Sokan nem gondolnák, hogy a napozás a jótékony hatásain túl mennyi veszélyt rejthet, ha nem vagyunk elég tudatosak és óvatosak. Megfelelő védekezés nélkül igen súlyos következménye lehet a gondatlan sütkérezésnek!

Megkérdeztük a bőrgyógyászt, mire kell figyelnünk, ha napozunk

A legtöbb ember számára a nyár az egyik leginkább várt évszak. Fürdőzhetnek, pihenhetnek, és nem mellesleg lebarnulhatnak, jöhet a napozás. Utóbbinál, ha nem szeretnénk nagy bajt, fontos tisztában lennünk néhány információval – írja a Hot! magazin.

– Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk védekezni a napsugárzás káros hatásai ellen, ismernünk kell a saját bőrtípusunkat. Ehhez elengedhetetlenek a rendszeres szűrővizsgálatok, ahol megnézik az anyajegyeinket, valamint az, hogy tudjuk, van vagy volt-e a családunkban bőrdaganatos megbetegedés. A fényvédő és a naptej kiválasztása előtt érdemes szakorvossal konzultálni. Ha ezt mégsem tesszük, akkor az 50-es faktorszámú, komplex, vízálló változatokat ajánlott megvásárolni – kezdte lapunknak dr. Kriston Renáta bőrgyógyász.

„Keresni kell az árnyékos helyeket”

A fényvédő mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy mikor érdemes kifeküdni a strandra: 11 és 15 óra között, ha tehetjük, ne menjünk napra, hiszen ekkor a legmagasabb az UV-terhelés.

– Ez a négyórás intervallum a napozás egyik fő alapszabálya. Ha pedig kint vagyunk, keresni kell az árnyékos helyeket, főleg akkor, ha vízparton vagyunk, mivel a víz visszaveri a napfényt, és még inkább ki vagyunk téve az UV-sugárzásnak. Hosszas kintlétnél, fürdőzésnél mindig legyen kéznél a fényvédő, hogy kétóránként újra tudjuk kenni – részletezte a szakorvos.

„Elengedhetetlen a folyadékpótlás”

Ami a napfény káros hatásait illeti, a lista igen hosszú, a kevésbé ártalmasaktól egészen a daganatos bőrbetegségekig.

– Nem megfelelő védelem esetén könnyen leégés vagy napszúrás léphet fel. Előbbinél az aloe vagy a pantenol javít a bőrpirosságon és az érzékenységen, hűsít, és csökkenti a gyulladást. Utóbbinál pedig segít a hűsítő zuhany és a hűvös szoba. Mind a leégésre, mind a napszúrásra igaz, hogy elengedhetetlen a folyadékpótlás. Ha ezek nem elegendőek, vagy a tünetek súlyosbodnak (hólyagos bőrfelület, hányás, hányinger), akkor azonnal orvoshoz kell fordulni! A napsugarak kártékony hatásaihoz tartozik még, hogy a bőr dehidratálttá válik, és veszít a rugalmasságából. Sőt, a bőröregedés mértékében is fontos szerepet játszik. A felelőtlen napozás egyik legsúlyosabb következménye a melanoma, ami a pigmenttermelő sejtek rosszindulatú elváltozása. Ám a pozitív hatásokra is fel kell hívni a figyelmet: a napfény természetes D-vitamin-forrás, jobb hangulatot eredményez, és gyorsítja az anyagcserét – mondta a doktornő.

Ruha alatt is kenjünk!

Sokan azt hiszik, hogy a ruházat megvédi a bőrüket az UV-sugárzástól, de ez nincs így! A lenge nyári ruhák alatt célszerű ugyanúgy fényvédőt használni, mielőtt elhagynánk a lakást.

– Habár vannak olyan fürdőruhák és egyéb darabok, amik már UV-szűrősek, de azért javasolt a fényvédő használata akár egy rövid sétára is – árulta el dr. Kriston Renáta.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Rubint Réka és Schóbert Norbert új digitális közösséget indított: Fitt Magyarországért
Rubint Réka és Schóbert Norbert új kezdeményezést indítottak, amely túlmutat a hagyományos edzéseken és az egyéni életmódváltáson: megszületett a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kör, amelynek célja, hogy a mozgás és az egészségtudatosság valódi közösségi ügy legyen.
Táplálkozás, lélek, mozgás: a sikeres újrakezdés titkai
Új diéta, új edzésterv, új fogadalmak. Aztán jön egy nehéz nap, kimarad egy edzés, becsúszik egy pizza, és máris úgy érzed, elrontottad. Ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Pedig nem az számít, hányszor kezdtél már bele – hanem az, hogy nem adtad fel.
Diétázol? Készítsd el a tökéletes hamis palacsintát reggelire
Ha diétázol, de nem akarsz lemondani a palacsintáról, itt a megoldás: a hamis palacsinta gyors, egészséges és bűntudatmentes reggeli vagy uzsonna minden napra
Wall Pilates kezdőknek és haladóknak – 15 perc a teljes tested átmozgatásához
A fal stabil támaszt nyújt, így a gyakorlatok biztonságosabbak és könnyebben kivitelezhetők, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
PCOS és gyermekvállalás: Van remény? Van remény!
A PCOS vagy más néven policisztás ovárium szindróma egy különösen gyakori nőgyógyászati betegség, amely nagyon sok nőt érint világszerte, mégis rengetegen tabuként kezelik. Különösen azok, akik gyermekvállalási nehézségektől küzdenek.
Az új gasztrotrend: adj egy kovászt, kapsz egy barátot!
Október 16-án ünnepli a világ az Élelmezési Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás, az élelmezésbiztonság és a fenntartható élelmiszerrendszerek fontosságára.
A brownie, amit nyugodt szívvel ehetsz – cukor nélkül is csábítóan finom
A brownie az a desszert, aminek egyszerűen nehéz ellenállni – most pedig elkészítheted a diétás, cukormentes változatát is. Puhán szaftos, csokisan gazdag, mégis könnyed és bűntudatmentes – pont olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ha imádod Dua Lipa zenéjét és izzasztó otthoni kardióra vágysz, ezeket ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttünk három szuper cardió edzést, különböző hosszúságban – így attól függően választhatsz, mennyi időd van, és mennyire szeretnéd izzasztani magad: