A szomszédból mindig átszűrődött a jazz, a kisfiú pedig folyamatosan hallgatózott, szívta magába a zenét. „Mellettünk éltek a nagyszüleim, nagypapám jazz dobos volt, nagyon szerettem hallgatni ezt az improvizatív zenét, az ő muzsikája döntötte el a sorsom, én is zenész lettem.”

Szerelem volt első látásra

Az öt éves Rafel Mario nagyapai mintára először dobolni kezdett („Nem ő volt egyébként az egyetlen dobos a családban, édesanyám testvére is ezen a hangszeren játszott”), ám egy év után abbahagyta. A zeneiskolában, ahol jártam, egyik alkalommal olyan teremben volt az órám, ahol a sarokban egy gyönyörű, fekete versenyzongora állt. Leültem elé, püfölni kezdtem a billentyűket, szerelem volt első látásra.” (És bár otthon nincs dob, ha alkalma nyílik rá, időnként visszatér az ütőkhöz is.) A zongora iránti rajongás kimagasló tehetséggel párosult, Máriót pedig már nagyon fiatalon felfedezte a szakma, sorra kapja az elismeréseket, díjakat. Legutóbb az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. zeneművészeti Junior Príma Díjában részesült.

„Tizenhárom éves voltam, mikor édesapám és az akkori tanárom, Lakatos Soso Sándor elvittek a Jazz Gardenbe, ott mutathattam meg először, mit tudok.” Az első fellépést még számtalan másik követte, Márió időközben végzett a Molnár Antal Zeneiskolában, ahol rengeteget tanult „Pötyi nénitől”, Dr. Dömötör Ivánnétól. „Akkoriban nem volt jellemző, hogy egy kisgyerek ne csak klasszikus zenét játsszon a zeneiskolában, Pötyi néninek pedig nagyon tetszett, hogy engem érdekel a jazz is, hagyta, hogy ebben a stílusban is fejlődjek.” De nagy hatással volt rá a már említett Lakatos Soso Sándor is. „Tizennégy éves korom óta Binder Károlytól, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékvezetőjétől tanulhattam. Az érettségi után felvettek a Zeneakadémiára, itt továbbra is Binder volt a mesterem, illetve többek között Oláh Kálmán határozta meg a fejlődésemet.”

De nem csak a szakma kiváló zenészeitől tanult sokat. „Majd’ két évet tölthettem Kanadában, Torontóban a 2010-es évek elején. Magamba szívhattam a jazz mellett a country zenét, a rockot és még sokféle zenei irányzatot. Ezek a tapasztalatok, benyomások alakítják a zenész egyéni stílusát is, én is átszűrtem magamon ezt a zenei sokféleséget, több lettem általa. De nagyon nagy élmény volt és hálás vagyok érte, hogy olyan stúdióban is dolgozhattam, ahol Rihanna, Michael Jackson, vagy Sting is készített lemezt – hogy csak néhány nevet említsek a nagyok közül.”

Hazatérése után nem sokkal alapította meg a Rafael Mario Triót, Bartók Vince basszusgitárossal és Hidász Tamás dobossal. A fiúk 2018 elején adták ki lemezüket, több éves közös munka gyümölcsét. „A My Hope számainak alapötletei az én fejemben születnek meg, ezeket az ötleteket, megírt dalokat viszem a próbára, de nem korlátozom a zenekar tagjait művészi szabadságukban, ők is alakítanak a szerzeményeken.”

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.