címke: lélek

6 éve
Egy ismerősöm mesélte, hogy a minap egy üzletből kilépve majdnem összeütközött egy bicikliző háromévessel. Ő, felnőttként épp felfelé nézve jött ki, az apróság meg valószínűleg csak tekerte a pedáljait. miután sikerült megtorpanni és elkerülni a helyzetet, a kicsi anyja – egy fiatal nő – szitokáradatot zúdított rá. Röpködtek a nyomdafestéket nem tűrő szavak és vádak, hogy el akarta gázolni a gyereket. Egy olyan helyzetben, ahol egyébként nem történt semmi, és ahol az anyukának kellett volna jobban figyelnie a gyerekére.
7 éve
A rossz szokások vagy az apró „elhajlások” nem feltétlenül tesznek rosszat az egészségnek. Ne érezzen hát bűntudatot, ha kihagy egy edzést vagy esetleg csúnyán beszél. Lehet, hogy éppen ezzel tesz jót mentális és fizikai egészségének.
7 éve
Nehéz megfogalmazni, mit is jelent a boldogság, különösen azért, mert mindenkit más tesz elégedetté. Azt, hogy valaki boldog-e, több dolog együttesen határozza meg. Függ az életkörülményektől, a genetikától, olyan dolgoktól, amiket nem lehet befolyásolni és olyanoktól is, amelyeket irányíthatunk. Legyen elégedettebb az életével, higgye el, hogy jobbá teheti a jelenét és a jövőjét
7 éve
„Évek óta diétázom, és csak hízom” – hallhatjuk gyakran. Nem túlzás, valóban lehet a sok értelmetlen sanyargatásnak jojóeffektus a következménye. A kérdés az: mikortól lesz a diéta önbecsapás?
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Cékla minden mennyiségben: ez a fogyókúra titkos fegyvere
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.