Bármire képes a sérült lélek, védekezésből támad is, gyakran kritizálás formájában. Sok esetben ilyenkor rendkívül nagy belső szeretethiány áll a háttérben. Mert az ítélkezés igazából el nem fogadás – nem fogadjuk el a másikat, sem önmagunkat. És a legnagyobb baj, hogy a kritika ebben az esetben nem változtat meg semmin, csak rombol.

Az önismeret útján

– Azok az emberek, akik úgy érzik, hogy egyedül maradtak, az áldozat szerepében tetszelegnek, és képtelenek felelősséget vállalni az életükért, olykor elképesztő támadásba lendülnek. Mivel képtelenek irányítani a saját sorsukat, és sikertelenek, boldogtalanok, elkezdik bántani azt, akinek látszólag kerek az élete – magyarázza Zelend Niki Access Consciousness facilitátor, spirituális coach. – Ha gyerekkorunkban nem bátorítottak eléggé, hogy ismerjük meg magunkat és legyünk őszinték, akkor felnőttként számos területen problémáink lesznek: a párkapcsolatban, a közösségekben, a munkahelyen. Ugyanis azt hisszük, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha mások annak tartanak minket. Lényeges megérteni, hogy valójában egyvalaki tudja, mi igazán jó nekünk: saját magunk! Alapvető fontosságú, hogy elismerjük és szeressük önmagunkat, és amikor eljutunk eddig az önismeret útján, akkor a kritika, az ítélet már nem ér el hozzánk. Pontosabban képesek vagyunk befogadni ezeket, de világosan látjuk, hogy nem rólunk szólnak.

 

Hibázni szabad!

Aki elégedett és jól érzi magát a bőrében, az általában nyitott és elfogadó. A merev gondolkodású ember ellenben gyakran a saját sikertelenségét, elégedetlenségét kompenzálja mások kritizálásával.

– Az ilyen személy úgy hiszi, ő tudja, hogy mi a jó a többieknek, illetve hogyan kellene élniük. Kéretlenül is osztogatja a tanácsait, és nem gondolja át, hogy amit mond, mennyire bántó. A negatív kritika vagy bírálat legalább annyira elterjedt jelenség hazánkban, mint az alacsony önbizalomszint és önértékelés. Akivel gyerekként elégedetlenek voltak a szülei, abban ez családi mintaként tovább élhet, és esetleg később, felnőttkorában sem lesz képes elfogadni magát – hangsúlyozza Anda Csilla pszichológus. – A kudarcot, a hibát eleve negatívan értékeli, ennek megfelelően a másik fél botlása, sikertelensége feltűnőbb számára.

A korábbi generációk társadalmi megítélése szerint az, hogy valaki hibázik, illetve kudarcot vall, szégyenletes. Ugyanígy nem volt elfogadott – talán még most sem az – saját magunk dicsérete, a magunkról alkotott pozitív vélemény. Ahogy a mondás tartja: az öndicséret büdös. Csakhogy ez rengeteg embernél okoz, okozott önértékelési problémát.

– Amerikában például nem elítélően tekintenek a hibázásra, hanem egy lépcsőfokként. Úgy veszik, hogy ez egy jelzőbója a célok elérése felé vezető úton. Nem baj, ha kudarcot vall valaki, hiszen tanulhat belőle, majd haladhat tovább. Támogatják az önmegvalósítást, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket – mondja a pszichológus szakember. – A magyarokra ezzel szemben az jellemző, hogy egy kudarc után képtelenek továbblépni, inkább csak keseregnek. A szülői minta e tekintetben különösen fontos: nemcsak annak van hatása, hogy a gyereket mennyire kritizálják, hanem annak is, hogy magukkal szemben mennyire elfogadók.

 

 

Adjunk is, kapjunk is – kritika a párkapcsolatban

A párkapcsolatban kritikát megfogalmazni elég veszélyes. Többnyire feltétel nélküli elfogadást és szeretetet várunk a társunktól, így érthető módon nem esik jól egy-egy nyersebb véleménynyilvánítás.

– Minden attól függ, hol tart az illető az elfogadásban – állítja Anda Csilla. – Van, aki dühös lesz, megsértődik, de van, aki képes szembenézni az érzéseivel. A gyerekkorában kövér embert nagyon mélyen érintheti, ha a párja megjegyzést tesz a súlyára, hiszen éveken át küzdött a pluszkilókkal, a megaláztatással, a beszólásokkal. Az önértékelés helyreállítása hosszú folyamat. De az is előfordul, hogy a negatív véleménynyilvánítás éppen ellenkező hatást vált ki: a „te sosem leszel erre képes” mondat az illetőt elindíthatja egy olyan úton, amely a siker felé vezet, mert az „igenis képes vagyok rá” gondolat veszi át az irányítást.

– A párkapcsolat kapcsán szerintem valójában egyfajta „együtt rezgésről” beszélhetünk – mondja Zelend Niki spirituális coach. – Két önálló, felnőtt ember szimbiózisában az adni és kapni élménye folyamatos, és pozitív egyensúlyban van. Tisztelet, nagyrabecsülés, elismerés, sebezhetőség és megengedés jellemzi a viszonyukat. Ellenben nincs benne hiány, márpedig a bírálat és a kritika mindig hiányból fakad. Amikor egy kapcsolat erre alapozódik, az valójában függőségi viszony. A kérdés: jobb külön vagy jobb együtt? Az emberek általában valakitől várják a boldogságot, de a függő ember sosem szeret igazán.

 

 

Kritika a közösségi médiából, név és arc nélkül…

A 21. századi információs társadalomban a közösségi média felületein ellenőrizhetetlen, kontrollálhatatlan módon ömlik ránk a „támadás”, a kritika, ráadásul sokszor arc és név nélkül.

– Úgy tűnik, manapság mindenki ért mindenhez, de éppen ezért ne hagyjuk, hogy a kéretlen kommentek befolyásolják a napjainkat – tanácsolja pszichológus szakértőnk. – A negatív dolgokat valahogy mindig jobban hangsúlyozzuk, a sikert pedig gyakran bagatellizáljuk, főleg az önbizalomhiánnyal küzdő emberek. Aki nagyon stresszes életet él, elégedetlen magával, az életével, az sokkal inkább hajlamos másokban meglátni a hibát. Hiszen egyszerűbb ostorozni másokat, mint szembenézni a saját gyengeségeinkkel, megoldandó feladatainkkal. Egyébként érdemes megemlíteni, hogy a felmérések szerint a nők kevésbé toleránsak egymással, mint a férfiak.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

• Tartasz a főnöködtől? Erősítsd az önbizalmad, kommunikálj tudatosan!
• Szerelem és boldogság? A valóságban ezért meg kell dolgozni
• „Ebből így elég!” – Miért fontos, hogy megtanulj nemet mondani?
• Mi a boldogság: érzés, illúzió vagy mérhető tény?