A test nem is annyira titokzatos, mint gondolná: valójában meglepően sokat árul el arról, hogy valójában mi is történik vele éppen. Apró üzeneteket küld a problémákról, amelyeket érdemes komolyan venni. Ha változást lát önmagán, az nem jelenti azt, hogy valamilyen betegségben szenved, de jól teszi, ha komolyan veszi a teste jelzéseit, és a legkisebb kétség esetén is orvoshoz fordul. Íme, néhány érdekes figyelmeztető jel.

Furcsa jelek – komoly betegségek?

Fülcimparedő

Ha a fülén 45 fokos szögben lefelé, a váll felé fut egy redő, az átlagosnál nagyobb a szívbetegség kialakulásának kockázata. Bizonyított, hogy azoknál, akiknek ráncos a fülcimpájuk, nagyobb az esély egy artéria elzáródására. A redő jelzi ugyanis az erek sorvadását: a fülkagylóban lévő parányi erek összeeshetnek, a bőr felülete pedig követi az így keletkező mélyedést.

Sima nyelv

A teljesen vagy foltokban sima nyelv, amely nem tartalmaz rögös papillákat, jelezheti a B12-vitamin és/vagy a vas hiányát. A hiányállapot miatt az ízlelőbimbók szerkezete megváltozik, számuk lecsökken, amitől a nyelv felszíne simának és élénkvörösnek tűnik. Tünetei még: fájdalom, érzékenység, égető érzés.

Fájó köldök

Mély köldök esetén előfordul, hogy a mélyedésben a testváladék (izzadság) és a lehámlott sejtek összetömörödnek, és gombák vagy baktériumok szaporodnak el bennük, gyulladást okozva. A fájdalmon túl kellemetlen szagú váladék is távozhat a köldökből.

Fehér csíkok a köröm alatt

A széles, fehér csíkokat a köröm alatt Muehrcke-vonalaknak nevezik, ezek a vesebetegség mellett utalhatnak májrendellenességre, vagy fehérje-, illetve valamilyen más tápanyag hiányára, de utalhatnak vérellátási zavarra is.

Sárgás csomó a szemhéjon

Ez az elváltozás az úgynevezett xanthelasma. A csomócskák az irha felső részében lévő koleszterinlerakódás jelei. Hátterében a szervezet zsíranyagcseréjének zavara áll, de kialakulhat normális koleszterinszint mellett is.

Egyenetlen bőrfelszín a mellen

Az egyenetlen bőrfelszín, a duzzadt, kanyargós vénák lehetnek az emlőrák tünetei, jóllehet ez nem olyan tipikus, mint a csomó, a duzzanat, a fájdalom vagy a mellbimbó befelé fordulása.

Narancssárga kezek

Béta-karotin nagy mennyiségben a sárga-narancssárga zöldségekben, például a sárgarépában, a sütőtökben, a narancsban található. Túlzott fogyasztásuk megszínezheti a bőrt. Ez teljesen ártalmatlan állapot, melyet karotinémának hívnak. A tünetek a táplálkozás normalizálásával elmúlnak.

Bronzos bőr

A hyperpigmentáció vagy a bőr napozás nélküli sötétedése az Addison-betegség tünete, amelynél a mellékvesék nem működnek. Bizonyos gyógyszerek is okozhatják a bőr elszíneződését, illetve a vas felhalmozódása is okozhat ilyen elváltozást.

Izzadt láb

A láb túlzott mértékű izzadását hyperhidrosisnak nevezik. A hyperhidrosis örökletes, de vannak, akik valamilyen súlyos betegség miatt izzadnak, esetleg túlsúllyal küzdenek. Előfordulhat, hogy a kellemetlen panaszt a megváltozó hormonháztartás miatt túlműködő izzadságmirigyek okozzák.

Csipkeszerű elszíneződés a lábakon

Legtöbbször abnormális keringés miatt alakul ki. A test keringési rendszere felelős a vér, az oxigén és a tápanyagok szállításáért a szervezetben. Ha a véráram valamely irányban csökken, ott elégtelen vérkeringés tünetei figyelhetők meg. Okozhatja a hideg, gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat, de komoly keringési betegségre is utalhat.

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink