Ha túl sok savas anyag jut a szervezetünkbe, eltolódik az egyensúly, ami az immunrendszer gyengülését és akár a fogyás sikertelenségét – is – okozhatja. A vér analízis mindezt egy csepp vérből megállapítja, sőt egyes betegségeket még a tünetek megjelenése előtt képes jelezni.

A vércsepp titkai

Vérvétel, másképp

Egy golyóstollszerű eszközzel megszúrják egy ujjunkat és a kiserkenő vércsepp mikroszkopikus képét együtt nézzük a szakemberrel. Az okleveles élelmiszermérnök számára az élő vér számos információval szolgál a szervezet állapotáról, a betegségekről, sőt azok előjeleiről. Az első öt-tíz perc nagyon informatív, a vér ilyenkor még őrzi diagnosztikai értékeit, azután ahogy alvad, ez fokozatosan csökken. A véranalízis a szervezet sav-bázis egyensúlyát vizsgálja, ha ez eltolódik: túl sok savas anyag jut a szervezetbe, a méreganyagok felhalmozódnak és gyengül az immunrendszer.

Mi minden látható a vércseppben?

– A vér alakos elemeit; a vörös- és fehérvérsejteket, vérlemezkéket figyeljük, ezek minőségi paraméterei árulkodóak – mondja Heszberger Diána. – Minél jobban vagy hosszabb ideig maradnak mozgásban, annál jobb állapotban van a szervezet. – Fehérvérsejteket is látunk, amelyeknek szintén mozogniuk kell és a számuk is informatív. Feladatuk, hogy összeszedjék a lerakódásokat és eltüntessék a méreganyagokat. Ha nem mozognak, a kórokozók lehetőséget kapnak a szaporodásra. A sok fehérvérsejt gyulladásra utal, de az elszaporodásukat okozhatja vérképzőszervi rendellenesség is. A vérben lévő nagy fekete pacák az immunrendszert terhelő vegyianyag-lerakódásokat mutatják, amelyek keletkezhetnek amalgámtömésből, dohányzásból, nem jó minőségű gyógygombák, algák fogyasztásából, gyógyszermaradványokból. Ha valakinél sok a gomba és a vörösvértestek nagyon összetapadtak, nagy valószínűséggel daganat kialakulása előtt áll. Sokszor koleszterinkristálykák is látszanak a vérben. Ha sok, valószínű, hogy állandó savas terhelés alatt van a szervezet.

A máj által termelt koleszterin feladata, hogy a savas jellegű anyagokat kicsapja, így védje meg a vér pH-értékét. Helyreállítja a megfelelő kémhatást, de ha túl sok marad a vérben, az lerakódik és szív- és érrendszeri problémákat okozhat. Vannak fogaskerékre hasonlító, úgynevezett BURR-sejtek, amelyek a vese terheltségére utalnak. Vesehomok, ciszta vagy vesekő esetén szinte az összes vörösvértest így néz ki.

Sok esetben lehet látni mozgó parazitákat, amelyeket a háziállatainktól, rossz minőségű húsfogyasztással, szennyezett ivóvízzel vihetünk be a szervezetünkbe. Ha az immunrendszer nem tudja eltávolítani ezeket, eleszik a sejtek elől a tápanyagokat és az ásványi anyagokat, de belénk is ürítenek, ami azért baj, mert az anyagcseretermékeik toxinok. Az ízületi problémák, a májterheltség, a B12-vitamin- és vashiány jelei is láthatók a vérben. A stressz, a légszennyezés is olyan hatással van a szervezetre, mintha túl savasan táplálkoznánk.

Ezek is érdekelhetnek

A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Cékla minden mennyiségben: ez a fogyókúra titkos fegyvere
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.
Fogyj le könnyedén a „6-6-6 sétával” – egyszerű, mégis hatékony módszer
Unod a bonyolult edzésterveket? A TikTok új kedvence, a 6-6-6 séta egyszerű, mégis hatékony módszer, amivel egy óra alatt beindíthatod a zsírégetést és feltöltheted magad energiával.
Csodaszer vagy veszélyes gyógymód? Csak egy szúrás és fogyni fogsz?
Ha bármit teszünk, hiába diétázunk és sportolunk, mégsem tudunk lefogyni, akkor lehet, hogy számunkra megoldást jelenthet a súlycsökkentő injekció.