Nem könnyű, de próbáljunk meg a rendkívüli helyzetben is higgadtak és megfontoltak maradni. Táplálkozástudományi szakemberek segítenek, hogy miként vásároljunk, étkezzünk a vírus idején is.

Pánik helyett tudatosan: vásárlási és táplálkozási tippek a koronavírus idejére

Lassan már több hete tart a bevásárlási, felhalmozási láz, olyannyira, hogy némely boltok, szupermarketek korlátozó intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni. (Nem azért, mert elfogyna az áru, sokkal inkább a munkaerőt védik ezzel, a túlhajszolt kereskedelmi dolgozókat.) Érthető, ha mindenki picit többet szeretne felhalmozni otthon és jó is, ha hosszabb időre vásárlunk, hiszen így ritkábban kell kitennünk a lábunkat a lakásból. De tegyük mindezt ésszel! A Napi Táptudás blog kezdeményezésére most táplálkozástudományi szakemberek és dietetikusok, valamit szervezetek fogtak össze, hogy segítsenek: miből mennyit érdemes vásárolni, a józan ész határain belül. Spoiler: nem kell 50 kiló liszt otthonra.

Nem kell (és nem is szabad) felvásárolni mindent!

A szakértők infografikán mutatják meg a legfontosabb információkat (lásd cikkünk alján), választ adva olyan kérdésekre, minthogy: érdemes-e élelmiszert nagy mennyiségben felvásárolni, miből mennyit érdemes otthon tartani, illetve mennyire biztonságosak-e a tartós élelmiszerek?

Papp Andrea ötletgazda, táplálkozástudományi szakember szerint a legfontosabb, hogy próbáljunk higgadtak maradni és gondoljunk másokra is – ne vásároljuk fel a teljes készletet a boltban.

„Mindenki segíthet másoknak azzal, ha nem vásárol több élelmiszert annál, mint amennyi valóban szükséges. Véleményem szerint a legnagyobb veszély, ami most az élelmiszer-ellátást fenyegeti az az, ha megrohamozzuk a boltokat és hónapokra betárazunk. Így valóban akadozhat az ellátás.”

Táplálkozási ajánlások

Persze, amennyire lehet, igyekezzünk most is egészségesen étkezni – ne nassolnivalóból halmozzunk fel a spájzban. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára ezt javasolja:

„Készítsünk zöldséges ételeket, együnk naponta egyszer valamilyen teljes értékű gabonából készült ételt, fogyasszunk rendszeresen sovány tejtermékeket, hüvelyeseket, olajos magokat, halat, tojást. Folyamatos nassolás helyett tartsunk napirendet, amihez napi három-öt étkezés tartozik. Ha unatkozunk vagy stresszelünk, evés helyett mozogjunk kicsit vagy olvassunk bele egy jó könyvbe.”

Főzési tippek

És próbáljunk minél kevesebbet pazarolni.

„Most kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy lehetőleg ne pazaroljunk el élelmiszert. Érdemes okosan kihasználni a fagyasztónk kapacitását, akár előre megfőzni néhány nagyobb adagot, amit később csak ki kell olvasztani. Jól jöhetnek a száraz hüvelyesek, a jól tárolható zöldségek, és az olyan ételmentő receptek, mint a mákos guba. Ki tudja, akár még néhány hasznos új konyhai szokást is felvehetünk ezalatt a furcsa időszak alatt!” – teszi hozzá a Felelős Gasztrohős Alapítvány igazgatója, Varga Judit.

MÉG TÖBB HASZNOS TUDNIVALÓ AZ INFOGRAFIKÁKBAN:

Az infografikát Kőfaragó Anna grafikus készítette. Az információs anyag létrejöttét támogató szervezetek: Magyar Táplálkozástudományi Társaság, TÉT Platform Egyesület, Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Felelős Gasztrohős Alapítvány

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.