Mindenki tudja, hogyan kell lefogyni. Mindössze annyit kell tennünk, hogy kevesebbet eszünk és többet mozgunk, igaz? Pedig ez tévhit! Azok az emberek, akik képesek voltak jelentős túlsúlytól megszabadulni, tudják, hogy az életmódváltás több mint kalóriamegvonás plusz konditerembérlet.

Életmódváltás stresszmentesen

Túl sokat túl gyorsan

Az életmódváltás komoly szellemi kihívás, amely megköveteli az állóképességet, a racionális gondolkodást és az érzelmi támogatást. Más szóval: a gondolatok, hiedelmek átalakítása nélkül nem megy. ne szégyelljünk segítséget kérni, sokféle stresszoldó módszer létezik, amelyek képesek arra, hogy megszüntessék vagy átalakítsák a fogyást akadályozó lelki blokkjainkat. Hányszor vágott már bele nagy lelkesedéssel és izgalommal egy új módszerbe?

És hányszor fogyott el a lelkesedése? A legtöbb ember annyira izgalomba jön egy új fogyókúrától, hogy egy szempillantás alatt feladja az összes régi szokását, kedvenc ételeit, mindent, amit eddig csinált. Ez aztán persze fordítva sül el, a szenvedés hamar felülírja a korábbi lelkesedést. legyünk végre okosak és megfontoltak, hozzunk megalapozottabb döntéseket, hetente változtassunk egy-egy apróbb szokásunkon, havonta egy nagyobb változtatást is beiktathatunk. Nem kell sietni, ha tartós eredményt akarunk elérni.

Mi van az evés mögött?

Mint más szenvedélybetegségek, a túlevés is enyhítheti átmenetileg a múltbeli traumák fájdalmait. A túlsúlyos emberek egy jelentős része azt gondolja, hogy nem érdemli meg a szeretetet és a figyelmet. Ha szakemberek segítségével sikerül megtalálni, mi az a trauma, amely kiváltja, hogy a túlsúlyt mint védőpajzsot használjuk, akkor sokkal gyorsabban és könnyebben sikerül rendezni az étkezési szokásokat.

Első lépés: Ha már régóta küzd sikertelen fogyókúrákkal, ha zugevő vagy kóros étkezési szokásai vannak, keressen fel egy segítő szakembert.

Küzdjük le a szorongást!

Sok elhízott ember azért nem mer mozogni, mert fél, hogy mit szólnak mások, hogy esetleg megjegyzéseket tesznek, kinevetik. Ismerjük fel, ha vannak bennünk hasonló félelmek, és ezek gátolnak. Mérlegeljük, mi a fontosabb, az egészségünk, az életünk vagy a rosszindulatú megjegyzések.

Első lépés: Döntse el, mi való inkább önnek, ha otthon mozog, vagy ha eljár tornázni. Ha az edzőtermet választja, keressen egy barátnőt, akivel támogatják egymást azokon a napokon, amikor esik az eső, fúj a szél, vagy ha más kifogással próbálják kihagyni a tornát.

Nem bűn, ha magunkat is előtérbe helyezzük néha

Ha mindig csak a család, a gyerekek meg a munka körül járnak a gondolatai, és soha nem szán önmagára időt, az hamarosan visszaüt. az is eléggé lehangoló, ha csak rosszkedv, zsörtölődés formájában, de hosszú távon akár kiégést, depressziót is okozhat. Ahogy a repülőn elmondja az utaskísérő: ha baj van, először magunkra tegyük az oxigénmaszkot, mert csak úgy tudunk másoknak segíteni.

Első lépés: Jelölje ki azokat a napokat, amikor az életmódváltás részeként önmagával foglalkozik, tornázik, jógázik, fogyasztó kezelésekre jár.

Aludni kell!

Nem győzzük ismételni, hogy a kialvatlan ember sokkal éhesebb, és leginkább szénhidrátra vágyik, mert gyorsan akar energiához jutni. a kialvatlanság rossz hatással van a hormonrendszer működésére is.

Első lépés: Rendezze alvási szokásait, igyekezzen átállni a nyolcórás alvásra, egyetlen tévé- műsor sem ér annyit, hogy másnap kimerülten, morgósan ébredjen.

Este keveset

Ha este túlesszük magunkat, farkaséhesen ébredünk reggel. Ha viszont mértékletesen vacsorázgatunk, akkor az étvágy sokkal inkább kordában tartható.
 
Első lépés: A vacsoraidőt állítsa át 6 és 7 óra közé. Ha ezt semmiképpen nem tudja megoldani, akkor esténként már csak fehérjét és zöldséget egyen, szénhidrátot semmiképpen.

PMS-zabálás

A menstruáció előtti napokban a progeszteron hormon szintjének emelkedése okozza a falánkságot. A hormonális változások nemcsak a hangulatot befolyásolják, hanem egyfajta általános elégedetlenséget okoznak. Ezeken a napokon semmi sem jó, semmi sem elég édes.

Első lépés: Amint közeledik a menstruáció időszaka, legyen éber, és minden éhségérzetet

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.