Találkozhat a tánc és a saját testsúlyos, kemény edzés? A GrandUP a bizonyíték arra, hogy igen. Ráadásul, bár szenvedős, mégis nagyon élvezetes edzésmódszer született az elsőre furcsának tűnő házasságból. Vérpezsdítő, minden izmot átmozgató, hatékony edzés, amellyel bulihangulatban, gyorsan lehet látható eredményt elérni.

Élvezet a szenvedések között

Tánc és funkcionális edzés találkozása

Kardiós, időnként súlyzós, de mindig lendületes, pörgős edzésmódszer a GrandUP, amelyhez az aktuális zenei divat adja az ütemet. – a tánc leegyszerűsítve és pihenésképpen, a szenvedés utáni élvezetként szerepel benne – fogalmaz a megalkotója, Gyöngyösi Szilvia. Ebből következően nincs szükség előképzettségre, tehetségre, bőven elég, ha szeretjük, illetve, egyáltalán hajlandóak vagyunk érezni és követni a ritmust, aztán úgyis megszeretjük. Úgy kell ezt elképzelni, hogy például egy négyütemű fekvőtámaszból álló ötös sorozat levezetése egy kis riszálás – tehát nem megállás van pihenéskor, hanem könnyed mozgás. A sok erősítés között kifejezetten jólesik egy kis rázás. Az nem baj, ha sután sikerül utánozni a látott mozdulatot, az a lényeg, hogy merjük csinálni és élvezzük. Az egyszerű jobbra-balra lépésnél bonyolultabb elemekre nem is kell számítani, hibázni is lehet, az a fontos, hogy érezzük a zenét és elengedjük magunkat.

Brutáltól babáig

A GrandUP-ot a vendégek alakítják, lettek szintjei, fajtái. A Brutál egy súlyzós, kardiós edzésre hasonlít, a Crump keményebb, harciasabb stílusú, erősebb edzettségi szintet lehet vele elérni. Az utóbbiban kemény erősítő elemek, sportos sztriptíz, illetve harcművészeti mozgásformák keverednek. Van egy spártai edzéses vonala is, amelyben valóban az erő és a tánc keveredik. Kismamáknak, idősebbeknek és gyerekeknek, sőt babáknak is van edzés, tehát mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt.

Agresszív, izgalmas, szabad

Követhető mozgásforma, nincs benne folytonosság, tehát nem kell koreográfiát megjegyezni. Nagyon hatékony, 5-800 kalória ég el egy edzésen, a pulzusszám váltakozásának köszönhetően remek intervall edzés. Agresszív és izgalmas, ezáltal remekül levezeti a napi stresszt. A megalkotója a test diadalának is szokta nevezni, és azt mondja, a rövid idejű gyakorlatok és a gyakori tempóváltások miatt amellett, hogy egyáltalán nem unalmas, serkenti az anyagcserét, akár huszonnégy órán át is. Minden izmot átmozgat és rövid idő alatt látványosan át is formálja a testet. Energikussá, fiatalossá tesz, javítja a testtartást, a koordinációt és a ritmusérzéket, fejleszti a testtudatot, jó a keringési rendszernek, felszabadít, harmóniába kerül a test és a lélek. Nincs két egyforma óra, mindig tele van kihívással, fejlődéssel, követői imádják a határfeszegetős és a „csak azért is megcsinálom” érzést. Nem szenvedéssel, hanem szenvedéllyel jár az ilyen edzés. Serkenti a boldogsághormonok termelődését, de a csokival ellentétben nem hizlal, sőt! A bulis órák résztvevői azt szokták leginkább sajnálni, hogy az idő még náluk is gyorsabban fogy. Az órákra általában vegyes közönség; idősebbek, fiatalabbak, kezdők, haladók, profi táncosok, illetve kiváló kondícióval rendelkező sportemberek is járnak. Mindenki úgy mozog, ahogy tud, magához képest fejlődik, szégyenkezni semmiért nem kell. A résztvevők nem egymással foglalkoznak, mégis együtt mozdulnak, még a szívek is együtt lüktetnek, így nagyon jó csapatépítő sport.

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink