Azt már rég tudjuk, hogy minden világsztár mögött seregnyi szakember áll, stylist, fodrász, sminkes, személyi edző, külön szakács. Meg persze plasztikai sebész. Mégis kíváncsiak vagyunk a titkaikra, arra, hogy ők mire esküsznek, milyen trükkökkel tartják fenn mindazt, amit a profi szakemberek elérnek náluk.

Hollywood apró titkai

VISELJÜNK FŰZŐT, mint Jessica Alba

Jessica egy interjúban elárulta, hogy nehezen nyerte vissza az alakját második gyermeke születése után. Három hónapig dupla fűzőt hordtam éjjel-nappal – árulta el a titkát. – Brutális volt, nem is ajánlom mindenkinek, de nekem megérte – tette hozzá őszintén.

SEMMI GLUTÉN – ahogy Miley Cyrus

A botrányoktól sem mentes énekesnő teste sokat változott az elmúlt években, tónusosabb és szálkásabb lett. Amikor az a pletyka kelt szárnyra, hogy étkezési zavarai vannak, akkor mondta el, hogy gluténmentes étrendet tart, ez okozta a fogyást. Emellett pilatesszel szálkásít, ezért változott meg ilyen markánsan a teste.

EGYÜNK KELKÁPOSZTÁT, ahogy Gwyneth Paltrow

Gwyneth egy időben, amellett, hogy keményen edzett, szigorú diétát is tartott. Minden reggel megivott egy pohár kelkáposztasmoothie-t, ebédre pedig kelkáposztalevest evett párolt pulykamellel. Délután nassolt egy kis mogyorót, amit leöblített némi kelkáposztalével.

LÚGOSÍTSUNK, ahogy Elle Macpherson

A gyönyörű szupermodell (más néven „a test”) azt nyilatkozta, hogy lúgos étrendet követ, amely elsősorban gyökerekből, diófélékből, hüvelyesekből áll.

CSÖKKENTSÜK A VÖRÖS HÚSOKAT, mint Rosie HuntingtonWhitley

A szupermodell azt mesélte az ausztrál Vogue-nak, hogy egyre kevesebb vörös húst eszik, és ettől sokkal jobban érzi magát. Vége a grillezett bárány korszaknak, ma már csak halat és csirkét fogyaszt.

SÚLYZÓZZUNK, mint Michelle Obama

A First Lady védjegyévé vált izmos, tónusos karja. – Tudom, hogy sok nő aggódik a súlyzós edzések miatt. De kis súlyokkal végzett edzésektől egy átlagnő nem válik izomkolosszussá – mondta biztatóan egy interjúban.

JÓGÁZZUNK, ahogy Jessica Biel

– A jóga kihagyhatatlan számomra, mert nyújtja és rugalmassá teszi az izmaimat. De nyáron azt tervezem, több időt töltök a szabadban, röplabdázni szeretnék, és futni fogok a kutyámmal – mesélte egy magazinnak néhány évvel ezelőtt.

HAGYJUK EL A TEJTERMÉKEKET, mint Megan Fox

Megan bevallotta, hogy a második baba sokkal nehezebben jött össze, mint az első. Számára az életmódváltás vált be, konkrétan az segített, hogy nem evett semmiféle tejterméket. Ez jó hatással volt a hormonrendszerére, így hamarosan kopogtatott a gólya. – Ha hízni akarsz, egyél tejtermékeket, de ha nem, akkor felejtsd el őket – tanácsolja.

NE ÉHEZTESSÜK MAGUNKAT, ahogy Naomi Campbell sem teszi

– Nem hiszek az éhezésben, nem is éheztettem magam eddig sem, és ezután sem fogom – állítja. Minden reggel citromos langyos vízzel kezdi a napot, majd centrifugált gyümölcslevet iszik. Ezután következik a jóga és a pilatesóra.

ÖTFÉLÉT EGYÜNK, mint Eva Mendes

A szexi sztár állítólag nagyon szépen fogyott az „5 faktor” nevű diétával. Ez napi 5 étkezést jelent, amelyek mindegyikében kell lennie fehérjének, telítetlen zsíroknak, rostnak, szénhidrátnak, de a cukor tilos. Ja, és van egy csaló nap.

NE EGYÜK MEG AZ EGÉSZ DOBOZZAL, mint Jennifer Lopez

Egy kis darab valami hizlal, de nem fog megölni. Ha megeszed az egész dobozzal, az megöl – nyilatkozta drámai tömörséggel a művésznő.

PRÓBÁLJUK KI AZ ATKINS-DIÉTÁT, mint Kim Kardashian

Tizenöt évvel ezelőtt apámmal kipróbáltuk ezt a módszert, és nagyon gyorsan lefogytunk. Én azóta is ezzel fogyok. Egy csaló napot adok magamnak, de a szoptatás mellett nem éheztetheti magát az ember – mesélte Kim.

LEGYÜNK A SZÍNEK SZERELMESEI, ahogy Christina Aguilera

Az énekesnő állítólag a színes diétának köszönheti jó formáját. Mindennap csak egyféle színű ételt eszik, fehér napon például karfiolt és babot.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.