Amikor egy gyermeknél diagnosztizálják a cukorbetegséget, az igen komoly terhet ró mind a szülőre, mind a lurkóra. Szakértőnk tippjei segíthetnek ebben a nehéz helyzetben.

„Cukorbeteg a gyermekem! Mire kell figyelnünk?” – A dietetikus válaszol

„A 12 éves fiamnál 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak. Natív cukormentes diétát írtak elő. Az én értelmezésében ez azt jelenti, hogy nem ehet mézet, kristálycukrot. Közben találkoztam több szülővel, akik elmondták, hogy a kezdeti szigorúság után, ha már rutinosak leszünk, azért nem kell lemondania a fiamnak mindenről, és teljes életet élhet a kortársaival. Nagyon aggódom, nem szeretném, ha emiatt problémái lennének a barátai, iskolatársai között” – írta egy kedves olvasónk. A cukorbeteg gyerekek étkezésével kapcsolatban Kovács Judit dietetikus ad néhány jó tanácsot.

Játékos számolási „vetélkedő” a cukorbeteg gyerekek számára

Amíg gyermekkórházban dolgoztam, én tanítottam a kezdeti lépéseket a szülőknek, amit nagyon szerettem. Remélem, hogy most is tudok segíteni. Megnyugtatom: az idő haladtával valóban könnyebb lesz! Már olyan korban van a gyermeke, amikor majd ő is sokat tud segíteni önnek, például a számolásban. Érdemes az ételek szénhidráttartalmát együtt is kiszámolni, ami után játszhatnak olyat, hogy egy kitálalt, ön által kiszámolt étel szénhidráttartalmát a fia megpróbálja megtippelni. Ha közel jár, akkor jutalmat kap. Ezt érdemes legalább hetente egy-két alkalommal eljátszani, és ennek köszönhetően idővel a gyerek már számolás nélkül is meg fogja tudni ítélni egy-egy étel szénhidráttartalmát. Ez azért is nagyon fontos, hiszen így nem lesz lehetetlennek tűnő feladat egy nem otthon elfogyasztott étel szénhidráttartalmának megítélése. Ráadásul ezen gyakorlatok után ön is megbizonyosodhat arról, hogy a gyermeke az otthonán kívül is tudja majd tartani a diétát.

Ez is érdekelhet: Mit kell tudni a cukorbetegek táplálkozásáról?

 

Szabályok a cukorbeteg gyerekek étkezésében

Bizonyos szabályok betartására mindig is szükség lesz, de ahogy egyre nő a gyakorlatuk és magabiztosságuk, úgy lehet próbálgatni az ételeket. Uzsonnára például egyszer-egyszer beilleszthetőek akár a gyorsabban felszívódó szénhidrátok is, természetesen a szénhidráttartalmat figyelembe véve! Amikor majd lehetőség lesz rá, érdemes rész venni speciális táborokban, amit kifejezetten cukorbeteg gyerekek számára tartanak, hiszen itt is nagyon sokat tanulhat, ráadásul találkozik a sorstársaival is, akikkel megoszthatja a kérdéseit, tapasztalatait.

Fontos, hogy a szülő megértse: azzal tehet, segíthet a legtöbbet, ha bevonja a gyermeket is feladatokba, teendőkbe, így ő is elsajátíthat minden tudnivalót. Ezt sajnos sok szülő elrontja, és megpróbál mindent megtenni, hogy a gyermekre minél kevesebb teher nehezedjen. Ez persze természetes, de így a gyermek nem vagy lassabban tanulja meg az alapvető dolgokat, amik szükségesek ahhoz, hogy idővel szabadabban étkezhessen.

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Nyári lábápolás – Így készítsd fel a lábad a szandálszezonra
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.