Alig akad olyan, akit ne érintene meg a végtelen kékség, a hullámok végeláthatatlan morajlása vagy az óceánok mélyének titkos világa. A víz maga a megfoghatatlan csoda – mégis festők, szobrászok, építészek és tervezők egész sora az idők kezdete óta igyekszik megragadni egy-egy apró elemét.

Az örök múzsa: a víz a művészetek kimeríthetetlen ihletforrása

Egyszerűségében olyan nagyszerű! A színtelen vízmolekulák utánozhatatlan tisztasága, elemi ereje és megkerülhetetlen volta évezredek óta megihleti az embert. Kit a tengerek mélykék színe és csillogása, kit a folyók megállíthatatlansága és a hullámok ereje ragad magával, de olyan is akad, akit épp a tavak csendes békéje ejt rabul. Nem csoda, hogy a víz, mint őselem, mindig is jelen volt a művészetekben.

Míg az ókori Egyiptomban leginkább a kékségen és a Nílus életető erején keresztül jelent meg, a barokk festészetben már központi témaként dominált, az impresszionista irányzatba pedig főként játékosságával itta be magát a víz, miközben minden korban a legnagyobb festők múzsája volt. Ott van például Sandro Botticelli Vénusz születése című alkotása, amely az istennőt ábrázolja, amint egy kagyló héjában lebegve kiemelkedik a tengerből. Nem kevésbé lenyűgöző a francia impresszionista, Calude Monet Vízililiomok című műve, ami egy közel 250 olajfestményből álló sorozat, valamint Augustin Feyen-Perrin Cancale-i halászlányok című alkotása, amely a hagyományos halászélet idealizált képét ábrázolja.

Ahogy igazán gazdag víz inspirálta repertoárral büszkélkedhet az építészet is, hiszen a természet és az épített környezet összekapcsolódása mindig is izgalmas kihívást jelentett a tervezők számára. Mind közül kétségtelenül az egyik legismertebb a modern építészet egyik szimbolikus alkotása, a Sydney-i Operaház. A vitorla formájú épületet a dán Jørn Utzon tervezte, ihletadói pedig a város kikötőjében horgonyzó és a vízen ringatózó árbócos hajók voltak. De nem kell ilyen messzire utaznunk, idehaza is találhatunk víz ihlette épületeket. Ott van például a 2017-ben átadott Duna Aréna, amelynek ezüst hullámokkal játszó homlokzata igazi látványosság a Duna bal partján, vagy a Szabadság híd mellett a víz fölé emelkedő Bálna a maga tekintélyes méreteivel.

A páratlan vízi világ gyakran bírja alkotásra a divattervezőket is. Az utóbbi időkben Versace, Elie Saab és Grimes is kifutóra vitte az óceán kincseit. A hullámminták, a halpikkelyek, a flitterek és gyöngyök, a türkizes és mélykék árnyalatok mind páratlan ízlésességgel idézik fel a tengerek és óceánok nyugodt, titokzatos világát.

A víz erejét tehát évezredek óta ismerjük és tiszteljük. Nem csoda, hogy sokan szeretik minél közelebb tudni magukhoz. Miközben pedig gyönyörködünk benne, ne felejtsük el: víz nélkül nincs élet. Erre hívja fel a figyelmet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) Aqua Challenge kihívása is. Az immáron harmadik alkalommal útjára indított és egészen augusztusig tartó próbatétel célja, hogy minél több embert ráébresszen a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás fontosságára, valamint annak áldásos hatásaira.

Csatlakozz te is a kezdeményezéshez, és tapasztald meg a víz igazi erejét! A részletekért és hasznos tanácsokért keresd az esemény Instagram és Facebook oldalát!

Isszuk és csodáljuk egyszerre

A víz ősidők óta a művészetek kimeríthetetlen ihletforrása

Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!