Nemcsak az számít, hogy mit eszik, hanem az is, hogy mit mivel eszik! Az egészséges életmódban jártasak azt már tudják, hogy például a sós rágcsálnivalók vagy a szénsavas üdítők bizony gyomorégést, puffadást és görcsöket okozhatnak. De vannak olyan klasszikus ételkombinációk is, amelyek szintén gyomorbántalmakhoz vezetnek. A kellemetlen tüneteken túl ráadásul a rosszul párosított élelmiszerek esetében számolnunk kell az emésztés akadályozásával, az anyagcsere lassulásával, felesleges zsírok és méreganyagok lerakódásával. Így hát, ha arra kerül a sor, hogy párokba rendezze az ételeket a tányérján, alkosson gyomor- és testsúlybarát párocskákat.

3 rossz ételpár – Nem csak puffaszt, hizlal is

Tejtermék és keményítő

Sajnos pont ilyen a sajtos pizza vagy a krémsajtos bagett vagy zsemle. A tejtermékeket elég nehezen emészti meg a szervezet, a feldolgozásuk hosszú ideig tart. Ha ehhez valamilyen keményítő is párosul, mint például rizs, kenyérféleség vagy a keményítőben gazdag burgonya, akkor ez még inkább kitolja a tejtermékek emésztési idejét. Amennyiben a keményítőtartalmú ételek túl sokáig maradnak a gyomorban – márpedig a tejtermékekkel való együtt fogyasztása a keményítő emésztését is akadályozza –, akkor az erjedni kezd. Ez pedig gyomorfájáshoz, puffadáshoz és gázok képződéséhez vezethet.

A MEGOLDÁS?

Ha már tejterméket fogyaszt, ne egyen mellé keményítőt tartalmazó ételt. Válasszon rostban gazdag, kicsit kesernyésebb ízű salátaféleséget, mint a rukkola, az endívia vagy a kelkáposzta. Ezek serkentik az epeműködést és segítenek hatékonyabban, gyorsabban feldolgozni a zsírban gazdag tejterméket.

Gyümölcs és fehérje vagy keményítő

A gyümölcsök egyszerű gyümölcscukrot tartalmaznak, amelyet a szervezet rövid idő alatt és nagyon könnyen feldolgoz. Így a gyümölcscukor alapesetben kevés ideig tartózkodik a gyomorban. Ám ha a gyümölcsöt fehérjével, például sajttal vagy tojással fogyasztjuk, ill. bármilyen keményítővel kombinálva, akár egy kiadós ebéd utáni desszertként, akkor az alapfelállás borulni látszik. A fehérje és a keményítő hatására a szervezet nem képes gyorsan és könnyedén feldolgozni a gyümölcscukrot, így az a rossz párosítás hatására tovább marad a gyomorban, és egy idő után gázokat képez, puffadást okoz. De a legrosszabb, hogy a rossz párosítás miatt a gyomor túl sok savat termel.

A MEGOLDÁS?

A gyümölcsöket minden esetben a legjobb önmagukban enni. Fogyassza őket éhgyomorra, így hasznosulnak a legjobban a gyümölcsökben lévő vitaminok. Ha reggel nem alma vagy körte után vágyakozna, akkor a nap további részében mindig teljen el a gyümölcs és bármely más étel fogyasztása között legalább egy óra, hogy a gyomor egy kicsit megkönnyebbüljön, megtisztuljon és felkészüljön a gyümölcsök emésztésére.

Fehérje és fehérje

Hiába hisszük azt, hogy annál jobb, minél több fehérjét fogyasztunk, hiszen ez laktat, telít és építi az izmokat, azért a proteinhalmokkal is lőhetünk bakot. Ha például csirkét eszünk, mellette kerüljük a hüvelyesek vagy a tejtermékek fogyasztását. A fehérje az az ételtípus, amelynek emésztése a szervezet részéről a legtöbb energiát igényli. Ha tehát a fehérjét fehérjével kombináljuk, komoly kihívás elé állítjuk az emésztőrendszerünket. Az emésztés akadozni fog, lelassul, lehet, hogy jóllakottnak, de ezzel együtt fáradtnak, bódultnak, álmosnak is érezhetjük magunkat és búcsút inthetünk az energiakészletünk nagy részének.

A MEGOLDÁS?

A fehérje mindenképpen jó választás, de csak a megfelelő mennyiségben. Étkezéseink csak egy egységnyi fehérjét tartalmazzanak, amely lehet egy szép darab sovány hús vagy hal. Mellé pedig válasszunk alacsony fehérje- és keményítőtartalmú zöldségeket. Egy adag nyers saláta vagy párolt zöldség, esetleg egy szelet pirítós máris sokkal jobb párosítás, mint a hüvelyes-fehérje kombináció. A lényeg, hogy a mindennapi fogásaink változatos összetételűek legyenek és tartalmazzák az összes fontosabb tápanyagot.

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink