Számos bizarr módszer és elképzelés létezik az edzés hatékonyságának növelésére. A KAATSU is furcsának tűnhet, azonban negyvenéves kutatási háttér és állítólag több százezer rehabilitációs és élsportolói tapasztalat bizonyítja a sikerét. A kérdés csak az, eddig miért nem tudtunk róla.

KAATSU – őrült(nek tűnő) japán csoda

A módszer kétségtelenül ijesztően hangzó lényege, hogy a véráram befolyásolása felerősíti az edzés kedvező hatásait, amihez ráadásul nincs szükség óriási terhelésre. Ez azt jelenti, hogy akár saját testsúllyal végzett edzéssel is olyan eredményt lehet elérni, mint kilók tömegeivel. – Ez a rehabilitációra szorulók és a mozgással ismerkedők számára különösen kedvező, de rendkívül hasznos az élsportolók és persze a fejlődésre éhes hobbisportolók esetén is – kezdi a KAATSU bemutatását Lakatos Péter master oktató. Mivel nincs szükség nagy súlyok használatára, nem terhelődnek az ízületek, a csontok, a szalagok, a lágyszövetek, kicsi a sérülés kockázata.

FELFÚJVA

Az edző pántokat helyez a kar, illetve a comb megfelelő helyére, amelyeket egy géppel megfelelő nyomásúra fúj fel. A KAATSU-rendszer két elemből áll; az úgynevezett ciklus folyamatosan felfúj és elereszt, ez bemelegít, levezet, lazít, épít – kinek mire van éppen szüksége. – Ez a sava-borsa, elképesztő hatása van, Japánban a kórházban ápolt betegeknél naponta használják – mondja Lakatos Péter. Az aktív edzés során pedig a megfelelő nyomásúra fújt pánttal kell edzeni. Van, aki csak sétál, más egyszerű gyakorlatokat végez az állapotának és a céljának megfelelően. A kezdő falnál, a haladóbb TRX-en, a még haladóbb pedig padon vagy talajon fekvőtámaszozik, például. Az ismétlésszám a rendelkezésre álló időtől függ, ami a karnál legfeljebb 15, az alsótestnél 20 perc lehet, így rövid idő alatt „letudhatjuk” az edzést. A fejlődéstől függően később lehet nagyobb súllyal dolgozni, többet ismételni vagy a nyomás értékén is változtatni.

„BECSAPOTT” AGY

A „laza” edzés elején úgy érezzük, akár a végtelenségig tudnánk csinálni, de aztán, a huszadik ismétlésnél kezdünk fáradni, a harmincadik előtt már szinte lehetetlennek tűnik a folytatás, pedig még két kört le kell nyomnunk. A KAATSU-rendszer azt üzeni az agynak, maximális terheléssel dolgozunk, ez az „átverés” a fejlődés kulcsa. Az „elszorított” részen a vér az artérián még áthalad, de a vénából már nem tér vissza. Ennek hatására az idegrendszer feltölti a végtagot vérrel, ez beindítja a gyógyító folyamatokat. Testedzés hatására tejsav termelődik az izmokban, ami a májba visszajutva a növekedési hormon fokozott termelésére készteti a szervezetet, amelyet nagyrészt a terhelés közben keletkező mikrosérülések helyreállítására használ fel. KAATSU-ban a kis ellenállás miatt ilyenek nem keletkeznek, ezért több „energiája” marad az öngyógyító folyamatoknak. Ennek köszönhetően egy csonttörés, szalag- vagy izomszakadás gyógyulási ideje, gyógytornával és egyéb rehabilitációs tevékenységekkel kiegészítve lényegesen csökken.

NŐKNEK IGAZI CSODA

Japánban állítólag szinte minden ötven év feletti nő rendszeresen KAATSU-zik, mert a véráramlás fokozása miatt minden apró hajszálér is telítődik vérrel, ez segíti a kollagén beépülését: gyorsabban nő a köröm és a haj, szebb lesz a bőr, de a fő ok az öregedésgátló hatása. Támogatja a zsírfogyást, ezért, ha az edzést megfelelő diétával egészítjük ki, feltűnően gyors testkompozíció-változás érhető el: sok zsír „ég el” és izmosodás kezdődik. Kicsit ugyan próbára teszi az akaraterőt, hogy az elején sokan farkaséhségről számolnak be, ami szintén a nagy mennyiségű felszabaduló növekedési hormon hatása. A hűtő kirámolásának megakadályozását általában azonban segíti a tudat, hogy nagyon hamar, már két-három hét után érződik és látszik is a hatása, és ehhez – eleinte – heti két edzés elég. Jó hír az is, hogy bár a terhelés lokális, a hatása globális, azaz hat az egész testre, tehát a fenekünk is formás lesz, már, ha Kaatsuban guggolunk. Segíti a csontképződést, ezért eredményes a csontritkulás megelőzésében is. Idősebb emberek edzéséhez is kiváló eszköz. – Anyukám 72 éves, megtanulta magára szerelni a pántokat és naponta használja a KAATSU-ciklust – árulja el Lakatos Péter.

Ezek is érdekelhetnek

Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.
Stressz, ödéma, fakó bőr? – Célzott kezelések arcmasszázzsal
Az állandó rohanás, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a magas stresszszint mind látványos nyomot hagy a bőrön.

Ajánlataink