Egy-egy koktél, alkalmi cigaretta, nagy ritkán altatóval alvás segíthet a mindennapi stressz csökkentésében. Mint ahogy a rendszeres edzések, a nagy bevásárlások, a szoláriumozás is lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, lazításra. Ezekkel a tevékenységekkel kapcsolatban senki nem gondol függőségre, legalábbis addig, amíg a lelki, érzelmi vagy fizikai szükség át nem veszi az irányítást az élete fölött. A szenvedélybetegségek nagy része észrevétlenül alakul ki, gyógyításuk orvosi segítséget igényel, de természetesen ön is sokat tehet, hogy élete újra függőségmentes legyen.

Függőségek nyomában

A függőség: Alkoholizmus

Az alkoholfüggőség kialakulása két okra vezethető vissza. A fizikai függőség az emberi szervezet reakciója miatt alakul ki: az alkoholistáknál a GABA receptorok száma csökken, a glutamát receptoroké nő, a szervezet pedig próbálja visszaállítani a normális állapotot. A receptorok változása miatt egy idő után már a normális működéshez is alkoholra van szükség, hiányában elvonási tünetek jelentkeznek. A rászokás másik oka a jutalomrendszer. Az alkoholista számára az ital a pozitív élmények egyetlen forrása, és egy idő után – csakúgy, mint a fizikai rászokás során – a rosszkedv, depresszió, szorongás elkerüléséhez, tehát a normális állapot fenntartásához is szükség van az alkoholra. Fordul a kocka: az a szer, amit kezdetben a rosszkedv ellen kezdtek el használni, már maga gerjeszti ezeket az érzelmeket.

Mit tehet?

Figyeljen az étkezésére. Kerülje a vércukorszint ingadozását, fogyasszon összetett szénhidrátokat a főétkezésekre. Az alkoholtól szabadulók gyakran számolnak be cukor utáni sóvárgásról. Ezt legkönnyebben úgy tudja megfékezni, hogy pár óránként kevés fehérjét fogyaszt.

A függőség: Dohányzás

Egyes elméletek szerint a dohányzás nem olyan függés, mint a kábítószerek esetében, sokkal inkább egyénenként változó szükségletek kielégítése. És függőség mégis, hiszen az egyén nem tudja más módon az adott szükségletet (például a szorongás csökkentését, stresszhelyzetek kezelését) kielégíteni, és ez eredményezi a dohányzás mint szokás fennmaradását. Más vélemények szerint az erős dohányosok agyában a cigarettákban található adalékanyagoknak köszönhetően ugyanazok a területek aktiválódnak, mint a kokainfüggők központi idegrendszerében.

Mit tehet?

A legtöbb dohányos úgy érzi, hogy a dohányzás megnyugtatja. Elsősorban tehát relaxációs funkció, amelynek hiánya fokozza a kellemetlen érzéseket. Tanuljon meg lélegezni: lélegezzen mélyen az orrán át, majd tartsa a levegőt bent néhány másodpercig, aztán lélegezzen ki a száján keresztül lassan, teljes tüdővel. Tízszer ismételje ezt a légzőgyakorlatot, valahányszor a leszokás során vágyni kezd egy cigarettára.

A függőség: Gyógyszerek szedése

A gyógyszereket fájdalom csillapítására, esetleg szorongás oldására írják fel az orvosok. A nyugtatók, antidepresszánsok, altatók kémiai összetevői könnyen függőséget okoznak az agyra gyakorolt hatásuk miatt. Később ezeknek a szereknek a hiánya okoz ilyenfajta érzéseket. Abban az esetben is kialakulhat függőség, ha valaki azt hiszi, hogy minden bajra gyógyszert kell bevennie. Ilyenkor a gyógyszerbe vetett hit teszi az illetőt függővé.

Mit tehet?

A leszokás során az alvás hiánya okozhat problémákat. Szedjen nyugtató hatású gyógynövényeket, amelyek biztosítják a pihentető alvást. Ilyen gyógynövények a macskagyökér, a golgotavirág, a som és a komló. Fárassza ki magát, sportoljon rendszeresen. Nemcsak a megerőltető mozgásfor ma segíthet – bár kétségtelenül támogat a leszokás során –, hanem a szelídebb sportok is, mint például a jóga.

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink