Túl sok kávé? Zenehallgatás fülhallgatóval? Alkalmi cigi vagy nassolás? Megmutatjuk hogyan szokhatsz le!

Elhagyható rossz szokások

Túl sok kávé

A kávé fantasztikus, frissíti az agyat – állítják azok, akik naponta többször is fogyasztanak a fekete nedűből. Számos érv szól még a kávéfogyasztás mellett: elűzi a fejfájást, a fáradtságot és a rossz kedvet. A túl sok koffein azonban növelheti a szorongást, szív- és érrendszeri panaszokat is okozhat, és sajnos megszínezheti a fogakat.

Hogyan szokhat le?

Írja össze, mennyi koffeint fogyaszt egy nap. Számítsa bele az energiaitalokat és a teát is. Ez időigényes, de egyszer mindenképpen meg kell tennie. A következő feladat, hogy csökkentse a koffeinbevitelt 10 százalékkal. Hagyjon időt magának, és lassan, napok alatt egyre lejjebb vigye a bevitt koffein mennyiségét mindaddig, amíg a vágy megszűnik.

Zenehallgatás fülhallgatóval

Sajnos gyakori, hogy akár a nyugtatónak szánt lágy zenét is fejhallgatón keresztül, sokkal erősebben hallgatjuk, mint amit a fül megszokott. Egy idő után hozzászokunk az erősebb hangokhoz, és egyre hangosabban hallgatjuk a zenét. A teljes hangerőn bömböltetett zene akár maradandó halláskárosodást is okozhat, mert a szervezet nem rendelkezik önvédelmi mechanizmussal a hangos zajok ellen. Ha cseng a füle, a teste jelez: a sejtek fáradhatatlanul dolgoznak, hogy lépést tartsanak a folyamatos ingerekkel.

Hogyan szokhat le?

Tudatosan halkítsa le az autóban vagy otthon a magnót, rádiót úgy, hogy hallja az önhöz szóló embereket. Ezáltal háttérzajt képez, és már egy hét alatt, zenehallgatáskor is csökkenteni fogja a hangerőt – hiszen az agy újra képes lesz a szokásos módon érzékelni.

Alkalmi cigarettázás

A rendszeres dohányzás egészségkárosító hatása nem kérdéses. Aki csak hébe-hóba nyúl a cigaretta után, talán nem is gondolja végig, hogy ugyanúgy mérgezi magát, mint a rendszeres füstölők. A dohányfüst mértékének ugyanis nincs alsó határa, minden egyes belélegzés káros. Már egy cigaretta is károsítja a vérerek falát, ami vérrögök képződéséhez vezethet. A függőség kialakulásának kockázata is nagy.

Hogyan szokhat le?

A „partidohányosok” többnyire társaságban gyújtanak rá, amikor a rendszeresen dohányzók is előveszik acigarettát. Ilyenkor, ha teheti, fogjon egy italt, és játsszon picit a szívószállal, evőeszközzel. Ez azért jó taktika, mert lefoglalja a kezét is és a száját is. De rágózhat is vagy használhat elektromos cigarettát.

Nassolás a tévé előtt

Nagy ritkán szabad bűnözni, de minden este mégsem ehet chipset, miközben kedvenc sorozatát bámulja. Különösen azok hajlamosak este nassolni, akiket magas szintű stressz ér nap mint nap, illetve akiknek nincsen nagy baráti körük. Ők így reagálnak a kihívásokra, és végül ez a rossz szokás válik alapvető viselkedési formává. Egy ilyen falásroham során akár 71 százalékkal több élelmiszert is magunkhoz vehetünk, mint amire a szervezetnek szüksége van.

Hogyan szokhat le?

Ha nem tud lemondani a tévézésről, vegye fel a kihagyhatatlannak ítélt filmeket. Így a reklámok alatt nem fog elcsábulni, és jelentősen csökken a kanapén töltött idő is. Szervezzen programokat estére: baráti összejövetel, találkozó régi osztálytársakkal vagy járjon el sportolni. Már azzal is sokat tesz az egészségéért, ha minden este sétál egy nagyot a jó levegőn.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.