Az őszi hónapokban a kirándulásé a főszerep! Vegyük fel a túrabakancsunkat, induljunk el a vadregényes erdei, vagy hegyi túrára, mondjuk a szomszédos Szlovéniába! Ez a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét fedik erdőségek.

Túrázzunk Szlovéniában, a tízezer barlang meseországában

Szlovénia szépségét már a királyi családok is felismerték, akik előszeretettel vakációztak a festői Bled-i tó partján. Érdemes felkeresni a nem messze fekvő Skocjan és Postojna cseppkőbarlangok lélegzetelállító föld alatti tavait és kőképződményeit is. Regénybe illő látványosság még a sziklafalba épült, nyolcszáz éves Predjama kastély, ami mögött titkos barlangrendszer húzódik és denevérek tanyáznak.

Ha még magasabbra merészkednénk, ott az Alpok csúcsai közt elterülő Golte nemzeti park, Budapesttől mindössze 3 és fél órányi autótra. A parkon át több, mint 100 kilométernyi kijelölt túraösvény vezet. Ha szerencsénk van, akár az etruszk cickányt, a világ egyik legparányibb és legaranyosabb rágcsálóját is megpillanthatjuk a levelek közt! Út közben megcsodálhatjuk a legmagasabban fekvő alpesi virágoskertet is, vagy megállhatunk csónakázni a hegyek közt megbújó tengerszem vízén. A hegyi ösvények nem túl meredekek, ezért a család idősebb tagjainak sem megerőltetőek. Aki azonban épp a kihívást keresi, annak siklóernyőzni, falat mászni vagy épp zip liningolni is adott a lehetőség a parkban! Felkerekedhetünk elektromos biciklin is, hogy megtekintsük a helyi farmokat.

Eközben kipróbáljuk az igazi szlovén poticát, az édes tésztát, amit nyolcvan féle töltelékkel készíthetnek. Felkereshetjük az egyik legrégebbi szlovén hegyi hüttét, hogy végigkóstoljuk a tradicionális szlovén konyha többi remekét is. Aki a magyaros, olaszos vagy épp osztrák ízeket kedveli, annak az itteni húsételek és desszertek is ízleni fognak, ugyanis a szlovén konyha főleg ezeket a hatásokat ötvözi. Akkor sem járunk rosszul, ha az étkezést inkább a hotelben oldjuk meg, ahol híres séf készíti a fogásokat.

Ha véget ér a kirándulószezon, a Golte igazi síparadicsommá alakul: 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várja a vendégeket. Itt található az ország leghosszabb sífelvonója is, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. A síelők számos hotel és wellness-szolgáltatás közt választhatnak, esténként pedig koncertek és DJ-partik mozgatják meg a nemzetközi fiatalokból álló társaságokat.

Szlovénia tehát mindenkinek jó választás, aki relaxálni, túrázni, bulizni vagy sportolni szeret. És mindenki másnak is, aki kedveli a változatosságot, az ismeretlent, a felfedezetlent – mindössze egy országhatárnyira tőlünk.

Barangolja be 5 emlékezetes sorozat forgatási helyszínét

A 10 legjobb tengerpart 2019-ben

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!