Karanténkilókat hozott a bezártság: a koronavírus járvány alatt ötből négy embernek problémát okozott a testsúlya megtartása.

A magyarok több mint 90%-a szedett fel plusz kilókat a korlátozások alatt

Az emberek több mint 90%-a szedett fel plusz kilókat a hónapokig tartó bezártság alatt – derült ki a Turbó Diéta kutatásából. A kevés mozgás és a túl sok szabadidő egyaránt okolható a jelenségért. Az elmúlt hónapok sok szempontból jelentettek nehézséget: a munkahelyek elvesztése és a bevételek csökkenése mellett a távolságtartás, szeretteink, rokonaink hiánya is nehezítette ezt az időszakot. Van azonban még egy szempont, amire nem készültünk fel előre, ám ami pár hét elteltével sokaknál elkezdett gondot okozni.

– Az egyértelmű, jól ismert problémákon túl egy nem is olyan meglepő jelenséget vettünk észre a diétázóinkon: a karanténkilók megjelenését, az extrém kevés mozgás és a több főzőcskézés eredményét. Ahogy teltek a karanténban töltött hetek, úgy fordultak hozzánk egyre többen azzal a problémával, hogy míg korábban tudták tartani a súlyukat, az elmúlt hetekben elindult a súlyuk fölfelé. És míg az anyagi változásokkal és a bezártság alatti pszichés problémákkal viszonylag sok szakértő foglalkozik, a karantén alatt felszedett plusz kilókról eddig kevés szó esett – magyarázza a kutatás alapötletét a cég szakmai vezetője, Handl Tamara. Az egyik legnagyobb hazai diétás márka éppen ezért saját fogyasztói körében felmérést végzett, ami számszerűen is alátámasztotta a szakemberek tapasztalatát.

 

A hízás vezető oka: túl kevés mozgás

A karanténkilókkal foglalkozó kérdőívet kitöltő 743 főnek csupán a 17,6%-a nyilatkozott úgy, hogy nem hízott az otthon töltött hetek alatt, tehát ötből mindösszesen egy embernél nem okozott súlyproblémát ez az időszak. A döntő többség (60,6%) 0-5 kilót szedett fel ez alatt a nagyjából két hónap alatt, 15,5% pedig 5-10 kilóval gyarapodott. Ami igazán sokkoló, hogy a kutatása alapján az emberek 6,3%-a 10 kilónál is többet szedett fel a koronajárvány miatti kényszerleállás idején, ami egészen extrém súlygyarapodásnak tekinthető ilyen rövid idő alatt. Mivel ezek igen jelentős számok, a fogyókúrás márka arra is kíváncsi volt, hogy mi a legfőbb ok, amiért az embereknek a szokottnál nagyobb nehézséget okoz a súlyuk megtartása.

A kutatás eredményei alapján a vezető okok a túl kevés mozgás (24,6%), a rendszeresebbé váló főzés és étkezés (20,9%) és az unalom (19,7%), de sokaknak a családjuk élelmezése (17,8%) vagy a stresszevés okozott nehézséget. Ezekkel az adatokkal összhangban a fogyókúrás piacon komoly élénkülés tapasztalható az elmúlt hetekben. A krízis enyhülésével az emberek egyre inkább szembesülnek a testsúlyukban bekövetkezett változással, ami ráerősít az ilyenkor megfigyelhető nyár eleji diétás időszakra.

 

Elenyésző azok száma, akik elégedettek az alakjukkal

A bikiniszezon beköszönte idén egybe esik a karanténidőszak végével, így az emberek a megszokottnál is nagyobb mértékben fordulnak a fogyókúrás szerekhez, hogy nyárra leadhassák a most felszedett kilókat. A felmérés szerint az emberek 72,2%-a tervezi, hogy minél előbb nekiáll diétázni, 19,9 %-uk már fogyókúrázik is, majdnem 5% pedig a következő hetekre tervezi a diéta kezdését. Azoknak a száma elenyésző (3,1%), akik meg vannak elégedve az alakjukkal.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink