Természetesen személyi edző nélkül is remekül lehet sportolni, de ha valódi eredményeket és fejlődést szeretne elérni, akkor érdemes legalább egy átmeneti időszakra szakember segítségét kérni az edzőteremben.

Válasszon ügyesen trénert!

Egy jó személyi edző nagyon hatékony edzéstervet tud összeállítani. Követni tudja a vendége testének változásait, az erőnlétéhez tudja igazítani a gyakorlatokat. Ráadásul megismertetheti olyan gyakorlatokkal, amelyekről azt sem tudta, hogy léteznek. Vagy éppen ráébresztheti arra, hogy eddig bizonyos mozdulatsorokat rosszul gyakorolt. De hogyan lehet rátalálni az igazira?

1. ISMERJE MEG AZ ELŐÉLETÉT

Derítse ki, hol és mikor szerezte a képesítéseit. Kérdezze meg a terembe rendszeresen járókat, mennyire népszerű, mennyi vendége van, mióta dolgozik az adott helyen. Esetleg érdeklődjön közvetlenül az ő vendégeitől, hogy milyen tapasztalataik vannak. Árulkodó jel, ha túl olcsó vagy túl drága az illető, de szintén gyanús, ha túl sűrűn vált munkahelyet. Persze az nem ritka, hogy egy edző több teremben is dolgozik, de ha túl sok helyre jár, az azt jelenti, hogy egy-egy helyen csak nagyon kevés vendége van.

2. ISMERTESSE VELE A CÉLJAIT

A jó személyi edző nem vág bele csak úgy, egyik percről a másikra az edzésbe. Ahhoz, hogy megfelelően tudjanak együtt dolgozni, az kell, hogy maga az edző javasoljon egy előzetes konzultációt. Ha ezt elmulasztja, jobb, ha máris valaki mást keres. a jó edző leül a vendégével, megbeszéli a céljait, alaposan kikérdezi az étkezési szokásairól. alapos edzéstervet, és ha szükséges, étrendet is összeállít a számára. az, hogy mennyire tudnak együtt dolgozni, csak néhány alkalom és az elért eredmények alapján derül ki.

3. PRÓBAIDŐSZAK

Ha az edző rutinos, eredményes és tisztességes, akkor az első alkalomért nem számol fel pénzt. Amennyiben az első alkalom ígéretes, akkor is csak 2, 3 vagy 4 alkalomban egyezzenek meg. Majd ha ezek az edzések jól sikerülnek, érezhető némi változás és tudnak együtt dolgozni, akkor legyen a találkozásból tartós kapcsolat

4. EREDMÉNYESSÉG ÉS VÁLTOZATOSSÁG

Az első pár alkalom során kiderül, hogy mennyire figyelmes az edző. Ha napokon vagy akár heteken keresztül ugyanazt a sémát követi az edzések során, akkor nem fordít elegendő figyelmet a változatosságra. Ez pedig baj, hiszen a szervezet könnyedén hozzászokik egyfajta edzésprogramhoz, és egy idő után ez nem vezet fejlődéshez. A jó edző variálja a gyakorlatokat, a súlyokat és a fejlődéshez mérten alakítja az erőnléti gyakorlatokat.

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink