Mikor kellene változtatni?

A legegyszerűbb válasz erre az: akkor kell bármilyen területen váltani/változtatni, amikor azt érezzük, hogy már nincs átélhető öröm, inkább csak szenvedésnyomás. A klinikai pszichológia azt mondja, hogy amikor életvezetési nehézséget okoz valami, tehát negatív érzelmekkel vagy kínnal jár a mindennapokban, akkor el kell gondolkodni a lehetőségeken. Egyszerűen fogalmazva: ha már nem jó úgy, ahogy van. Csak éppen az a baj, hogy sokszor ezeket az időszakokat már depresszív érzelem is kíséri, amiben valaki szinte képtelennek érezheti magát arra, hogy lépjen. Igaz lehet ez magánéleti krízisekre, munkahely-változtatásra is. A tehetetlenség érzése ragasztóként működik, nem engedi az elmozdulást. Pedig pont ilyenkor kellene összeszedni minden erőnket és átgondolni, mit lehet és mit nem, merre kellene elindulni és kivel kellene ezt megbeszélni, hogy ne izolált állapot jellemezze a döntési szituációt.

Miért félünk változtatni?

Ma nem kevesen vergődnek olyan élethelyzetben, hogy szűkülő érzelmi térben élik a napjaikat, hajszolják a pénzt és az általa megszerezhető vélt jóérzéseket. És nem figyelnek fel arra, hogy már nem érzik jól magukat a bőrükben, egyre kevesebbet mosolyognak, és jószerivel csak „túlélik” a napjaikat. A szorongás szignálként való értelmezése az emberek számára gyakorta nem tudatos cselekedet, miközben a legfontosabb kérdés, az élet értékeinek a felmérése során komoly figyelmeztetést jelent. Aki szorong egy-egy élethelyzetben a munkahelyén vagy a magánéletében, annak nem „megszokni” kellene ezt az érzelmi állapotot, hanem felfigyelni rá. Hasonló ez ahhoz az állapothoz, amikor torokkaparászós érzésünk megjelenésekor tudjuk már, hogy két napon belül náthásak leszünk. Csak a pszichés jelzések olykor még mindig ijesztőek, amiket jobban szeretünk a szőnyeg alá seperni.

A pszichés egyensúly optimális működése, avagy az emberi „jól-lét” többtényezős jelenség, jól működő önbizalom, önértékelés, a magánélet és a munka terén összehangolt, kielégítő érzelmi jelenlét az alapfeltétele. A mai kor feszített élettempója miatt a szorongás különböző fajtái jelenhetnek meg, jó eséllyel kudarcokat és csalódottságot előállítva. Mindenki tudja, hogy csak egy élete van, amivel gazdálkodhat, mégis sokszor az önpusztításnak lesz egyre nagyobb tere, a pusztán szituatív feszültségoldások száma növekszik. Ilyen a napi negyedik franciakrémes, a mindennapossá váló iszogatás, a nyugtatók és szorongásoldók használata. Ezek mind tudattalan öndestruktív érzelmi jelenségeket mutatnak, melyek, ahelyett, hogy a változtatást indítanák el, a „túlélést” teszik elérendő céllá.

A változástól való félelem egy olyan társadalmi helyzetben, ahol már nincs alanyi jogon megszerezhető garancia a biztonságra, érthető pszichés jelenség. Személyiségfüggő, hogy ki mennyire bátor és merész vagy mennyire bízik önmagában. A személyiségfejlődés során fontos tényező, hogy milyen érzelmi kötődések alakulnak ki, azok mennyire terhelhetők, mennyi konfliktust és kompromisszumot tartalmaznak, mert ezek olyan érzelmi emlékek, melyekre támaszkodunk.

Hősként az életben…

Sorsfordító lépéseket tenni sosem könnyű, és hős sem lehet mindenki, mégis úgy tűnik, egyre nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy az életben a változtatás irányába elmozdulás történjen. Annak ellenére, hogy ezt talán nem is gondolnánk, az elért javak, megszerzett tudás birtoklását vagy a jól működő magánéletet nem mindig övez egészséges önbizalom. Sokan úgy gondolják, a sodródás és a szerencse szerepe mintha felértékelődne. Minek tenni bármit is, ha a depresszív gondolatok miatt valaki azt érzi: „nem lehet mázlija”? Egyre jellemzőbb az emberek „passzív csodaváró” attitűdje. A „majd valami lesz”, „csak alakul valahogyan”, „mindig volt valahogy” kezdetű gondolatok olyan érzelmi hozzáállást takarnak, melyben az aktivitásnak minimális szerep jut. Ez azért veszélyes folyamat, mert aktív bevonódás nélkül az élet eseményei tényleg sodorni kezdhetnek, és nem feltétlenül jó irányba. A passzivitás párban jár a kiszolgáltatottság érzésével is, ami egyfajta érzelmi válasz a történésekre.

Most akkor mit csináljak?

Sokan teszik fel ezt a kérdést egy olyan lelkiállapotban, amelyben mintha válaszút előtt állnának. Indításként minden helyzetben az önismereti tudást hívjuk elő, mert annak segítségével lehet mozgósítani azon kapacitásainkat, melyek segítenek.

Aki inkább a passzivitás felé tolódik, sokszor gúnyosan kérdezi: Mi fog változni attól, ha eljárok sportolni? Vagy ha álláslehetőség után nézek? Vagy ha átgondolom a magánéletemet? Vagy ha megmondom a barátaimnak a véleményemet?

Az így feltett kérdésre nyilván az a válasz adható: semmi. Vagyis semmi nem változik meg attól, ha valaki edzőcipőt húz. Az élet ettől még pont olyan lesz, mint tegnap. Reggelre este jön, ugyanazokon az utcákon kell végigmenni, és ugyanott marad a lakáscímünk is.

Mégis elindul egy nagyon fontos folyamat.

És ez az aktivitás. Vagyis az, hogy teszünk valamit önmagunkért. Ez a legkomolyabb indítás, amit el lehet képzelni egy olyan érzelmi folyamatban, ahol szükségünk van az érzelmeinkre.

Önmagunk támogatása

Nem szoktuk végiggondolni, de mikor szorongáskeltő élethelyzetben tartjuk magunkat, valójában olyan érzelmi szituációt tartunk fenn, melyben saját magunknak tesszük lehetetlenné jóérzések átélését. Ennek a fennhatóságát törjük meg azzal a döntéssel, hogy tenni kezdünk önmagunkért. Tehát a változtatás nem is feltétlenül a tényleges cselekvésben áll, hanem annak az érzelmi erejében, ha a „magamért teszem” jóérzését átélhetjük.

Az életben bármit átalakíthatunk. Szoktunk látni olyan embereket, akik életüket gyökeresen megváltoztatták, és gyakran azt gondoljuk, nekik könnyű volt. Senkinek nem könnyű.

De valóban a legnehezebb mindig azoknak, akiknek a tudattalan érzelmi hozzáállása, melyben valójában önmaguk ellenségeivé vagy legszigorúbb felügyelőjévé váltak, nem felismert állapot.

Mégis, miután valóban egy életünk van, jó átgondolni, miért is harcolunk, milyen érzelmi állapotokat tartunk fenn, miért úgy élünk, ahogy…

Aztán már csak egy kis jóindulat kell – önmagunkhoz…

MIKOR JELENT PROBLÉMÁT, HA ÚGY ÉREZZÜK, HOGY MAJD KIUGRIK A SZÍVÜNK?

STRESSZMENTESÍTŐ DIÉTA – ÉTRENDDEL