Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.

Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt

Limonádé

Semmi sem oltja jobban a szomjúságot egy forró napon, mint a jeges limonádé. Míg gyermekkorunkban a cukros, édes verziót fogyasztottuk előszeretettel, ma már válasszuk inkább a cukor nélkülit ebből a népszerű üdítőből. A lényeg, hogy legalább 10 százalék gyümölcsrészt tartalmazzon a limonádé. Az alaprecept sokféle módon variálható, az ízhatást mindig a hozzáadott édesítők és gyümölcsök határozzák meg.

Bogyós gyümölcsök

A szeder, a málna, az áfonya és az eper kényeztető finomságok a nyári hónapokban. A lila, piros és kék színű gyümölcsök nemcsak az édesség iránti vágyat csillapítják, hanem magas antioxidáns-tartalmuknak köszönhetően védik a szervezetet a káros szabad gyököktől is. Ezenkívül gazdag vitamin- és rostforrások, így egy-egy csésze bogyós gyümölcsöt tényleg bűntudat nélkül fogyaszthat, akár naponta több alkalommal is.

Sárgarépa

A sárgarépa az egyik legnépszerűbb zöldség, amely minden évszakban kapható. Karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásaitól. Ha már nem bírja ropogtatnivaló nélkül, bátran rágcsáljon el néhány szálat ebből a narancsszínű zöldségből.

Narancs

A narancs tele van vitaminnal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal. Már egy gyümölcs is fedezheti a napi C-vitamin-szükségletet. Rendkívül alacsony a kalóriatartalma, a rostok gyorsítják az emésztést. segít a méregtelenítésben, biztosítja a folyadékháztartás egyensúlyát. Fogyasztás után csökkenti az éhségérzetet – miért is ne csillapíthatná édességéhségét egy naranccsal?

Jégkása

A készen kapható jégkása tele van cukorral, fogyasztása diétázóknak nem ajánlott. Friss gyümölcsökből azonban otthon is elkészítheti az üdítő, édes finomságot. Készítse málnából, őszibarackból, dinnyéből hozzáadott cukor nélkül.

Étcsokoládé

Gyakran elég egy kockányi csoki elfogyasztása ahhoz, hogy csillapodjon az édesség utáni vágy. A magas kakaótartalmú étcsokoládé kitűnő választás: napi két kocka megakadályozza az elhízást, növeli a szervezet ellenálló-képességét, értágító, hangulatjavító. Hogy biztosan ne essen kísértésbe, vásároljon külön csomagolt étcsokoládé-kockákat.

Joghurt

Soha ne vegyen hozzáadott cukrot tartalmazó joghurtot. A joghurt fehérje-, ásványianyag- és vitaminbomba, de egészséges tulajdonságai elvesznek a rengeteg hozzáadott cukortól. A natúr joghurt – különösen a görög – azonban mindig jó választás. Gyümölcsökkel, mézzel ízesítve igazi csemege.

Banán

A banán igazi energiabomba, amely tele van vitaminnal, ásványi anyagokkal. bár szénhidráttartalma magas, egy átlagos banán csak 110 kalóriát tartalmaz. Az édességéhséget pedig már egy fél banánnal is jól lehet csillapítani.

Pisztácia

Telítetlen zsírokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag csemege. Magas a fehérje- és rosttartalma. Antioxidáns hatása révén védi a szervezetet a káros szabad gyököktől. Már napi 20 szem pisztáciával biztosíthatja a szervezet számára szükséges ásványi anyagokat, például a kalciumot, a vasat, a magnéziumot és a rezet.

5 alapvető vitamin és ásványi anyag, amire a nőknek szükségük van

10 nap, 10 különböző reggeli recept – 3. rész

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.
3 édesség, amit fogyni vágyóként is nyugodtan ehetsz húsvétkor
Húsvétkor sem kell lemondanod az édességekről, ha figyelsz az alakodra! Mutatok három egyszerű és finom desszertet, amit bűntudat nélkül élvezhetsz az ünnepi asztalon.
Nem tudsz fogyni? 5 dolog, amitől piszokul lelassul az anyagcseréd
Hiába edzel és eszel tudatosan, a fogyás mégsem indul be? Lehet, hogy az anyagcseréd lassult be – mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit érdemes mielőbb elkerülnöd!
Gyaloglással fogynál 50 felett? Íme egy heti edzésterv!
Nézd meg, hogyan építheted be ezt a mozgásformát a mindennapjaidb

Ajánlataink