Régebben az volt az érvényes mantra, hogy kemény munkával érhetsz el sikereket, a kemény küzdelem hozza meg a boldogságot. Lehet, hogy ez nem így van?

Trükkök, tippek a boldogsághoz

Shawn Achor amerikai pszichológus kutatásai során arra jutott, hogy ez inkább csak egyfajta elégedetlenséget szül. Ha elcsíptünk egy jó állást, akkor utána még jobb kell, ha jó jegyet kaptunk, akkor még jobb jegy kell. A mérce folyamatos emelése semmi mást nem szül, csak rengeteg stresszt és szorongást.

Kutatásai azt mutatták, ha sikerül emelni az egyén pozitivitásszintjét, ez hamarosan tükröződik a döntéseiben, majd az életminőségében, a kapcsolataiban is. Azt tanácsolja, vezessünk be a napi rutinba néhány új szokást, amelyek segítenek kiépíteni a pozitívabb gondolkodást. Azaz, ha ápoljuk a boldogságot, a nehézségek közepette is gyorsabban érjük el a célunkat. Így fogjuk megtapasztalni azokat az élményeket, melyeket boldogságelőnyöknek neveztek a pszichológusok.

Küldjünk elismerő e-mailt mindennap

Szánjunk arra két percet, hogy küldünk egy kedves, elismerő e-mailt valakinek a családtagjaink vagy a barátaink, kollégáink közül. Dicsérjük meg, fejezzük ki a hálánkat azért, hogy ismerjük, hogy segített stb. A Harvardon végzett kutatások azt mutatták, hogy a jó társadalmi kapcsolatok és a boldogság között sokkal komolyabb összefüggés van, mint a dohányzás és a rák között. A jó társadalmi kötődések, a szoros családi és baráti háló hozzájárul az egészség megőrzéséhez is.

A jó pillanatokat érdemes megismételni

Szánjunk naponta két percet arra, hogy leírjuk az elmúlt 24 óra pozitív tapasztalatait. Mivel az agyunk nem tud különbséget tenni a vizualizáció és a tényleges tapasztalat között, az újra előhívás megduplázza a pozitív tapasztalatok hatását. Összességében ez nagyobb elégedettséghez vezet az élet minden területén.

Tanulmányok kimutatták, hogy azok a nők, akik lejegyezték pozitív tapasztalataikat, 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel élnek meg egészen magas kort, mint negatív társaik.

Mókázzunk mindennap

Napi 15 perc örömteli, szórakoztató tevékenység, mint mondjuk a kertészkedés, a séta vagy a testmozgás, a tánc szintén nagyon jó hatással van a pozitív szemlélet megerősítésére, a depresszió leküzdésére. Ahogy az agy észleli a fokozatosan beépült új, jó szokásokat, a lépcsőzetesen növekvő sikerélményeket, úgy csökken a valószínűsége annak, hogy újra eluralkodjon rajtunk a depresszió és a kétségbeesés.

Adjunk hálát

Huszonegy napon keresztül minden este, elalvás előtt gondoljunk három dologra, amiért hálásak lehetünk. A családunkért, a kitartásunkért, a munkánkért, ki-ki egyéni tapasztalatai szerint. A kísérletben részt vevők a vizsgálat végén kimutathatóan optimistábbak voltak, és ezt további egy hónapig meg is tudták tartani. De emellett jelentkezett egy kellemes mellékhatás is: az optimizmus növekedése javította a produktivitást is, nem is kis mértékben, 30 százalékkal.

Meditáljunk két percet

Ha képesek vagyunk naponta két percet arra fordítani, hogy abbahagyjuk az agyalást, kiürítjük az elménket, és csak a légzésünkre figyelünk, lehetőséget adunk az agyunknak a megpihenésre. Mivel többségünk agya állandóan egyszerre több dolgon jár, erre nagy szükség van. Az állandóan agyalók nehezen alszanak el, és alacsonyabb az energiaszintjük. Azzal, hogy kicsit kikapcsoljuk az agyunkat, esélyt kapunk arra, hogy az eluralkodott negatív hatások csökkenjenek. A meditálás is egyre élvezetesebb a gyakorlással, ha már negyed órát is képesek vagyunk effajta pihenéssel eltölteni, konkrét fizikai javulást is fogunk tapasztalni.
 

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.