Aki hisz önmagában, magabiztosabban kommunikál – aki pedig tudatosan kommunikál, annak nő az önbizalma. A megfelelő felkészültséggel a kommunikációnk és így az önmagunkba vetett hitünk is magasabb szintre emelkedhet!

Tartasz a főnöködtől? Erősítsd az önbizalmad, kommunikálj tudatosan!

Főként a tekintélyszemélyekkel folytatott kommunikációt terhelik sokaknál kudarcot előrevetítő félelmek. Szerencsére van megoldás mind az önbizalom, mind pedig a tudatos kommunikáció megerősítésére!

 

Készüljünk fel, próbáljuk el!

A tekintélyszemélyekkel kapcsolatos felnőttkori problémák gyökerei gyakran a gyerekkorba vezethetők vissza. Akinek komoly gondot jelent például a főnökével való tárgyalás, előfordulhat, hogy nem mondhatott annak idején nemet a szüleinek, nem érvényesülhetett az akarata. Számára egy kommunikációs tréninget követően nagy segítséget jelenthet az egyéni vagy csoportos pszichoterápia, pszichológiai konzultáció.

– Ha valaki nagyon tart a főnökével való beszélgetéstől, akkor érdemes felkészülnie a találkozóra. Az illető először is írja le magának, hogy mit szeretne közölni. Az is segít, ha elgondolkodik azon, hogy a felettese vajon mit fog majd mondani, mit fog kritizálni, és ő erre mit válaszol – javasolja Tamás Kata pszichológus, kommunikációs tanácsadó. – Ha van ideje és partnere is hozzá, el is játszhatják a szituációt. A társa játssza el a főnöke szerepét, úgy, hogy kellő átéléssel mondja el a dialógusban leírt mondatokat. Ő pedig válaszoljon, és figyelje meg, tudatosítsa, hogy milyen érzelmek és gondolatok születtek meg benne közben. Érdekes tapasztalat lehet, ha fordított szereposztásban is kipróbálják ugyanezt. A benyomásaikat a próba után beszéljék is meg egymással.

 

Kritikák és határok

Ha a főnökünk kritikát fogalmaz meg velünk kapcsolatban, e kritikának a fogadása nagymértékben függ attól, hogy hol húzódnak az énhatáraink. A szakember szerint, ha vannak jól meghúzott határaink, az olyan, mintha lenne egy ajtó, amin belül van a kilincs. Akkor nyitjuk ki az ajtót, amikor akarjuk, és csak azt engedjük be, amit szeretnénk. Fontos, hogy a visszajelzés miatt ne hibáztassuk se magunkat, se másokat, hanem figyeljük meg, hogy milyen érzés meghallani. És döntsük el, hogy mi az, ami ebből igaz és ránk vonatkozik, végül gondolkodjunk el azon, hogy konkrétan min tudnánk változtatni.

 

Támadáskivédő taktikák

Amikor verbális támadást intéznek ellenünk, érdemes alkalmazni valamilyen támadáskivédő kommunikációs taktikát. Az elakadt lemez módszert például olyankor ajánlott bevetni, amikor a beszélgetőtársunk nem hajlandó megérteni, befogadni azt, amit mondunk. Ilyenkor érdemes többször és többféleképpen elmondani ugyanazt. Például mondhatjuk azt, hogy: „Nagyon érdekes a javaslatod, ugyanakkor ebben a projektben most nem tudok részt venni”. „Látom, hogy társat keresel a terved megvalósításához, ezzel együtt is most nem én leszek az.”

A ködösítés is remek megoldás lehet olykor. Hatására a támadó verbális nyílvesszői képletesen eltűnnek a ködben.

– Ez a valóságban nyugodt válaszadást jelent, amely nem védekező és nem is támadó! Például a „Fél órát késtél, utálom, hogy állandóan átejtesz” támadásra mondhatjuk azt, hogy „Sajnos tényleg elkéstem, és látom, hogy ez dühít” – vázol egy lehetséges párbeszédet Tamás Kata. – Erre például a válasz lehet az, hogy „Persze, hogy dühít, utálok rád várni, jó lenne, ha rám is gondolnál”. Mire mondhatjuk, hogy „Igen, útközben aggódtam is azon, hogy mennyit kell várnod”. Ahhoz, hogy tudjuk, mikor milyen technikát használjunk, kell némi tudatosság, azaz valódi jelenlét a kommunikációban.

 

Agresszív kommunikáció esetén

Ha a főnök hajlamos az agresszív kommunikációra, akkor a tudatos kommunikáció jegyében visszajelzésként azt mondhatjuk például, hogy: „Amikor így beszélsz, félni kezdek, visszatérnél a megszokott hangerőhöz?”. Próbáljuk elképzelni azt is, hogy a konkrét helyzeten túl miért lehet dühös. Lehet, hogy azért például, mert a gyermeke beteg és tehetetlennek érzi magát. Ha megfelelő a helyzet, kérdezzük meg, mi bántja, és ismerjük el az érzéseit. Az erőnket leginkább azzal érzékeltethetjük, ha magabiztosan meghallgatjuk, elmondhatja, hogy milyen érzések vannak benne. Ha ez nem megy, segíthetünk neki megfogalmazni. Eközben ráébredünk, hogy bármilyen ijesztőnek tűnik is a viselkedése, ő is csak egy esendő ember.

 

Felvételi interjún

A találkozóra a szokásos módon túl egy nagyon hatásos önbizalom-növelő módszerrel is készülhetünk.

– Az interjú előtt menjünk el a mosdóba, és széttárt kezekkel, s lábakkal álljunk két percig. A jógából ismert harcos pózt is felvehetjük, a lényeg az, hogy megnöveljük a fizikai kiterjedésünket – ajánlja a kommunikációs szakember. – Kutatások bizonyítják, hogy ha „hatalmi pozíciót” veszünk fel, akkor a tesztoszteronszintünk húsz százalékkal nő, míg ha összehúzzuk magunkat, és ülve, hajlott háttal a telefonunkat böngésszük, akkor huszonöt százalékkal csökken. A kortizolszintünk, ami tartós stressz hatására nő, a hatalmi pozícióban szintén csökken. E hormonális változások hatására egy adott helyzetben megvalósítható a sokkal magabiztosabb, asszertívebb, tudatos kommunikáció és reagálás.

 

Hitelesen!

Nagyon zavaró, ha mást mondunk, mint amit a nonverbális kommunikációnkkal üzenünk. A felvételiztető persze annak fog hinni, amit a testünkkel közvetítünk. Úgy kommunikálhatunk hitelesen, ha feltérképezzük, hogy mi zajlik bennünk, és ehhez igazítjuk azt, amit mondunk.

A kiállásunkat, a kommunikációnkat az is befolyásolhatja, ha negatív gondolatok száguldoznak a fejünkben. Lényeges, hogy tudatában legyünk ennek. Ha – mint egy külső megfigyelő – elkezdjük figyelni önmagunkat, feltárulhat előttünk a gondolat- és érzelemvilágunk. Így hosszú távon mélyebb önismeretre tehetünk szert, ráadásul a kívánt változás magától megtörténik, a tudatosság ugyanis újfajta viselkedésmódra sarkal.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Mi is az a hármas típusú diabétesz?
A cukorbetegség egy ritka formája, amely eltér mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabétesztől. A fiatalok cukorbetegségének is nevezik, mivel 25 éves kor alatt alakul ki.
5 zseniális, gyors reggeli Valentinra
Ha nem készültél semmivel Valentin-napra, akkor sem kell elkeseredni. Mutatunk néhány zseniális ötletet, amivel reggel meglepheted a párod.
Vigyázz, mit mivel eszel! Veszélyes ételkombinációk
Az ételeket legtöbben az alapján határozzuk meg, hogy egészséges, avagy sem. Pedig bizony az sem mindegy, hogy mit mivel eszel!
3 zseniális laktató leves, ha fogyni akarsz
Egy forró, tartalmas leves energiával és folyadékkal is ellátja a szervezetet, ráadásul igencsak jólesik a hideg napokon. Íme három ínycsiklandó változat!
Könnyű és laktató: 2 diétás recept, amit imádni fogsz
Ha könnyed, mégis laktató vacsorára vágysz, ezek az egyszerű, diétás receptek tökéletes választások.
A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!

Ajánlataink