A szerelemről általában mindenkinek a rózsaszín felhők és az örök boldogság jut eszébe, no és rengeteg közhely arról, mit is jelent valójában ez az érzés. Íme, a leggyakoribb tévhitek az egyik legcsodálatosabb érzésről.

Mítoszok a szerelemről

1. A SZERELMET NEM KELL TANULNI

A szeretet, a szerelem igenis tanulható. Persze alapvetően nagyon fontos, hogy két ember között kialakuljon a vonzalom – más szóval működjön a kémia –, de a párkapcsolat működtetése már igenis tudomány, amivel érdemes foglalkozni. A szerelmet ugyanis életben kell tartani, táplálni kell, amihez az első lépés: meg kell tanulni a hatékony kommunikációt.

2. CSAK A SZERELEM TESZ BOLDOGGÁ

Ez a mítosz valószínűleg abban gyökerezik, hogy mindannyian szeretnénk azt hinni: elég egyetlen ember, egy esemény – jelen esetben az elsöprő szerelem és szenvedély –, és minden a helyére kerül az életünkben. Az első időkben ez igaznak is tűnik, hiszen békesség és izgalom, öröm és apróbb szomorúságok együtt vannak jelen az életünkben, ami azt sugallja, egyensúlyban élünk. De ez nem tart örökké, egy idő után megjelennek azok a problémák, melyek egyedülállóként is jelen voltak az életünkben. A boldogság ugyanis nem egy személyhez kapcsolódik. Lehet, hogy egy megfelelő partner segít megtalálni önmagunkban a békét, de a nem jól működő kapcsolatban még fájdalmasabb lesz a felismerés, hogy boldogtalanok vagyunk – a szerelem érzésétől függetlenül.

3. AZ IGAZ SZERELEM ÖRÖKKÉ TART

Nem kell a statisztikákat bújni ahhoz, hogy megállapítsuk: sok-sok szerelem igenis véges. Az első időkben úgy érezzük, együtt szeretnénk leélni az életünket, majd ahogy telnek a hónapok és az évek, kiderül, hogy nincs már mit mondani a másiknak. Idővel a kapcsolatok elkerülhetetlenül változnak, ezért kell nagyon sokat dolgozni azon, hogy megmaradjon a szeretet.

4. A SZERELEM SEMMIHEZ SEM HASONLÍTHATÓ ÉRZÉS

Kiábrándító, de ha pusztán a bennünk zajló hormonális változásokat nézzük, akkor szerelmesnek lenni pont olyan, mint amikor vészhelyzetbe kerülünk, és vagy menekülünk, vagy harcolni kezdünk. A stresszhormonnak is nevezett kortizol megnövekszik a szervezetünkben, emeli a vérnyomást és a pulzust, fokozódik az egész test vérellátása. Persze az valóban semmihez sem hasonlítható, hogy mindezt egy másik ember váltja ki belőlünk…

5. A SZERELEM ELÉG AHHOZ, HOGY KÉT EMBER EGYÜTT MARADJON

Sokszor úgy tűnik, igen. Akkor is, ha állandó konfliktusban élünk, ha a munka, a család közénk áll, vagy ha arra kényszerülünk, hogy egymástól távol éljünk. Ha azonban érezzük, hogy boldogtalan már a szerelmünk, jobb elengedni egymást, és megadni magunknak és a másiknak is az esélyt egy új, boldogabb kapcsolatra.

+1. NEM BEFOLYÁSOLHATOD, HOGY KISZERETSZ-E VALAKIBŐL

Dehogynem! Az érzelmeket lehet racionális módon befolyásolni. A szerelem mindig akkor érkezik az életünkbe, amikor készen állunk rá – noha ez nem tudatos. De ahogy belemerülünk, úgy ki is tudunk jönni belőle. Nem egyszerű, és kicsit bele is halhatunk, mégis vannak helyzetek, amikor nem tehetünk másként.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink