Vannak bizonyos emberek, illetve embertípusok, akik senki életéből nem hiányozhatnak. Nehéz és nem is feltétlenül korrekt beskatulyázni az embereket, mint ahogyan nem is lehet azt mondani, hogy egy-egy személyiségjegy egyértelműen jó vagy rossz.

Ők tízen, akik a nő számára nélkülözhetetlenek

1. A meleg legjobb barát

A meleg pasi a legtutibb barát, ha valódi őszinteséget várunk el egy baráttól. Mellette igazán nő lehet egy nő, nem kell titkolni a problémáit, beszélhet vele pasikról és ruhákról egyaránt. És a meleg pasi bizony őszinte lesz. Sőt sokszor az ízlésük is sokkal jobb, mint a nőké. Pasiügyben pedig ki adhatná a legjobb tanácsot, mint egy másik pasi?

2. A legjobb hallgatóság

Ő az a barátnő, aki órákig képes lógni a telefonon és mindent kitárgyalni a legapróbb részletekig. Kezdve onnan, hogy mit mondott a pasi, hogyan mondta, milyen volt a hangsúlya stb. Bármikor elérhető, akár az éjszaka közepén is hajlandó maratoni telefonbeszélgetést folytatni.

3. A motivátor

Ő az, aki ránk erőlteti a legszűkebb farmert és a legmagasabb sarkú cipőt, és lecipel a legközelebbi trendi szórakozóhelyre, hogy igyunk egyet (vagy kettőt), ha éppen nagyon rossz hangulatban lennénk. Ő az, akinek mindig jó kedve van és ezt a hangulatot könnyedén átragasztja másra is.

4. A rocksztár

Aki azt az életet éli, amit néha, titokban mi is szeretnénk, amelyért irigyeljük és amelyért egy kicsit felnézünk rá. Gondtalanul és szabadon él, életét a bulizás tölti ki, így ha egy fergeteges partira vágyunk, az ő segítségét kérjük. Biztosan tud valami nagyon jó „ereszd el a hajam” partit valahol. Se kutyája, se macskája, váltogatja a barátnőket/pasikat, nem kötődik senkihez. Félévente-évente jó hozzácsapódni. 

5. A gyorshívó

Képes hajnal háromkor egy másik városból telefonálni, hogy most azonnal segítségre van szüksége, és menjen érte. Majd nem hall felőle megint két hónapig. Akkor is csak azért, mert ismét zűrös helyzetbe keveredett és ki kell rángatni belőle. Szigorúan csak akkor jelentkezik, ha segíteni kell rajta. Mindezt azonban olyan angyalian és elbűvölően teszi, hogy képtelenség neki ellenállni.

6. A gyermeki lélek

Jellemzően jó pár évvel idősebb, mint a hétköznapi barátaink, ennek ellenére az egyik legjobb fej. Vígan cipel koncertre, bulizni, olyan színházi előadásokra hajlamos jegyet venni, amit esetleg a párunkkal nem tudnánk megnézni, és hangosan nevet a szex és New York filmeken. Tőle aztán valódi, konkrét és gyakorlatias tanácsokat kaphatunk, amelyeket érdemes megfogadni.

7. A mentor

Mindenki életében szükség van egy mentorra, aki erősíti az önbizalmát, előrelendíti a karrierjét, szakmai tanácsokkal látja el. Ez lehet egy volt főnök vagy tanár, esetleg a családból egy olyan szakember, akinek a foglalkozása ugyanaz vagy nagyon hasonló, mint a miénk.

8. A segító kéz

Vannak az életben olyan időszakok, amikor nem tud mindent egymaga elvégezni és szükség van egy segítő kézre, amelyre mindig számíthat. Az egyik a gyermekvállalás, amikor a munka mellett képtelenség megoldani, hogy időben érjen a gyerekért a bölcsibe, amikor nem tud azonnal elrohanni a munkahelyről, ha jön a riasztás az oviból, hogy beteg a gyerek. Ilyenkor szükség van egy megbízható bébiszitterre vagy egy energikus nagyszülőre, akire nyugodt lélekkel bízzuk a gyereket. A másik kritikus pont, amikor egy szülő vagy nagyszülő szorul állandó felügyeletre vagy ápolásra. 

9. A csodálat tárgya

Minden nőnek kell plátói szerelem. Ez lehet a soha be nem teljesült első szerelem a gimiből, lehet egy olyan kolléga, akinek a nők a lábai előtt hevernek, de lehet egy filmsztár is. A lényeg valójában az elérhetetlenségben rejlik. Így a nő soha nem felejti el használni a fantáziáját, és az álmodozás bizony jót tesz a léleknek és segít elmenekülni a mindennapok nehéz ségei elől.

10. A nagy ő

Aki látott már minket a lehető legdögösebben és látott már taknyosan, bedagadt szemmel, vöröslő orral, lepukkant tréningnadrágban is. Mégis minden helyzetben kitart mellettünk. Elvisz vacsorázni és színházba, de nem riad vissza a pelenkázástól és fogta a kezünket a szülésnél.
 

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.