Sziasztok, Laky Zsuzsi vagyok. A nevem talán ismerős lehet, hiszen 2003 óta (mikor Párizsban megnyertem Miss Európa szépségversenyt) találkozhattál velem a médiában. Nemrég a férjemmel részt vettünk a TV2-n futó a Legbátrabb Páros című műsorban, amit megnyertünk. Kalandokban azonban nem csak Máltán volt részünk, két tündéri kislány édesanyjaként minden nap egy merész vállalkozás. Mostantól havonta többször írok nektek itt a Diéta és Fitneszen énidőről, anyaságról, kihívásokról…
Imádom a lányaimat, szeretnék mindent jól csinálni, de van, hogy én is elbotlom. Nem csak arra gondolok, mikor a 8 és fél éves Luca lányom és a húga, a lassan 6 éves Lujzi hosszú percekig szinte „hajat tépve” veszekednek a semmin, és hiába teszek bármit, fejen is állhatok, akkor sem hagyják abba míg le nem „harcolták” a saját kis meccsüket. Nem hiába, apja lánya mindkettő! Hanem arra is, hogy azokat az értékeket, amiket otthonról, a szüleimtől kaptam, jól tudjam átadni. Szeretnék jól nevelni, vagy inkább csak terelgetni őket. De azt a lehető legjobban. Persze ez is szubjektív dolog…Mi számít jónak? Megadni az irányokat, és hozzá a megfelelő megerősítéseket, ahogy mi is megkaptuk a testvéremmel a szüleinktől gyerekként? „Megpakolták a hátizsákunkat mindenféle útravalóval”, amitől olyanok lettünk, amilyenek. 🙂 Remélem büszkék ránk.
Közben viszont abban is biztos vagyok, hogy minden szülő, így én is, szeretné megvédeni a gyerekét a hibáktól, amiket ő maga elkövetett. A gyereknevelés nem egy sétagalopp, ha több gyerek van, akkor meg csak hatványozódik. Nálunk most például az utóbbi időszakban tetőfokára ért, – a férjem, Dietz Guszti szavait idézve, – a „testvérharc effektus”. Ez mindkettőnk idegeit próbára teszi. Szinte alig van olyan pillanat, hogy Luca és Lujzi ne kapnának össze valamin. Lujzi például nem tud elmenni úgy a nővére mellett, hogy ne piszkálja őt. Édestestvérek, de teljesen más személyiségek. Talán ebből adódik a legtöbb vita. Luca most második osztályos, és hétköznap esténként szeretek vele gyakorolni, olvasást, helyesírást vagy az angolt néznénk át, de a kis Lujzi mindenhol (is) ott van és akkor is segít, ha nem kértük. Aztán szó szót követ, és még az ilyen ártalmatlan szituációkból is óriási vita képes kerekedni a csajok között. Lehetetlen őket nem szeretni, de gyakran kihívás jól kezelni ezeket a helyzeteket. Amíg ébren vannak fejenként megesznek két embert… Gusztinak is elképesztő türelme van hozzájuk, szerelmes a lányaiba, de sokszor előfordul, hogy csendben összenézünk és tudjuk, a másiknak szüksége van 10 perc kikapcsra, amikor csak maga lehet.
Esti kibeszélés és megnyugvás
Ilyenkor valamelyikünk ott marad a gyerekekkel. Fontosnak tartom, hogy megbeszéljék a problémát, és ne én tegyek igazságot. Persze támogatom őket és elmondom, mennyire boldog vagyok, hogy két ilyen okos lányom van, és milyen jó dolog, hogy vannak egymásnak, ha ennek a jelentőségét most még nem is teljesen érzik. Sokszor nehéz látnom, hogy negatív érzéseik vannak egymás iránt, hogy kialakul bennük a féltékenység. Emlékszem, mi is rengeteget vitáztunk az öcsémmel, de a végén magunk vívtuk meg a saját kis harcainkat. Anyuék sem akarták helyettünk megoldani a helyzetet, hanem egyszerűen csak türelemmel támogattak, és elmondták ők mit csinálnának másképp. Kalandos volt a gyerekkorunk, de kívánni sem tudnék jobb testvért. A türelmet még nekem is tanulnom kell, de hiszem, hogy az ilyen helyzetekben a legjobb, ha egy közös beszélgetés után, – ami alatt kicsit lenyugszanak a kedélyek, – megbízom bennük, és hagyom őket, hogy önállóan zárják le a közös kis harcaikat. Különben, hogyan is haragudhatnánk rájuk? Gusztival mi is „olaszosan” élünk, – és az alma nem esik messze a fájától… De bármin is vitázunk, soha nem alszunk el úgy, hogy nyugodt hangnemben, tiszta fejjel ne beszélnénk meg, mi bántja a másikat.
Ez a lányoknál is bevált, amiben persze azért segítek nekik. Este mikor lefektetem őket, mindig addigra ülepszik le bennük, ami aznap történt, és ezeket szeretik velem is megosztani. Ilyenkor, ha meghallgattam őket megragadom az alkalmat, hogy a köztük előforduló konfliktusokat is átbeszéljük. Nem tudom megfigyeltétek-e már, de ilyenkor sokkal simulékonyabbak és talán a fáradtság miatt, de jobban lehet velük beszélgetni. Aztán úgy zárjuk az estét, hogy hálát mondunk, mindenki hangosan. Először elmondom, hogy mennyire hálás vagyok értük, hogy mennyire szeretik egymást, és milyen jó testvérek. Utána elmondják ők is külön-külön mindketten miért hálásak, és a végén beleszövik, hogy a testvérükért is. Hiszem, hogy ezek a pillanatok hosszú távon beléjük ivódnak.
Nem vagyok szakember a témában, de nálunk eddig ez nagyon bevált. Nektek van valamilyen állandó módszeretek?