Légy pozitív, lefogysz, gyönyörű leszel és boldog!
Az üzenet klassz, csak egyáltalán nem biztos, hogy ebben a formában igaz. Abba most ne is menjünk bele, hogy a boldogság nem 60 kiló alatt kezdődik, persze lehet ezt hinni, de a nap ugyanúgy fog felkelni akkor is, ha már 59 kilót mutat a mérleg. A pozitív gondolkodás természetesen sok esetben hasznos, de azt is be kell látni, nem működik mindenkinél, vannak zárkózottabb, melankolikusabb természetű emberek, akik számára a pozitivitás olyasfajta erőlködést igényel, ami inkább szenvedés és harc, mint erőt adó világnézet. Szenvedésből és harcból meg nem nagyon lesz más, mint szenvedés és harc, végtelenítve. No de akkor mi az, ami működik?
Belső késztetés kontra nem tetszem a pasimnak
Cseréld le a pasid és élj boldogan, zárhatnánk rövidre a kérdést. Az biztos, hogy ha ágytársunk állandóan elégedetlenkedik a külsőnk miatt, és csak a csúcskategóriás nők tetszenek neki, akkor egy nyugodt percünk sem lesz. Kérdés, kinek jó ez, kell-e hagyni, hogy állandóan a külsőnk miatt nyomasszanak, és hát azon is érdemes elgondolkodni, hogy milyen tartalma van egy emberi kapcsolatnak, ha soha nem vagyunk elégedettek a másik emberrel. Persze lehet dacból is küzdeni a kilókkal, csak azért is megmutatni, hogy le tudok fogyni a párom által vizionált méretre. Újabb kérdés, hogy ez elegendő lesz-e neki, vagy akkor egy másik „felületen” kezd támadni, és mondjuk arra célozgat, hogy kezdjünk el spórolni a gigacicikre. A példa persze sarkított, de talán azt jól mutatja, hogy ördögi körbe kerülünk, ha mindig másoknak akarunk megfelelni. Inkább az önmagunkról alkotott képünket tekintsük iránytűnek. Persze ha a fejünkben lévő hangnak is csak a magazinok címlapsztárjai tetszenek, és gyötrő vitákat folytatunk vele, akkor őt sem árt kirúgni és barátibb hangot keresni. A viccet félretéve, önmagunk irreális nyomasztása is lehet életcél, már ha siralomvölgynek tekintjük ezt a néhány évet, amit ezen a bolygón töltünk.
Épp ide kívánkozik egy történet a fogyiszalonból: a nyirokmasszázsgépben heverésztem, amikor megérkezett vibrotréningre egy nagyon csinos, vékony, negyvenes nő. A legszigorúbb szemmel sem volt rajta egy deka felesleg sem. Beszélgetést kezdeményezett, vagyis inkább monologizált arról, hogy mennyi mindent kipróbált már, hogy a hasán levő – szerintem max. 1 cm vastagságú – zsírt eltüntesse. Röpködtek az összegek, ámulva hallgattam, és megszólalt belőlem az őszinteség. Ha már ennyit költött a szerinte nem létező hasi hájára, akkor miért nem ment el egy plasztikai sebészhez? Elmentem – mondta –, de azt mondta a sebész, hogy ez csak a bőröm… Szólni sem tudtam, mert folytatta tovább a sopánkodást, hogy vajon mivel tudná eltüntetni ezt a rémes „pocakot”.
Lehet így is élni, önmagunk ellenségeként, állandó kétségek között, semmiféle józanságot, egyensúlyt nem ismerve. Nem tud mindenki 36-os, 38-as, 40-es méretű lenni, és nem is kell. De húsz-harminc kiló felesleget cipelni semmilyen szempontból nem egészséges, ezt még a magával legmegelégedettebb duciknak is tudniuk kell. Innentől kezdve a személyes döntésük és felelősségük, miként bánnak az egészségükkel, mikor mondják azt, hogy oké, ledobok 6-8 kilót. Első körben már ez is komoly cél.
Egy biztos, a sikeres életmódváltáshoz három dolog biztosan kell: a szándék a változásra, a belső tűz és a kitartás. A szándék az, amikor ma teszünk valamit, nem is ma, hanem most, az első adandó alkalommal. A többi csak próbálkozás, cselezgetés, halasztgatás. A belső tűz ahhoz kell, hogy képesek legyünk értékelni az apróbb sikereket, hogy az is feldob, ha csak 20 deka ment le, hogy az életmódváltást nem katasztrofális lemondásnak tekintjük, hanem egy új világ kezdetének. A kitartás pedig egyenes út a sikerhez
