Csalánkiütéssel szinte mindenki találkozik az élete során. Aki szerencsés, legfeljebb egyszer-kétszer tapasztalja meg a kellemetlen, égő hólyagok megjelenését, de akadnak olyanok, akiknél a panaszok újra és újra visszatérnek. A kiváltó okoknak és kezelési lehetőségeknek jártunk utána.

Fájdalmas pöttyök – csalánkiütés

Mi a csalánkiütés?

A leggyakoribb bőrgyógyászati kórképek egyike. Orvosi nevén urticaria, a bőr felsőbb rétegeinek duzzanatával járó tünetegyüttes, melynek oka a hisztamin nevű anyag felszabadulása a bőrben. Testszerte megfigyelhetők különböző nagyságú, néha összefolyó, máskor éles szélű, a bőr szintjéből kissé kiemelkedő foltok. Gyorsan, néhány perc alatt alakulnak ki, és pár óra alatt el is múlnak, de a betegség bizonyos típusában néhány napig is megfigyelhetők maradnak. Gyakran arc-, szemhéj-, ajak-, súlyos esetben nyelvduzzanat, nehézlégzés is társulhat hozzá.

Előfordulása

Gyakori, a lakosság közel egynegyedénél élete során legalább egyszer jelentkezik. Nőknél gyakoribb. Gyerekeknél, fiataloknál jellemző a heveny (akut) forma. Ilyenkor gyorsan jelennek meg a foltok, és nagyon hamar el is tűnnek anélkül, hogy később ismét megjelennének. Krónikus urticariában a csalánkiütéses tünetek azonban több mint hat héten keresztül vissza-visszatérnek. Ez a betegség az emberek 1-3 százalékát érinti.

A legjellemzőbb tüneteik

A csalánfoltok gyorsan, néhány perc alatt alakulnak ki. Kínzóan viszketnek, különösen a hajlatokban. Jellemző, hogy éjszaka a panaszok fokozódnak, emiatt a betegek kialvatlanok, ingerültek. Néha apró, pontszerű bevérzések is megjelennek. Ha valamilyen elfogyasztott anyag váltotta ki, gyakran kíséri hányás, hasmenés. Az allergiás eredetű urticaria mellett megjelenhetnek egyéb allergiás tünetek: szénanátha, kötőhártya-gyulladás, szemviszketés is.

Elhúzódó panaszok

A csalánkiütés diagnózisát nehezíti, hogy sokszor, mire a beteg orvoshoz kerül, a panaszai már megszűntek. Egyéntől és a kiváltó okok függvényében a tünetek órákon, napokon vagy heteken át is jelentkezhetnek. Van, aki életében csak egyszer-kétszer tapasztalja a csalánkiütéssel járó kellemetlenségeket, másoknál viszont visszatérő panaszokat jelentenek a test egyes pontjain megjelenő, viszkető duzzanatok. A tartósan, 6 hétnél tovább fennálló csalánkiütés esetében nem elégedhetünk meg a tünetek kezelésével, az okokat is vizsgálni kell.

A csalánkiütés okai

GYÓGYSZEREK, GYÓGYNÖVÉNYEK

A hirtelen jelentkező csalánkiütés egyik leggyakoribb oka az új gyógyszerek bevezetése vagy a régóta szedett gyógyszerek leváltása. Utóbbi esetben az azonos hatóanyag mellett megjelenő különböző adalék- vagy vivőanyagok okozhatnak problémát. Alkalmanként szedett fájdalom-, lázcsillapító, altató, nyugtató is okozhat kiütéseket. Megfázás kapcsán használt torokfertőtlenítő, szopogatótabletta, orrspray is csalánkiütést provokálhat. Természetgyógyászati készítmények, biokapszulák, gyógyteák, gyógyfüvek nagyon gyakran okoznak csalánkiütést.

ÉTELEK, ADALÉKANYAGOK

A másik leggyakoribb ok az úgynevezett étel-intolerancia (nem valódi allergia). Ebben az esetben főleg a mesterséges színezőanyagok, tartósítószerek, aromák okozzák a csalánkiütéseket. Ilyenkor olyan ételek is gondot jelentenek, amiket korábban panasz nélkül fogyasztott (pl. fűszerkeverékekben vagy készételekben jelen lévő ízfokozók, tartósítószerek, üdítőitalok, édességek, csokoládé, cukorka, fagylalt). Ilyen esetekben tartósítószer- és színezékmentes diéta tartása javasolt. Friss gyümölcsök, például eper, málna, déligyümölcsök, kivi, ananász is állhat a háttérben, főleg kisgyermekeken vagy pollenallergiás felnőtteken okoznak tüneteket.

GYULLADÁSOK, BETEGSÉGEK, TESTMOZGÁS

Autoimmun betegségekhez (pl. pajzsmirigybetegségek) is társulhat csalánkiütés megjelenése. Ilyen esetben a panaszok megszűnéséhez az autoimmun betegséget kell kezelni. Gyulladásos gócok (gyulladt mandula, rossz fog, nőgyógyászati, urológiai fertőzések) is állhatnak a háttérben. Ezek kivizsgálása és kezelése a tüneteket megszünteti.

Candida – jelez az immunrendszer

8 ébresztő higiéniai baki

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!