„Korábban nem a saját testem volt a főszerepben, hanem másoké. Megváltozott a viszonyom a testemhez, ez vált a munkaeszközömmé, gyötröm és tisztelem, teljesen átalakult, és ma már nagyon tetszik” – mondja Szlávy Eszter immáron saját rúdsport-akadémiájának edzőtermében, ahol nap mint nap nők tucatjainak adja át a sport élvezetét és saját nőiességük felfedezését. Pedig önmagát alapvetően nem tartja nőiesnek. Sokkal inkább a kihívásokat kedvelő, nagyon erős nőként tekint magára. „Talán, mert fiúnak vártak, és aztán edző édesapám mellett fiúk között is nőttem fel” – magyarázza Eszter.
Szertornázott, balettozott, vívott és műugrott a rövidre nyírt hajú lány, majd elég lett számára a folytonos fizikai megmérettetésből. Elhatározta, hogy egy újabb területen bizonyítja, ér annyit, mint egy fiú: sikerrel felvételizett az orvosi egyetemre, ahol az első pillanattól tudta, sebész akar lenni. Még akkor is, hogy folyton azzal szembesítették: az bizony nem nőnek való hivatás. „Dehogynem” – makacsolta meg magát, és útja a „legkeményebb” helyre vezetett: az Országos Baleseti Intézetben lett baleseti sebész, hat éven át teljes odaadással végezte a munkáját és végezné talán még ma is, ha többet lehet a műtőben.
Kőkemény meló
„Már maga a fémrúd is folyamatosan sérüléseket okoz, lenyúzza az ember bőrét. Ahol pedig nekiütődsz, ott kék-zöld foltjaid lesznek” – vallja be Eszter, de ez sem őt, sem az éppen órára érkező nőket nem rettenti vissza az edzésektől. A csoport meglehetősen vegyes képet mutat: a legkülönbözőbb alkatú, hátterű és korú lányok és asszonyok tekeregnek a rúdon, van köztük olyan, aki még tesiből is fel volt mentve annak idején, de olyan is akad, aki korábban már komolyan sportolt és gyorsan fejlődik. „Az a csodálatos ebben a mozgásformában, hogy mindenki azt hozza ki belőle, amit akar – lelkesít Eszter.
– A hagyományos edzésformákkal szemben az tetszett meg benne, hogy célokat tudtam magam elé állítani, ami mindig is fontos volt nekem.” Ezért lehetett, hogy Eszter 10 évnyi szünet után újra belevetette magát a sportba. Hogy milyen lelkesedéssel, azt jól mutatja, az első komolyabb versenye 3 évvel később rögtön egy világbajnokság volt, amire nem sokkal egy lábtörés és partnercsere után jutott el. És amit rögtön meg is nyert. Csak ekkor hagyta abba a napi gyógyítást, két év fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy megnézze, mit tud még kihozni magából és új szenvedélyéből. Mára, újabb három évvel később elmondhatjuk, hogy nagyjából mindent.
Árnyal, pörög
Számos felvétel bizonyítja, hogy eddig se jelentett számára kínszenvedést a rúdon való akrobatika vagy éppen a légtornászás. Ezek között is különlegességnek és műfaji újdonságnak számítanak azok a gyakorlatok, amelyekkel párja, Pion István költő, slammer előadásait „kíséri”. Ki gondolná, hogy egy légtorna-produkció vagy a rudat körülölelő mozgás mennyire segíti a ritmusos, ironikus-elgondolkodtató szövegek értelmezését vagy árnyalja a hangulatukat. Nagyon erős élmény, például, a Pion István Atlasz bírja című kötetéhez készült trailer, amelyben Eszter egy fétis álarchoz hasonlatos harci maszkban, szalagokkal tornázik a levegőben – a fizika és biológia törvényeit is figyelmen kívül hagyó teste mintha teljesen különválna tőle.
Tényleg puszta eszközzé válik. De itt, ebben a teremben és Eszter mindennapjaiban nem ez történik. Ahogy maga is komoly átalakuláson ment keresztül az elmúlt hat évben, úgy a termébe érkező nők is mintha levetnék gubójukat. „Szinte kivétel nélkül zárkózott, a testüket, nőiességüket szégyenlő nők jönnek ide – mondja Eszter. – Fantasztikus élmény látni azt, ahogy pár óra után tartásuk lesz. Ahogy meg merik nézni magukat a tükörben, ahogy egyszer csak büszkék lesznek magukra, a testükre. Csodás kinyílások tanúja lehetek, és végeredményben a magam történetét is annak tekintem.”
