Heteken keresztül vártuk olvasóink jelentkezést, a Legyél te is Címlaplány! Kampányunkra. S most, eljött az idő, hogy bemutassuk a nyertest! De nemcsak Jakabházy Dóra történetét, de sok-sok izgalmas témát találhattok a februári Diéta és Fitnesz magazinban!

Várjuk együtt a tavaszt! – Megjelent a Diéta és Fitnesz februári száma

Ízelítő a tartalomból!

  • Fogadalmak után – Mintaétrend Béres Alexandrával! – „Évek óta azt látom, hogy a januári nagy fogadalmak épp csak pár hétig tartanak.
    Itt a február, ön még a fedélzeten van? Ha igen, gratulálok, és itt egy kis segítség a folytatáshoz.”
  • Atléták titka – A szálkás izomzat, a lapos has nem csak az edzőteremben „készül”. Ha azt szeretnénk, hogy az edzésünk igazán eredményes legyen, azért a konyhában is tennünk kell. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk edzés előtt, után és a pihenőnapokon.
  • Street food egészségesen – Nem minden hizlal, ami finom, sőt! A street food is lehet egészséges, csak meg kell találni a szükséges hozzávalókat. Így nem csak isteni fogásokat készíthetünk, de a szükséges tápanyagok beviteléről is gondoskodunk
  • Tányéron az energia – Ahogyan az autóknál, úgy az emberi szervezet esetében sem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal fut. Természetes, hogy benzines autónkba nem töltünk dízelt, miért fordítunk kevesebb figyelmet a szervezetünkre?
  • Edzés után enni kell! – Sportolás után olyan ételekre van szükségünk, amelyek tartalmaznak minden fontos tápanyagot, de nem fordítják vissza az edzés jótékony hatásait. Íme, néhány tipp, ha már unja a fehérjeszeletet és a shake-eket.
  • Lélekromboló munkahelyek – Mi kell ahhoz, hogy egy munkahely ideális legyen? A szakmai hozzáértésen túl magas érzelmi intelligenciaszint a munkáltató és az alkalmazottak részéről egyaránt
  • Jakabházy Dóra, a Legyéls te is címlaplány! győztese – Jól tudja, a sikerhez vezető út nem egyenes. Története inspiráló. Dóra végtelenül szerény és alázatos. A fotózáson profikat megszégyenítő türelemmel pózolt. Kedvességével – és a hozott isteni csokival – mindannyiunkat levett a lábáról.
  • Biciklis buktatók – Bizony nem a hegymenet a legnehezebb része egy indoor cycling-órának. Ám számos olyan apróság van, amire, ha nem fordít elég figyelmet, akkor ronthat az edzéshatékonyságon, és hosszú távon akár komoly sérüléseket is szerezhet
  • Alapvető gyakorlatok – Az edzésterv összeállításánál fontos, hogy az erősítő, illetve a rugalmasságot növelő gyakorlatok mellett a szív- és érrendszert támogató mozgások is helyet kapjanak a programban. Ez az oka annak, hogy léteznek kihagyhatatlan mozgásformák, gyakorlatok.

Magazinunkat megtaláljátok az újságosoknál!

diéta és fitnesz február

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.