Dolgozunk, tervezünk, szervezünk, intézünk, aztán leroskadunk este a fotelba, és úgy érezzük magunkat, mint akit kifacsartak. Telnek a hetek, a hónapok, és abban reménykedünk, hogy a nyári szabadság mindent megold. Pedig nem. Az energiánkkal napi szinten kellene okosan gazdálkodni. No, de hogyan?

Energiabomba reggeltől estig

Ha őszintén végiggondoljuk, ki az, aki miatt folyamatosan prés alatt érezzük magunkat, könnyen kiderülhet, hogy magunk vagyunk azok. A megfelelési kényszer, a maximalizmus vagy a nagyra és többre vágyás mind olyan hajtóerő, amely csak lemerít, sohasem tölt. A töltekezéshez az kell, hogy észrevegyük: irreálisan hajszoljuk magunkat. Ha megértenénk azt, hogy a derűs, energikus ember feleannyi befektetéssel is többre képes, mint a túlhajszolt, akkor sokkal könnyebb lenne elengedni „az életben mindenért meg kell küzdeni” hiedelmünket.

Biztos lábakon

A jó és kényelmes cipő elengedhetetlen a jó közérzethez. Sem a túl magas sarkú, sem a lapos talpú nem előnyös anatómiailag. A kicsi, erősen szorító cipőt meg azonnal ajándékozzuk el. Ha egész nap gyötör a fájdalom, az minden energiát felemészt. Ha kényelmes cipőt viselünk, soha nem fogunk megrettenni egy sétától.

Álljon fel a székről!

Aki ülőmunkát végez, fordítson figyelmet arra, hogy óránként feláll, kicsit átmozgatja magát. Nemcsak a gerincnek tesz jót, de az egész testben intenzívebben megindul a vérkeringés, az agyba is több oxigén jut. Ha az ablakot is kinyitja, pillanatok alatt felfrissülhet.

Agyalni felesleges

A túl sok agyalás és végtelenített belső monológ a legnagyobb energiarabló. Biztosan emlékszik olyan pillanatokra, amikor fejben többször is lejátszott egy vitát a szerelmével vagy a főnökével. Esetleg nagyon felmérgesítette magát vagy kiborult, aztán amikor a valódi helyzetre került sor, semmi sem történt. sőt akár jól is alakult. Vajon volt értelme a sok agyalásnak? Ugye, hogy nem? Ha sikerül csökkenteni vagy leállítani ezeket a belső beszélgetéseket, vitákat, észrevehetően meg fog könnyebbülni.

Mozgásban az élet!

Aki semennyit nem mozog, ne csodálkozzon, ha csak vonszolja a terheit. A mozgás azon túl, hogy oldja a stresszt és oxigént juttat az izmokhoz és a szervekhez, ki is takarítja az egész testet. Felejtse el a teljesítménykényszert, sportoljon azt, amihez igazán kedve van. lehet ez fél óra torna, aerobik, jó idő esetén foci vagy tollasozás a gyerekekkel, túra vagy csak egy rövid kocogás. Ha az egész család együtt sportol, annak sokszorosan előnyös hatása van.

Értelmes étkezés

Sose feledjük, hogy a táplálkozásból nyerjük az energiát. Az egészséges, minden tápanyagot tartalmazó, de szénhidrátban szegény táplálkozás hajtja legjobban a motort. Ezt könnyű megtapasztalni, csak hasonlítsa össze, hogyan érzi magát egy kellemes grillcsirkesaláta vagy egy tejszínes tészta sok sajttal típusú ebéd után. A szénhidrátban dús ebéd befejeztével minden energia az emésztésre fordítódik, így órákat vegetálgatunk, mire újra erőre kapunk. A könnyű ebéd után viszont gond nélkül tudjuk folytatni a teendőinket. Az is nagyon fontos, hogy a nap folyamán egyenletesen jusson táplálékhoz a szervezetünk, azaz a napi 2 nagyobb (reggeli és ebéd) és 2 kisebb étkezés mindenképpen szükséges.

A hála is hegyeket mozgat meg

A legnagyobb nehézségek közepette is mindenkinek vannak olyan momentumok az életében, amelyekért hálás lehet. Ezt azért is fontos meglátni, mert a kutatók azt mondják, azzal, hogy észrevesszük a jót és az örömtelit, azzal elégedettségünket növeljük, ami folyamatosan hangolja hozzáállásunkat az élethez. Egy hálával teli ember mindig tudja, hogy nem kell kétségbeesni, mert vannak stabil pontok az életében, amelyek segítségével képes belső erőforrásait mozgósítani.

Haverok, buli

A kiegyensúlyozott, támogató baráti és társas kapcsolatok nélkül magányos és mogorva remeték leszünk. Ha a barátaink is magányos és mogorva remeték, akkor gyorsan cseréljük le őket. Nem kell feltétlenül sülve-főve összejárni, de egy-egy kellemes hétvégi program, egy kirándulás, egy kártyaparti vagy közös mozi is feldobja a szürke, munkás hétköznapokat. Ha hajlandóak vagyunk úgy dönteni, hogy jól érezzük magunkat, minden sokkal könnyebben megy az életben.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.