Szülés után nem csak a test, de az időbeosztás és prioritás is igencsak megváltozik. Ugyanakkor a korábban hatásos edzésformák nem biztos, hogy sikert hoznak szülés után is, ráadásul a kismama saját magára fordítható ideje is jelentősen megcsappan. Erő-állóképesség nélkül viszont nehéz helytállni. Erre alapozva született meg a KangaBurn, egy speciális, kismamák számára kifejlesztett high intensity intervall alapú tréning, amely bármelyik édesanyát az anyai léthez szükséges szupererővel, vagy legalábbis állóképességgel ruházza fel. 

Kangaburn H.I.I.T.-edzés anyukáknak

VÁLTOZÁS AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN

Anyukaként nemcsak a szabadidő mennyisége, de a napi szintű mozgásminták is megváltoznak. „Mielőtt megszületne a kisgyerekünk, nem ugrottunk ki az ágyból hirtelen az éjszaka közepén, nem cipeltünk órákon át 10 vagy még több kilót a karunkban. Ha végiggondoljuk, hogy anyaként hányszor hajoltunk vagy guggoltunk le a földre, biztosan magasabb számot kapnánk, mint előtte. Kisgyerekes anyukáknak tipikus „új” mozgás a sprint, amikor az utcán, játszótéren vagy akár a lakásban a gyermekhez kell futni valamiért, hogy ne legyen baja. Így nem csoda, hogy az anyai lét nagyobb állóképességet is kíván – hiszen kevesebb alvással több mozgást végzünk nap mint nap –, ráadásul, ha elfáradunk, akkor sem biztos, hogy megpihenhetünk” – magyarázza Tőkés Renáta KangaBurn-edző, hogy miért is fontos egy kifejezetten anyukák számára létrehozott edzésforma.

MI IS A KANGABURN?

Egy olyan H.I.I.T.- (magas intenzitású intervallum) edzés, amely a szülői léthez kialakított funkcionális gyakorlatokat tartalmazza. Magas fokú zsírégető és állóképesség-javító hatásán túl a funkcionális gyakorlatokkal a megváltozott mozgásmintákra készíti fel a testet csupán 60 percben, egy ugrókötél segítségével. „Az állóképességet javító és erősítő gyakorlatok mellett az egyik legfontosabb – és amit más H.I.I.T., alakformáló vagy zsírégető órán nem feltétlenül kaphatunk meg – az edzés végi gátizomtorna, amivel szülés után mindenkinek foglalkoznia kellene” – teszi hozzá Renáta.

MI TÖRTÉNIK AZ ÓRÁN?

Bemelegítés után egy 42 perces intervallum edzés következik. Magas intenzitású és funkcionális vagy erősítő gyakorlatokat 1-1 percig felváltva kell végezni, a gyakorlatok között 1-1 perces pihenővel. Akiknek a szülés következtében eltávolodtak egymástól az egyenes hasizmai, az órán megtanulhatják azokat a gyakorlatokat, amelyek segítenek, hogy a hasfal újra feszes legyen. A magas intenzitású gyakorlat kedvelt eszköze itt az ugrókötél, mert a helyesen végzett ugrókötelezés a magas kalóriaégetés mellett az ízületeket a legkevésbé terhelő szökkenéses, ugrálásos, pulzust emelő eszköz. Így lehet egy óra alatt akár 800 kcal-t is elégetni. Levezetésképp pedig jöhet egy kis gátizom-erősítés, SMR-hengerezés, végül pedig a nyújtás.

KINEK AJÁNLOTT A KANGABURN?

Szülés után azoknak, akiknek a gátizmuk már megerősödött, és a hasizmuk regenerálódott, emellett a hormonális hatások is kevésbé intenzívek már a szervezetükben – feltéve, ha korábban a regenerációs tornákon részt vettek. Emellett természetesen a várandósságra készülőknek is ajánlott.

Ezek is érdekelhetnek

Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.
Stressz, ödéma, fakó bőr? – Célzott kezelések arcmasszázzsal
Az állandó rohanás, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a magas stresszszint mind látványos nyomot hagy a bőrön.

Ajánlataink