A szellemi élet megújuló energiaforrásai azok a fiatal zeneművészek, akik nemrég megkapták a Junior Prima Díjat. A kitüntetést a társalapító-mecénás MVM Magyar Villamos Művek Zrt. adta át a Müpa Üvegtermében.

Jók közt a legjobbak

Prima Primissima életre hívói 2007-ben úgy döntöttek, hogy önálló díjjal jutalmazzák a fiatal korosztály köréből azokat, akik a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjat harminc év alatti tehetségek érdemelhetik ki öt kategóriában: a tudomány, a népművészet, a sajtó, a színház és a zene területén. Az elismerés öt társalapítója egy-egy kategória mecénási feladatait vállalta fel – az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene terén kiemelkedő ifjú tehetségeket támogatja, és nyújt 2008 óta minden évben fejenként két-kétmillió forintos támogatást tíz-tíz kitüntetettnek. Junior Prima Díj komoly ösztönzést jelent: egy erős visszajelzés arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik.
 

– Ez a díj nem csupán pénzbeli juttatás, hanem egy ugródeszka is a hírnév felé. Számos korábbi díjazott napjainkban már a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lép fel, a nemzetközi zenei élet elismert szereplője – emlékeztet Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója. – A Junior Prima Díj az MVM Csoport számára az egyik leginkább kiemelkedő társadalmi ügy. A tehetségek támogatása a legjobb befektetés, az eddigi eredmények maximálisan visszaigazolták törekvéseinket.

A tizenegy tagú bírálóbizottság örömteli munkáját nehezítette, hogy Magyarország rendkívül gazdag ifjú zenei tehetségekben, így nem mindenkit részesíthetett az elismerésben azok közül, akiket érdemesnek tartott rá. A zsűri a díjazottak kiválasztásánál a műfaji sokszínűségre is törekedett: a névsorban hangszeres művészek, énekes, karmester és zeneszerző, klasszikus zenészek és jazz-zongoraművész egyaránt szerepelnek.

DÍJAZOTTAK

  • Balogh Máté zeneszerző
  • Demény Balázs zongoraművész
  • Dolfin Benedek csellóművész
  • Horváth Benedek zongoraművész
  • Kovács Gergely zongoraművész
  • Könyves-Tóth Mihály trombitaművész
  • Pataki Bence basszus, bassz-bariton énekes
  • Rafal Mário jazz-zongoraművész
  • Rajna Martin karmester
  • Tomasz Máté Milán csellóművész

ZSŰRI

Elnöke dr. Vigh Andrea Liszt- és Príma-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Az ítészek közül három korábbi Junior Prima díjas –  Boldoczki Gábor trombita-, Balázs János és Fülei Balázs zongoraművész – idén már zsűritagként dönthetett az utódokról. A zsűri további tagjai: Marton Éva operaénekes; Szenthelyi Miklós hegedűművész; Vásáry Tamás, Dráfi Kálmán és Binder Károly zongoraművészek; Fekete Gyula zeneszerző; Jakobi László gordonkaművész.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.