Pünkösd hétvégéjén is számos aktív programok vehetünk részt.

Sportos programok a hosszú hétvégére

Nemzeti Futóverseny

Június 8-án rendezik meg a Nemzeti Futóversenyt Budapest. A versenyzők páratlan környezetben, Budapest szívében, a világörökség részének számító Andrássy úton, valamint a Hősök terén, és Dózsa György úton tehetik próbára magukat. A hagyományteremtő futóversenyen 5 és 10 kilométeres egyéni távokon bárki elindulhat, aki kellően erősnek és motiváltnak érzi magát ahhoz, hogy teljesítménye révén része legyen a történelemnek! A versenyen minden résztvevő egy különleges érmet, emblémázott pólót és befutó csomagot kap! A Nemzeti Futóverseny nem csak a futók népes táborának nyújt élményt: a Hősök terén színes programok, gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket.

Újra Gyerek Sziget

Ezen a hétvégén is várják a gyermekeket és persze a szülőket a Gyerek Szigeten. A sportosabb csemetéknek lesz Bringás kalandpark, ahol kipróbálhatják a kacangát és tesztelhetik azt is, hány kör megy a pumpa pályán pedál tekerés nélkül. Azok pedig, akik szeretik a kihívásokat ezen a hétvégén utoljára tesztelhetik erejüket a Gladiátor Run akadálypályáján. Gólyalábon érkeznek a kolozsvári Shoshin Utcaszínház tagjai, a legkisebbeket pedig Gryllus Vilmos énekelteti meg.

Vár Siófok!

Pünkösdi Fesztivált rendeznek a hosszú hétvégén Siófokon, a Hajóállomáson. Az ingyenes rendezvényen kulturális és gyerekprogramokkal, illetve koncertekkel várják az érdeklődőket. A fesztivál június 7-én, pénteken este kezdődik koncertekkel, másnap fél 11-kor indul az ünnepi Pünkösdi menet a Fő térről a hajóállomásra, ahol dr. Lengyel Róbert Siófok város polgármestere tart köszöntőt és szimbolikusan átveszi a nyár fővárosának kulcsát dr. Garamvölgyi László r. dandártábornoktól. Koncertekre és tánc előadásokra lehet számítani szombaton, vasárnap és hétfőn is. A Pünkösdi Fesztivál alatt gasztrokereskedők és kézművesek is kitelepülnek a Hajóállomásra, illetve további programok is lesznek a városban. A siófoki PLÁZS is nagyszabású koncertekkel köszönti a nyarat a hétvégén. Fellép a Belga&Krúbi, a Bikini, a Republic, emellett a PLÁZS új helyszíneként megnyílik a híres siófoki Palace diszkónak emléket állító Aréna is.

Csinálj futópadot a fürdőszobádból! Egy magyar anyuka kipróbálta

4 szuper gyakorlat a formás fenékért

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink