Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és nincs ez másképp iskoláskorban sem. Éppen ezért nem szabad félvállról venni a gyerekek táplálkozásával kapcsolatos problémákat. A legtöbb szülő „csak” a vacsora és a hétvégi menü összeállításával törődik, hiszen hétköznap a gyerekek általában az iskolai menzán esznek. Igen ám, de az ebéden túl még legalább két étkezésről kell gondoskodniuk a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekük bírja energiával a napot. Néhány jó tanács, hogy mire kell figyelni.

Intelmek szülőknek

Induljon jól a nap

Felmérések szerint a gyerekek majdnem fele reggeli nélkül indul el otthonról. A kihagyott reggelit a gyerekek napközben egészségtelen nassolnivalókkal pótolják, ez pedig szépen lassan súlytöbblet kialakulásához vezet. A következmények ismertek: az elhízott gyerekekből nagy eséllyel kövér felnőttek lesznek, akik már fiatal korukban súlyos problémákkal: magas vérnyomással, cukorbetegséggel, magas koleszterinszinttel és számos mozgásszervi betegséggel küzdenek.

Bizonyított, hogy a jól összeállított, fehérjedús reggeli elfogyasztása után csökken a délelőtti éhségérzet, így elkerülhető a nassolás. A reggeli tehát az egészséges, napi ötszöri étkezés indító eleme, ami ráadásul a gyerek délelőtti tanulási teljesítményét is kedvezően befolyásolja. Fontos, hogy a reggeli változatos legyen, tartalmazzon zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát és fehérjét, azaz pékárut, tejet, tejterméket vagy sovány felvágottat, tojást és természetesen folyadékot.

Otthonról vitt ételek, vagy irány a büfé?

Ha a gyerek otthonról viszi a tízórait és az uzsonnát, könnyebb dolgunk van, és biztosak lehetünk abban, hogy igazán egészséges és minőségi ételhez jut a délelőtt folyamán. A tízórai kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy mit szeret és mit nem. Ne erőltessük, amit nem szeret, de az sem jó, ha mindennap a kedvencét csomagoljuk, hiszen így arra is hamar ráunhat. A mennyiségeknél fontos szempont, hogy mennyi idős a gyerek, mennyit szokott enni, és mennyi ideig van távol az otthonától. A csomagolásnál elsődleges szempont legyen a romlandóság.

A könnyebben romló ételeket lehetőleg már tízóraira egye meg, de az a legjobb, ha tejet, tejterméket, tojást, sonkát nem csomagolunk. Ha a gyerek pénzt kap, és a büféből kell beszereznie a tízóraiját és az uzsonnáját, nagy a csábítás, és előfordulhat, hogy nem a legmegfelelőbb élelmiszereket választja. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy megbeszéljük vele, mit vegyen. Szerencsére cukros üdítőitalok, chipsek, édességek már nem kaphatók az iskolai büfékben, viszont joghurtok, gyümölcsök, müzliszeletek, teljes kiőrlésű kekszek igen.

Folyadék nélkül nem megy

A gyerekek folyadékszükségletéről már többször olvashattak lapunkban is. Lényeges, hogy a gyerek eleget igyon a tanítás megkezdése előtt: sokszor nem elegendő az a folyadékmennyiség, amivel nekilátnak a tanulásnak, ez pedig negatívan hat a közérzetükre és a teljesítményükre. A jó folyadékellátottság ugyanis befolyásolja az agyműködést: ekkor az agysejtek bőségesen jutnak friss, oxigénben dús vérhez. Már enyhe mértékű kiszáradás esetén is romlik a rövid távú memória, a fi gyelem és a matematikai képességek. Az iskolás gyerekeknek életkortól, nemtől függően 1,9–2,5 liter folyadékra van szükségük naponta. (Ez már magában foglalja a magas víztartalmú ételekkel, élelmiszerekkel elfogyasztott vízmennyiséget is.)

Az elfogyasztott folyadék nagyobb része ivóvíz legyen, de lehet zöldség- és gyümölcsleveket, teákat, tejeket és tejes italokat is inni. Fontos, a gyereknél mindig legyen víz vagy tea, hogy napközben is tudjon inni. Arra is figyelni kell, hogy a megnövekedett folyadékigényű napokon – azaz, amikor testnevelésóra vagy edzés van – nem elegendő a megszokott mennyiség.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.