Vajon miből áll a karácsonyi menü Szandráéknál, és hogyan telnek náluk az év végi ünnepnapok? Többek között erről is mesél a legfrissebb Diéta és Fitnesz címlapinterjújában.

Béres Alexandra: „Az advent az egyik kedvenc időszakom az évben”

Fotó: Radó Norbert/Diéta és Fitnesz

Az advent egyik kedvenc időszakom az évben – meséli Szandra magazinunknak. – Már hetekkel az ünnep előtt kézműveskedünk a gyerekekkel, dekoráljuk az otthonunkat. Díszeket, ajándékokat készítünk, közben beszélgetünk, játszunk, és persze megtervezzük a karácsonyi menüt.

Mi kerül az ünnepi asztalra?

Négyen négyfélét szeretünk, így nem kis fejtörést okoz, hogy mindenkinek a kedvére tegyek. Ám ez nem panasz, kifejezetten szeretek sütni-főzni. Jó lenne, ha végre egyszer meglepetést szerezhetnék a családnak, de ez kivitelezhetetlen: folyton ott nyüzsögnek körülöttem, belekóstolnak a készülő ételekbe. Vacsora előtt hagyományosan karácsonyi bőségtálat helyezek az asztalra. Mindig főzök levest, de nem halászlevet, azt sajnos nem tudom jól elkészíteni,, hanem valamilyen édes ízvilágút, például sütőtökkrémlevest, esetleg édesburgonya-levest. Bár most éppen a gesztenyekrémleves az aktuális kedvenc. A főfogás valószínűleg a mindenki által kedvelt kacsasült lesz, lila káposztával vagy aszalt szilvával, gránátalmával.

A sportra jut idő ilyenkor?

Az ünnep három napja nekem is az együttlétről szól, nem tornázom otthon – törekszem rá, hogy a karácsonyi időszak egy kicsit más legyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem mozgok. Nagyokat sétálunk a kutyával, kirándulunk, korcsolyázunk, és ha lehetőség van rá, síelünk vagy szánkózunk. Csupa olyan dolgot csinálunk, amit máskor ritkán, a többi napon pedig futok: ez számomra tökéletes kikapcsolódás, énidő, amikor magam lehetek a természetben.

 

Milyen érzésekkel zárja a 2020-as évet, hogyan hatott a pandémia a hivatására, a fitnesziparra, illetve miért nagyon fontos, hogy télen is rendszeresen végezzünk testmozgást? Szandra többek között erről is mesél a Diéta és Fitnesz legfrissebb számában. Keresd az újságárusoknál!

Diéta és Fitnesz 2020 november december

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Menopauza, puffadás, fájdalom? A lepkeszegmag lehet a válasz
A keleti gyógyászatban évezredek óta ismert – az ayurvéda szerint melegítő, nyákoldó, gyulladáscsökkentő és anyagcserét serkentő hatású, de számos más kincset érő hatással büszkélkedhet.
Így fogyhatsz edzés és szenvedés nélkül – csak lélegezz tudatosan
El sem hinnéd, de egy japán színész véletlenül fedezte fel azt az egyszerű légzéstechnikát, amellyel mozgás és koplalás nélkül is látványosan fogyott. A módszerhez mindössze napi néhány perc tudatos légzésre van szükség – és máris beindulhat a változás.

Ajánlataink