A cukor, a cukros ételek utáni vágy nagyon kínzó tud lenni. Sok időbe és erőfeszítésbe telik, mire uralni tudjuk ezt a vágyat. De lehet uralni. Ha megértjük, hogy a sok felesleges cukor nem csak hizlal, de számos betegség kialakulásához vezethet, könnyű belátni, hogy a legjobb döntés az, ha megszabadulunk ettől a függőségtől is.

A cukor rabságában: így szabadulj meg

Az édes ízek szeretete gyermekkorban alakul ki, édesszájú szülőknek általában a gyerekük is édesszájú lesz. Ha ráadásul a szülők az édesség adását összekapcsolják a jutalmazással, a szeretet kinyilvánításával, akkor a gyerekben – akár életre szólóan – rögzül a szokás, hogy édességgel jutalmazza magát. A legújabb tanulmányok azt állítják, hogy a cukorevés növeli a vesekárosodás, a szívbetegségek és a rák kockázatát is. A sikernek egy titka van: a kitartás. A szenvedés néhány nap után enyhül, egyre könnyebb lesz kézben tartani az étkezésünket. Következzenek a legfontosabb lépések a szabaddá válás útján.

1. Ne éhezzen!

A rendszeres, napi három fő- és két kis étkezés fontos. Ha kimarad valamelyik, akkor csökken a vércukorszint, éhség jelentkezik, és erős kísértés az édes ízek iránt. Egy egész napos éhezés után a nagy többségnek nem egy jó saláta jár a fejében, mert gyors energiapótlásra vágyik. Ezt a helyzetet kerülheti el, ha figyel a rendszeres evésre.

2. Ne szomjazzon!

A szomjúságot nagyon könnyű összekeverni az éhséggel. Lássa el a szervezetét bőségesen tiszta vízzel, teákkal. A gyümölcsleveket egy ideig hanyagolja.

3. Helyettesítsen!

Már első körben dobja ki a cukrot, és keresse meg, hogy mi az önnek megfelelő: a sztévia, a nyírfacukor vagy az eritrit. Kis idővel meg lehet szokni az újfajta édes ízeket. Hosszabb idő elteltével pedig szépen le lehet csökkenteni az édes ételek arányát a táplálkozásunkban.

4. Reggelire turmixoljon!

A cukorfüggőség megszüntetése szempontjából a legelőnyösebb reggeli egy tartalmas zöld- vagy gyümölcsturmix. Tej helyett készítsük kókusztejjel. Az alapunk legyen az alma, a répa, a cékla, a kiwi, a citrom, és adjunk hozzá bogyós gyümölcsöket meg egy-két karika banánt. Elszántak pedig kísérletezzenek a zöld leveles zöldségekkel, az avokádóval és az uborkával.

5. Nyersen a legjobb!

Az iparilag feldolgozott élelmiszerek zöme tartalmaz cukrot, még a sonka és a kolbász is, a joghurtokról nem is beszélve, olvassa csak el a címkéket. Éppen ezért hasznos a magunk vásárolta alapanyagokból készíteni az ételeinket.

6. Édeskés fűszerezés

A koriander, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg és kardamom természetesen édesíti az ételeinket és csökkenti a sóvárgást.

7. Vegyen egy mély levegőt…

Amikor megszólal a belső hang, és azonnal cukrot kér, keressünk egy nyugodt helyet, csendesedjünk el, hunyjuk le a szemünket és lélegezzünk mélyeket. Minden kilégzésnél gondoljunk arra, hogy ezzel a kínzó vágyat fújjuk ki, és fújjuk el jó messzire.

8. Ki a levegőre!

Ha megteheti, de hétvégén mindenképpen töltsön több időt levegőn. A séta kisimítja a gondolatokat, oldja a stresszt, más üzemmódra állítja a szervezet működését.

9. Pótoljuk a tápanyagokat!

Az erős sóvárgást tápanyaghiány is okozhatja. Kutatások szerint a króm, a magnézium és a B3-vitamin javítja a vércukorszintet, ha pótoljuk őket, alábbhagyhat a kínzó vágyakozás.

10. Böjtre fel!

Egy néhány napos könnyebb böjt is sokat segít abban, hogy a cukortól elgyengült ízlelőbimbóink újra megszeressék a natúr ízeket.

11. Figyeljünk az érzelmeinkre!

Érdemes résen lenni és megfigyelni, milyen lelkiállapot hívja elő a cukor iránti erős késztetést. Keressük meg ennek a lelkiállapotnak, viselkedési mintának a gyökerét, az okát. Ha ezt megfejtettük, akkor lehet, hogy megszabadulunk ettől az egészségromboló függőségtől. Ha egyedül nem megy, kérjük szakember segítségét.

12. A mozgás gyógyít

Bármilyen könnyed mozgás segít a feszültség oldásában, növeli az energiát, stabilizálja a vércukorszintet. Arról nem is beszélve, hogy mozgás után már kétszer is meggondolja az ember, érdemes-e mindent lerombolni egy kakaós csigával.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink