A testi szerelem a legnagyobb egyetértés és vágy kifejezése férfi és nő között. Hálószobánk azonban gátlásaink rabságában mégiscsak a legkellemetlenebb félreértések színtere lehet. Ne féljünk beszélni róla!

Nem működik a szex? Mutatjuk, hogy lehet javítani rajta

Talán az egyik legnagyobb félreértés a szexuális konfliktusokban ott kezdődik, amikor a testi vágyak és az érzelmi szükségletek harmóniája felborul. Tagadhatatlan, hogy szoros összefüggés van e két dolog között, hiszen a vágyat, általában intenzív érzelmek ébresztik fel. Ez mindaddig nagyszerű harmóniában működik, míg a párokban tombol a szerelem, egymásra hangolódva figyelnek társukra és a kapcsolatukra. A problémák ott kezdődnek, amikor hosszabb együttélés után a nők egyre jobban érzelmi oldalról közelítik meg a szexualitást, a férfiak pedig hajlamosak napi rutin szintjére lealacsonyítani a testi szerelmet. Mindebből persze rengeteg csalódás születhet, ráadásul sokszor nem tudjuk megbeszélni az érzelmi félreértéseket, leggyakrabban attól félve, hogy a másik esetleg kinevet, vagy nem viszonozza, elutasítja a közeledésünket. Aztán jönnek a sértődések, a sírás és a közöny.

A nők azt hiszik, a férfiak gondolatolvasók

A nők nem szeretnek az intimitásról beszélni. Úgy gondolják, – sokszor tévesen – ha partnerük kellőképpen szereti őket, akkor úgyis kitalálja, mi a vágyuk és mi okoz kellő örömöt nekik. Pedig ez nem így van, a férfiak nem gondolatolvasók. Igenis vágynak a visszajelzésre, az egyenes kommunikációra. Már csak azért is mert egyáltalán nem önző lelkek, igenis fontos a számukra, hogy partnerüknek élvezetes legyen a szex. Ráadásul az egyenes beszédet nem csak az ágyban, de a mindennapokban is elvárják. Hogy csak egy példát említsünk. A férfiak nem értenek abból a mondatból, hogy: „Te soha nem viszel el engem étterembe!” Ők ezt szó szerint értelmezik, vagyis nekünk ugranak: „Ez hazugság, a házassági évfordulónkon is elvittelek vacsorázni!” Pedig ez félreértés, a nő ilyenkor csak annyit akar mondani: „Úgy szeretnék elmenni, egy kicsit kimozdulni valahová kettesben, veled, most!

1. Beszéljünk róla!

Sokan gátlásosak ezért nehezen beszélnek a szexről. Ennek ellenére érdemes legyőzni ezeket a félelmeket, mert sokat javíthat a szexuális kapcsolaton, ha megbeszéljük a vágyainkat. Vannak pillanatok, amikor szabadon ereszthetjük a fantáziánkat, elmondhatjuk, mit szeretnénk. Természetesen az ilyen beszélgetéseknek meg van az ideje és helye. A javaslatokat úgy érdemes megfogalmazni, hogy a párunk, ne gondolja, hogy eddig rossz volt, ahogyan csinálta a dolgokat.

2. Csak olyan történjen, amit mindketten akarunk!

Ez a legfontosabb szabály a szexuális életben. Vagyis ne hagyjuk, hogy a párunk olyasmit kényszerítsen ránk, ami bennünk rossz érzést kelt! És persze azt is el kell fogadnunk ha valamire ő mond nemet. Néha engedhetünk azonban, mert a partner vágya és öröme valószínűleg nekünk is örömet fog okozni.

3. Figyeljük egymás ritmusát!

Azok a férfiak, akiket a párjuk jó szeretőnek tart azért jók, mert odafigyelnek a nőre. De a nőknek is figyelniük kell a társukra. Bár a férfiak hamarabb izgalomba jönnek, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségük arra, hogy a partnerük tudja, éppen hol tart a folyamat.

5. Fontos a visszajelzés, ha nem jó a szex!

Nagyon fontos, hogy a partner visszajelzést kapjon arról, hogy amit éppen csinál, az milyen érzés. Ha nem szeretünk beszélni, apró sóhajokkal, hangokkal is visszajelezhetünk neki. Ugyanis ha nem reagálunk arra, amit csinál, elbizonytalanodik, és ez szinte megöli a férfi vágyát. Ha tudja, érzi, hogy örömet okoz, később már apró rezdülésekből is tudni fogja vágyainkat és mindez érzelmi életünk fejlődéséhez is vezethet.

6. Egy kis meglepetés!

A nőknek sokszor az előjáték része egy kettesben elköltött vacsora, egy aprócska ajándék. A férfiak pedig néha változatosságra (is) vágynak, nem elég, ha csak kötelező módon adjuk magunkat. Ezért a szexuális életben értékelik az apró meglepetéseket. Fontos, hogy olyan dologgal okozzunk meglepetést, ami számunkra is vonzó. Ha mindez csak áldozat, és mi sem érezzük magunkat jól közben, az elveszi az ő kedvüket is.

szex, nők, kérdés, tudás, ágy

A jó szex alapja az őszinteség
Fotó: Shutterstock

7. A kudarcot türelemmel kezeljük!

Előbb vagy utóbb minden férfi életében eljön az a pillanat, hogy kudarc éri a szexben. A nő reakciója azonban meghatározhatja a kapcsolat további alakulását. A férfiaknak a szex a teljesítményről is szól, fontos számukra, hogy képesek legyenek örömet okozni a partnerüknek, ezt a legtöbben férfiasságuk egyik mérőeszközének tekintik. Ezért ne hibáztassuk se őt, se magunkat. Ne tulajdonítsunk nagyobb jelentőséget a dolognak, mint amekkora.

8. Jogunk van nemet mondani!

Ha egyáltalán nincs kedve valakinek a szexhez, legyen joga nemet mondani! De erről is beszélni kell! Fontos tisztázni, hogy a nemet a másik ne elutasításként élje meg! Nem várhatjuk el egymástól, hogy a másik mindig készen álljon! Viszont ha egyik fél többször utasítja el a másikat szerencsés, ha ő kezdeményez legközelebb, mert ha az elutasítás bizonytalanságot okozott, akkor a másik így visszanyerheti a magabiztosságát.

9. Beszéljük meg a félelmeinket!

A nők gyakran saját testükkel kapcsolatban, a férfiak méreteik vagy az aktus hossza miatt szoronganak gyakran. A legtöbb szorongáson segíteni tud egy szerető partner, hiszen ha szeret, akkor valószínűleg ezeket az apró hibákat máshogy látja, mint mi. El kell, hogy higgyük azért jutottunk el az ágyig, mert kívánatosnak találtuk egymást.

10. Szex nem békülésre való

Sokan úgy gondolják a veszekedések megoldása a szex. Ez lehet pillanatnyi megoldás, de hosszútávon komoly sérüléseket okoz!

EZ IS ÉRDEKELHET

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink