Egy kis plusz adrenalinlöket, egy kis izgalom vagy némi feszültség nem árt egy munkahelyen. Sőt, egy kis izgalom még javíthatja is a teljesítményt, növelheti a lelkesedést. Ám, ha mindez már valódi, mindennapos idegességet, stresszt okoz, akkor az bizony inkább ront a teljesítményünkön. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a munkahelyi stresszt elkerüljük, megelőzzük, vagy ha elkerülhetetlen, akkor legalább a megfelelő módon kezeljük.

Viszlát, munkahelyi stressz!

A munkahelyi stressz legszembetűnőbb jelei

Már az is nagyon fontos jel, ha reggel idegesen ébredünk és rosszkedvűen indulunk dolgozni. Ezenkívül azonban még számos jele lehet a munkahelyi stressznek, akár olyanok is, amelyeknek nem tulajdonítunk jelentőséget:

  • Szorongás, ingerlékenység
  • Borús hangulat, érdektelenség
  • Alvászavar
  • Krónikus fáradtság
  • Koncentrációs zavar
  • Feszült izmok, fejfájás, migrén
  • Emésztési problémák (hasmenés vagy épp ellenkezőleg: székrekedés, puffadás, állandó gyomorfájás) 
  • Csökkent nemi vágy
  • Cigaretta vagy más hangulatjavító szerek fokozott alkalmazása

A munkahelyi stressz okai

Nos, erről sokan sokfélét tudnának mesélni. A munkahelyi stressznek számos oka lehet, de a leggyakrabban az alábbiak miatt szorongunk vagy aggódunk:

  • Félünk a munkahelyünk elvesztésétől
  • Túlzott teljesítménykényszer, az elvárásoknak való túlzott megfelelési kényszer
  • Kellemetlen főnök
  • Kellemetlen, nem túl segítőkész kollégák, rossz munkahelyi légkör

Ugyan vannak dolgok a munkahelyen, amelyeken nem tudunk javítani, de igyekezzünk a lehető legtöbbet kihozni a mindennapjainkból. Tekintve, hogy naponta legalább nyolc órát töltünk a munkahelyünkön, fektessünk energiát a munkán kívül a hangulat javításába is.

Legyen kommunikatív!

Igyekezzen a lehető legjobb kapcsolatot ápolni a kollégákkal. Néha egy-egy kedves gesztus, egy kávé, egy pogácsa, vagy pár szelet a szülinapi tortából apróságnak tűnik, a munkahelyi társasági morálnak mégis jót tesz.

Igyekezzen minél több visszajelzést kapni a feletteseitől!

Ha látják, hogy igyekszik, ők is pozitívabban állnak majd önhöz.

Ne féljen a negatív kritikáktól. Inkább tanuljon belőlük.

Kezeljük a ránk nehezedő nyomást!

Ne hagyjuk, hogy a mindennapos szorongás eluralkodjon rajtunk! Kezeljük a ránk nehezedő nyomást. Ez nem csak azért fontos, hogy a munkánkat rendesen el tudjuk látni, de a lelki és testi egészségünk szempontjából is fontos szerepe van. Amennyiben azt érezzük, hogy a munkahelyi stressz rossz hatással van az egészségünkre, a párkapcsolatunkra, a baráti kapcsolatainkra, akkor tudatosan tegyünk ellene valamit. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egészen apró életmódbeli változások is nagy jelentőséggel bírhatnak.

Tippek a munkahelyi stressz elkerülésére/ levezetésére

Mozogjon! Lehetőleg a szabad levegőn. Naponta 20-30 perc kocogás, aerobik, kerékpározás pihenteti a testet és a lelket. Igyekezzen megizzadni, hadd tomboljon az adrenalin! A sport a legjobb stresszűzők egyike.

A stressz rontja az étvágyat, így megtörténhet, hogy az idegesség miatt egész nap nem eszünk semmit, ettől pedig még ingerültebbek leszünk. Próbáljunk naponta ötször, kis adagokat enni. A rágás csökkenti a feszültséget, a rendszeres étkezés pedig szinten tartja a vércukrot, amely segít a koncentrációban.

Naponta ne igyon két csésze kávénál többet. A kávé kis mennyiségben serkenti az idegrendszert, javítja a koncentrációt, nagy mennyiségben azonban gyomorfájáshoz, szívdobogáshoz, ingerlékenységhez vezethet.

Ne feledkezzen meg a magnéziumpótlásról! Ha a szervezete nem jut elég magnéziumhoz, akkor ingerlékenysége fokozódhat, izomfájdalmat, izomfeszülést, sőt súlyos fejfájást is tapasztalhat.

Aludjon eleget! Minden feszültség ellenére igyekezzen eleget pihenni. Ne éjszakázzon, feküdjön le időben egy jó könyvvel. Tévénézés helyett – amely csak megzavarja az idegrendszert és zaklatottá teszi éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne a pihenésre – olvasson jó pár oldalt csendben, nyugalomban.

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!