.

Élje újra a gyermekkorát!

Ahhoz, hogy a kapcsolatukat frissen tartsa, fontos, hogy önmaga is energiához jusson. Fedezzen fel olyan dolgokat, amelyeket élvezettel csinált, amikor „fiatal” volt – mint például gokartozás, ejtőernyőzés. A partnerére ezek az izgalmas helyzetek az újdonság erejével fognak hatni, és ez jótékony hatással lesz a kapcsolatukra is.

Lépjen túl a mindennapi bosszúságokon!

Természetes, hogy úgy érzi, felrobban a dühtől, ha partnere minden este a földre szórja a szennyes ruháját vagy a közepén nyomja meg a fogkrémestubust. Veszekedni azonban nem érdemes. E helyett, amikor valami pozitív dolog történik, egy apró gesztussal jelezze partnerének – öleléssel, puszival –, hogy ez most önnek jó. Ezek segítenek, hogy a boldog pillanatok rögzüljenek.

Flörtöljön partnerével újra és újra!

Gondoljon vissza, milyen volt a pillanat, amikor először meglátta a partnerét vagy amikor először érezte az enyhe remegést a térdében. Mit tett akkor? Csendesen beszélgetett, kihívóan nevetgélt vagy csak mélyen nézett a szemébe? Menjenek el ismerkedésük helyszínére (külön-külön) és játsszák újra a találkozásukat. Ez igazán alkalmas arra, hogy felébresszék a szenvedélyt.

Hozza vissza az érintés élményét!

Amikor először találkozott partnerével, az fizikailag is erőteljes élmény volt. A hormonok egy idő után már nem termelődnek olyan intenzíven, de sokat tehet azért, hogy újraéljék a kezdeti boldogságot. A finom, titkos érintések, a lopott csókok képesek felkorbácsolni a szexuális vágyat újra és újra.
 

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink