A bőr már a nők 20-as éveinek második felétől öregedni kezd. Ekkortól lassan veszít feszességéből, megjelennek az első apró ráncok. A korai öregedés látható jelei ellen a kozmetikai ipar kezelések széles skáláját kínálja. Ennél azonban fontosabb, hogy ön is megtanulja elfogadni a finom ráncokat, miközben megadja bőrének a szükséges figyelmet.

Állítsa meg az idő múlását!

Smink

Sokan az apró ráncokat sminkkel próbálják eltüntetni. A leggyakoribb hiba a túl sok alapozó és a bőrhöz képest sötétebb árnyalatok használata. A legjobb egy könnyű textúrájú, világos árnyalatú smink. A csillogó kozmetikumokat célszerű kerülni, hiszen a finom ráncokban megülő csillogó szemcsék csak még látványosabbá teszik a szarkalábakat. A bronzosító előnyösebb, mint a pirosító, és a sápadtabb, fényes rúzsok is jobbak, mint az élénk színűek. Ez utóbbiak ugyanis a teltebb ajkak illúzióját adják. A szempillák és a szemöldök az idő előrehaladtával halványulnak. Okos megoldás, ha a szemöldökét a hajszínével harmonizáló árnyalatra festi. Kerülje a fekete szempillaspirált, ez ugyanis öregít.

Testápolás

A száraz bőr kezelésében legfontosabb az elhalt hámsejtek eltávolítása. készítse el saját testradírját: keverjen el egy maroknyi tengeri sót némi olívaolajjal és néhány csepp levendula- vagy teafa-illóolajjal. Zuhanyozás előtt körkörös mozdulatokkal masszírozza át egész testét a masszával. Utána hidratálja bőrét aloe verát, shea vajat, kakaóvajat, kókuszolajat tartalmazó testápolóval, hogy segítse a sejtek regenerálódását. Bár sokan a barna bőrszínt az egészséggel azonosítják, már régen bebizonyosodott, hogy ez nincs így. Kerülje a szoláriumot és a közvetlen napfényt, sőt a barnítókrémek közül is gondosan válogasson.

Használjon parabénmentes, mesterséges összetevőket nem tartalmazó barnítókrémet, amely természetes hatású ragyogást ad. A kezeken megjelenő öregségi foltok ellen magas fényvédő tartalmú kézkrémek használatával védekezhet. A meglévő foltokat citromlé segítségével halványíthatja.

Hajápolás

Nemcsak a bőr, a haj is árulkodik a nők életkoráról. a hajszálak elvékonyodnak, elveszítik rugalmasságukat, kiszáradnak. Használjon keratintartalmú hajápolókat, amelyek gyakorlatilag azonnal kifejtik védő és erősítő hatásukat. Az ősz hajszálakat organikus festékekkel fedje, ezek kímélik a hajat, megóvják a sérülésektől, roncsolódástól. Válasszon az eredeti hajszínével megegyező árnyalatot. A túl sötét vagy túl világos hajfesték öregítheti, ráadásul a gyors lenövés miatt ápolatlan benyomást is kelt. A vágás legalább olyan fontos, mint a szín. Ha a nyaka ráncos, ne válasszon túl rövid frizurát, mert így még jobban kiemeli a kényes területeket.

Mozgás és pihenés

Az évek előrehaladtával az izmok gyengülnek, ezért fontos a rendszeres testedzés. Nemcsak az izomerősítés, a nyújtás is elengedhetetlen, hogy elkerülje a görnyedt váll kialakulását. Hetente legalább három alkalommal sportoljon. Sétáljon nagyokat, és a reggeli ébredés után már az ágyban végezzen el pár nyújtó gyakorlatot. A fiatalság megőrzéséhez az elegendő mennyiségű és minőségű alvás is hozzátartozik. A hálószoba legyen a pihenés szentélye, próbálja kizárni onnan az anyagi problémákat, a párkapcsolati gondokat vagy más stresszes ügyeket. a hálóban kapcsolja ki a mobiltelefonját, a számítógépet és a televíziót.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.