Vasárnapi ebéd a nagymamánál, húsleves, sült krumpli, rántott hús. Mindenkinek ismerős, igaz? Sok más nemzet ízeihez hasonlóan a magyar konyha egyik alappillérét is az olajban, gyakran bundában sült ételek alkotják. Ezek a fogások széles körben népszerűek, általában még a válogatósabb gyerekek is szeretik őket. Azonban az utóbbi években sajnos sok helyen tiltólistára kerültek.

Gyermekkorunk ízei az olajban sült ételek – tényleg örökre búcsút kell inteni tőlük?

Nem minden olaj ellenség! – sütőolaj és étolaj kisokos

Bár sokan már a sütőolaj szó hallatán is elborzadnak, az igazság az, hogy nem minden olaj káros az egészségünkre, sőt egyes növényi olajok kifejezetten jótékony hatásúak. Az olyan, professzionális színvonalú termékek, mint a Bunge Pro sütőolaj, olyan eljárással készülnek, melynek köszönhetően füstpontjuk magasabban van, mint a szokványos olajoknak. Ez alkalmassá teszi őket arra, hogy veszélytelenül süssünk bennük.

Az étolaj kifejezést leginkább a napraforgó olajra használjuk, és ez a legelterjedtebb a magyar háztartásokban. Nem túl jó a híre, a köztudatban úgy él, mint egy szörnyűségesen egészségtelen élelmiszer, pedig ez nem egészen így van. A legjobb minőségű sütőolajak is napraforgóból készülnek, ezt használják az éttermi nagykonyhákon is. Nem kell búcsút inteni a napraforgó olajnak, elég, ha megválogatjuk a minőséget.

Jótékony növényi olajok – repceolaj és társai

 

Fotó: Canva.com

Előfordulhat, hogy egyeseket meglep az az állítás, hogy a repceolaj egészséges. Pedig így van, ez a növényi olaj számtalan hasznos élettani hatással rendelkezik, többek közt védi a szívet, valamint csökkenti a diabétesz és a rák kockázatát. Magas omega-3 zsírsav tartalmának és a benne található rengeteg jótékony hatású vitaminnak köszönhetően 2018-ban a WHO felvette az egészséges olajok nyilvántartásába.

A repceolaj mellett rengeteg más egészséges olajat ismerünk. Ezek közül a legismertebb az olívaolaj, de rengetegféle magból készült olaj, például dióolaj, mogyoróolaj, tökmagolaj, mákolaj is létezik, melyeket érdemes rendszeresíteni az étrendünkben, mert amellett, hogy rendkívül egészségesek, könnyen izgalmassá teszik bármelyik egyszerű ételt. Érdemes az olajak hidegen sajtolt változatait részesíteni előnyben, ugyanis ezek tudják megőrizni magas tápértéküket, azonban sütésre nem alkalmasak. De arra ott van a jó minőségű sütőolaj.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.