Az ébredés utáni pillanatokban rádöbbenni, hogy megint itt a lüktető fejfájás, idegesítő és elszomorító. A leginkább bosszantó, hogy úgy érezzük, esélyünk sincs tenni ellene, garantált a rossz közérzet. Összegyűjtöttük a leggyakoribb okokat, amelyek reggel fejfájást okozhatnak, és segítünk, hogy könnyebben átvészelje a nehéz pillanatokat.

A reggeli fejfájásról

KEVÉS ALVÁS

A szervezetnek hét-nyolc óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy tökéletesen működjön. Ha kevesebbet alszik, a teste úgy érzékeli, hogy baj van, és „pánikolni” kezd. A stresszhormonok megemelkednek, ami fokozott szívfrekvenciát, magasabb vérnyomást eredményez – ezek pedig hozzájárulhatnak a fejfájás kialakulásához.

TIPP: Az ibuprofén ilyen esetekben segít a fejfájáson. Ha teheti, pihenjen le napközben 20-30 percet, hogy a szervezete működése helyreálljon.

TÚL SOK ALVÁS

Ahogy a kevés, úgy a túl sok alvás is okozhat fejfájást. Ha kilenc óránál többet alszik, előfordulhat, hogy a szerotonin hormon szintje lecsökken, aminek hatására kevesebb vér jut az agyba, és ez fejfájást okozhat. Különösen gyakori ez hétvégente, amikor az emberek többsége tovább alszik annak ellenére, hogy a hét közben kimaradt alvásidőt így nem lehet bepótolni.

TIPP: Lehetőleg mindennap ugyanabban az időben feküdjön le és keljen fel, függetlenül attól, hogy hétköznap vagy hétvége van-e.

ALACSONY ENDORFINSZINT

A szervezet endorfintermelése a kora reggeli órákban a legalacsonyabb, ami az emberek egy részénél migrénszerű tüneteket okozhat. Az alacsony endorfinszint befolyásolhatja más neurotranszmitterek, például a szerotonin szintjét is, ami szűkíti az agyban lévő ereket. A szűkület csökkenti az agy vérellátását, ami fejfájást okozhat. Azt sajnos még az orvosok sem tudják, hogy mitől függ, kinél jelentkezik fájdalom.

TIPP: A reggeli fejfájás megszüntethető, ha sportol, mivel a testmozgás hatására beindul az endorfintermelés.

MÁSNAPOSSÁG

Egy átmulatott éjszaka után szinte törvényszerű a reggeli fejfájás, hiszen az alkohol dehidratálja a szervezetet, így kevesebb vér áramlik az agyba. Ilyenkor ráadásul az alvás minősége sem megfelelő, ami szintén fejfájást okozhat, illetve fokozhatja a fájdalmat.

TIPP: A legjobb módja, hogy elűzze a fájdalmat, a rehidratáció. Igyon sok folyadékot vagy izotóniás italt – bár arra, hogy ez utóbbi hamarabb megszüntetné a másnaposságot, nincs bizonyíték. Vigyen be a szervezetébe extra adag C-vitamint, amely segít a májnak az alkohol lebontásában.

HORKOLÁS

A horkolás az alvási apnoé egyik tünete is lehet. Ebben az állapotban alvás közben a légzés időről időre abbamarad, majd újra elindul. Bár ezek a fulladásos epizódok csak néhány másodpercig tartanak, ha többször is megismétlődnek egymás után, akkor az agy nem jut elegendő oxigénhez, ami reggel erős fejfájást eredményezhet.

TIPP: Ha bebizonyosodik, hogy alvási apnoétól szenved, az alvás alatt használhat egy olyan készüléket, amely az alvás alatt az orra helyezett maszkon keresztül folyamatosan levegőt juttat a légutakba. Ezzel a probléma jól kezelhető, és vele együtt búcsút inthet a reggeli kínzó fejfájásnak is.

KÁVÉMEGVONÁS

A koffein tulajdonképpen enyhe gyógyszer, amely stimulálja az idegrendszert. Ha rendszeresen kávézik reggelente, nehéz lemondani a barna nedűről, és szinte biztos, hogy egyből jelentkezik a fejfájás. A koffeinmegvonás ugyanis az agyban lévő erek tágulásához vezet, aminek következtében több vér áramlik az agyba, nagyobb nyomást kifejtve, fájdalmat okozva.

TIPP: Ha le szeretne szokni a reggeli kávézásról, ne hirtelen, egyik napról a másikra tegye, hanem fokozatosan, egy-két hét alatt.

MAGAS VÉRNYOMÁS

A magas vérnyomás szó szerint nagyobb nyomást gyakorol a fejre, és ez az extra nyomás a fejfájás gyakori oka. Sok esetben pont a fejfájás hívja fel a figyelmet a magas vérnyomás betegségre.

TIPP: Forduljon orvoshoz, és ha a doktor megállapítja a magas vérnyomás betegséget, életmód-változtatást (diétát és rendszeres mozgást) fog javasolni, esetleg vérnyomáscsökkentő gyógyszert ír fel.

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.