Mindig felbukkannak nagy reményekkel kecsegtető fogyókúrák, diéták. Sőt olyanok is vannak, amelyek ki sem irthatók a köztudatból, pedig ártalmasak az egészségre. Mert tarthatatlanok, mert éheztetnek, mert kizsigerelik a szervezetet. Ezek közül szedtünk össze néhányat.

Ártalmas diéták, amiket soha ne próbáljon ki!

Ma már tudjuk, a kínzó fogyókúrázás csak rövidtávon működik, a megoldás az életmód megváltoztatása, a lassabb tempójú, betartható reform mozgással párosítva. Mégis sokan hajlamosak bedőlni egy-egy csodamódszernek, mert hátha az lesz az igazi. Lehet, hogy pár kiló le is szalad, de sokkal több fog visszajönni, ezt is sokszor megtapasztalhattuk már. Ideje tehát leszámolni az illúziókkal és az őrült diétákkal, mint az alábbiak.

Bébiétel-diéta

Sok hírességről állították, például Jennifer Anistonról is: bébiételek fogyasztásával nyerte vissza a formáját. Az alapötlet szerint a reggelit és az ebédet ki kell cserélni az apró üveges készételre, vacsorára pedig egy alacsony kalóriájú ételt lehet beiktatni. Kényelmesnek tűnik, hiszen nem kell az ételekkel vacakolni. De aki evett már bébiételt, az tudja, hogy nem túl jó az ízük, semmiféle fűszerezés nincsen bennük. Arról már nem is beszélve, hogy ez a fajta diéta megfoszt az ételek élvezetétől, az evés örömétől, unalmas, egyhangú, és összetételében sem üti meg egy felnőtt számára az egészséges szintet. Méltóságot és villát a felnőttek kezébe!

Master Cleanse, más néven limonádédiéta

Beyoncé volt az első, aki erre a diétára esküdött. A csodás elixír, amely csak vizet, citromlevet, cayenne-i borsot és juharszirupot tartalmaz, meghódította a világot. Persze, hogy lehet fogyni, ha az ember nem eszik semmit, csak limonádét iszik, nem más ez, mint egy léböjt. De ami lemegy, az vissza is fog jönni, amint átállunk a normális étkezésre. Egy ilyen diéta során soha nem a zsírpárnákból veszítünk, hanem az izomtömegből, az pedig baj. A limonádé ötletét nem kell elvetni, érdemes beépíteni egy egészséges, ésszerű diétába.

Káposztaleves diéta

Annyira népszerű lett, annyira hittek benne az emberek, hogy még tablettás kiszerelés is lett belőle, mind a mai napig kapható is. Erősen korlátozó és egyoldalú diéta, 1000 kalóriánál többet nem enged meg, ami maga a koplalás. Az ugyan igaz, hogy a zöldségeknek alacsony a kalóriatartalmuk, de akkor miért ne ehetnénk belőlük többet? Ez a diéta csak lelassítja az anyagcserét, a tápanyaghiány, a fehérjék és az esszenciális zsírsavak hiánya hosszú távon nagyon káros. Arról már nem is beszélve, hogy három nap után rá sem tudunk nézni a rettenetes levesre, undorító löttynek fog tűnni.

Grépfrútdiéta

A múlt század harmincas éveire nyúlik viszsza ez az őrület. A szabály az volt, hogy minden étkezés előtt meg kellett enni egy grépfrútot, mellé egy kis sovány fehérjét, tojást, mert az garantálja a zsírégetést. Az alapötlet nem rossz, csak megint eltúlozták a megvonást. A grépfrút egészséges és hasznos, tele van C-vitaminnal, és még vízhajtó tulajdonsága is van, de mellette nyugodtan ehetünk fehér húsokat sok zöldséggel. Magyarul a grépfrút nem oszt és nem szoroz.

Cigarettadiéta

Alig merjük leírni, akkora butaság. De régóta tartja magát az a hiedelem, hogy a cigaretta elveszi az étvágyat, a dohányzás segít tartani a súlyt, abbahagyása hízással jár. A használata meg számos más csúnya betegséggel, maradjunk annyiban.

Rágd meg százszor!

Ősrégi diéta ez is, valamikor a 19. század végén találta ki valaki, hogy minden falatot meg kell rágni százszor. A rágás alapvetően nagyon fontos és hasznos, na de meddig tart így egy ebéd? Két óráig? A diéta ily módon szélsőségesen értelmetlen, betarthatatlan.

Aludd magad szépre és karcsúra!

A legőrültebb és legveszélyesebb diéta volt, Elvis Presley is ezt gyakorolta jó ideig. A diéta lényege, hogy üsd ki magad minél jobban, akár alkohollal, akár drogokkal, utána aludj egykét napot, mert amíg alszol, nem eszel, ennek értelmében fogysz. Rémületesen ostoba elgondolás, egyenes út az életveszélyhez.

A jövő 50 élelmiszere: a kaktusztól a gyökérzöldségekig

Tényleg hasznos? Mindent a mono-diétáról!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.
Stressz, ödéma, fakó bőr? – Célzott kezelések arcmasszázzsal
Az állandó rohanás, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a magas stresszszint mind látványos nyomot hagy a bőrön.
A reggeli citromos víz mítosza – tényleg fogyaszt?
A reggeli citromos víztől tényleg leolvadnak a kilók? Most kiderül, mi igaz a népszerű diétás trükkből, és mi csak jól hangzó mítosz.

Ajánlataink