Mindössze néhány alapeszközre, időre és picurka türelemre lesz szüksége ahhoz, hogy a keze olyan legyen, mintha most lépett volna ki a legjobb manikűrszalonból.

Körömápolás házilag

A siker érdekében keressen magának legalább 1-1,5 szabad órát. Valamint szerezze be az alábbi eszközöket:

  • Körömlakklemosó
  • Vatta
  • Körömreszelő
  • Körömolló
  • Bőrszegélypálcika (a körömágy hátratolásához)
  • Körömlakk
  • Fedőlakk
  • Bőrszegélyápoló (olyan kiszerelésben kapható, mint a körömlakk, de ez nem szárad meg)
  • Fülpiszkáló

Lépésről lépésre

1. Készüljön fel a manikűrre! Készítsen maga mellé egy tálkában langyos, szappanos vizet, valamint sorakoztassa fel az összes kelléket, hogy minden kéznél legyen.

2. Egy vattapamacs segítségével távolítsa el a korábbi körömlakkot a körméről. Ezt a lépést ne hagyja ki akkor sem, ha már régóta nem visel lakkot. A körömlakklemosó – amely lehetőleg legyen acetonmentes – nem csak a lakkot, de a körmön maradt esetleges szennyeződéseket is eltávolítja.

3. Ezután áztassa kezét a vízbe. Ha a körmök egy kicsit felpuhulnak, sokkal könnyebb lesz formázni őket. Áztassa a kezét legalább tíz percen át.

4. Törölje szárazra a kezét, és körömollóval, majd körömreszelővel formázza a körmeit. Ügyeljen arra, hogy a külső szélektől a köröm közepe felé haladva reszeljen! Ezután a bőrszegélypálcika hegyes végével távolítsa el a szennyeződéseket és körömdarabokat a körme alól.

5. Most kenje a körmök szélére, a bőrszegélyre a bőrszegélyápolót. Az ilyen típusú ápolóknak rendszerint olajos állaguk van. Picit bele is dörzsölheti a bőrbe, majd hagyja hatni legalább öt percig. Ha az idő letelt, mártsa a kezét újra a szappanos vízbe, majd törölje szárazra. Ekkor a bőrszegélypálcikával tolja hátra óvatosan a körömre nőtt bőrszegélyt.

6. Körömvágó ollóval vágja körbe az ujjain a kiálló bőrrészeket. Ügyeljen arra, hogy ne vágja be élesen a húsig. Egyrészt fájdalmas, másrészt ettől csak repedezetté válik a bőr.

7. Jöhet a lakkozás. Először vigyen fel egy réteg színt. Várjon három percet, majd vigyen fel egy újabb réteget. Egy körmén maximum háromszor húzza át a lakkot.

8. Várjon 5 percet, majd vigyen fel egy átlátszó színű fedőlakkot. A teljes száradással várjon legalább 20 percet. Ha a bőrére is került festék vagy elkenődött volna, körömlakklemosóba mártott fülpiszkáló segítségével eltávolíthatja azt.

Színválasztás

Minden esetben olyan színű lakkot válasszon, amely nem üt el a ruhája színétől, amit éppen visel. Igazán gyakorlott nők a rúzsuk színéhez illő lakkot választanak. Amennyiben a körme rövidre van vágva, ne válasszon túl élénk vagy túl sötét színt. A rövid körmön a halvány, pasztell- vagy semleges színű lakk mutat jól. Akkor is semleges színű lakkot válasszon, ha nincs ideje kétnaponta átlakkozni a körmét a ruhájához illő árnyalatúra.

Sajátos problémák

Időnként mindenkinél előfordulhatnak sajátos, a köröm szépségét veszélyeztető gondok. Íme, a leggyakoribbak, illetve azok megoldásai.

  • SÁRGA ELSZÍNEZŐDÉS – eltávolíthatja, ha néhány percig citromlében áztatja a körmét.
  • TÖREDEZÉS – segíthet a körömerősítő lakk is. A sarkaknál ne reszelje vissza a körmét túlságosan.
  • BARÁZDÁK – gyengéd csiszolással, barázdakitöltővel és/ vagy két rétegben felkent alapozóval elsimíthatja őket.
  • ELSZÍNEZŐDÉS – a köröm kifehéredhet vérszegénységtől, elkékülhet a szívvel vagy a tüdővel kapcsolatos rendellenességek miatt. Ha félig fehér, félig rózsaszín, veseproblémára gyanakodhat. Forduljon orvoshoz!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.