Új cipődivat hódít, amit már vörös szőnyeges eseményeken is egyre többet tűnik fel. Ha nagyobb a nagylábujja, talán érdemes megnéznie a képeket, bár ízlése kérdése, hogy kinek nyeri el a tetszését. 

Lógjon ki a nagylábujja – Új divat hódít, hogy ne nyomjon többet a cipő

A magassarkú flipflop után, megérkeztek azok a magassarkú cipők, melyeknek orra, csak a nagylábujjnál nyitott, így a kicsit hosszabb öregujj kikandikálhat a topánkából.

Először az Y/Project bemutatóján tűnt fel a darab, melyet átszámítva 270 ezer forintba került, és több színben volt megvásárolható. „Nyitott vagyok az újdonságokra, szeretem, ha egy szezonban, meglepő darabokkal találkozhatunk, azonban ezek a cipők nemcsak engem, de még a pedikűrösömet is összezavarták”- ezt már Elliot Garnaut, elismert ausztrál stylist nyilatkozta.

nagylábujj papucs

Hódítanak ezek a nagylábujjas magassarkúk
Fotó: Kristy Sparow/Getty Images

Az ausztrál Vogue magazin divatszerkesztője, Christine Centenara már sokkal megengedőbb volt ezekkel a lábbelikkel. Ez nem meglepő, hiszen ő tavaly, a Párizsi Divathéten egy olyan Céline Pirate szandált viselt, mely csak a nagylábujjnál zárt, a többi ujjnál nyitott.

 Christine Centenara

Christine Centenara divatszerkesztőnek tetszenek ezek a darabok
Fotó: Getty Images

4 ruhabaki, amit a legtöbben évente elkövetünk

Divatkatasztrófa az MTV VMA 2019-es gáláján

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.